Elindultam tehát, hogy Rigót meglátogassam. Vidám név, nem? Azóta a mennyben van, úgyhogy bátran beszélhetek róla. Ahogy belépek a szobába, ott elszabadul a pokol. A beteg tolószékben ül, körülötte a cimborái kártyával a kezükben, és káromkodás, ordítozás, pálinka! Amint észrevesznek, egy pillanatra csend lesz. Aztán valamelyik felkiált: „A fekete varjú!” (Pedig éppen világos esőkabát volt rajtam, s a hajam is szőke volt, de ez nem számított.) Majd rákezdte a szerencsétlenül járt, nagy, erős ember, még most is magam előtt látom. „Te átkozott pap! Hol volt az Istened, amikor a kő a hátamra esett? Ha van Isten – hogy engedhetett meg ilyet? Mért nyomorított meg így?” Olyan lesújtó volt, hogy egy szót sem tudtam szólni. Néha világosan megmutatkozik, hogy a pokol már itt kezdődik a földön. A pokol az Isten nélküli világ, tele kétségbeeséssel. Könnyek folytak végig az arcomon, amikor ismét kiléptem, és másnap így szóltam a barátaimhoz: „Gyerekek, ott nem lehet csinálni semmit. Olyan ellenséges légkör vágott mellbe, hogy semmit nem tehettem ellene!” Az én cimboráimnak azonban meg volt a maguk nyers, de szívélyes természete. Volt egy pici termünk, ahol a bibliaóráimat tartottam. Amikor következő hétfőn bemegyek a bibliaórára – a terem dugig tele -, hát ott áll a tolószék Rigóval együtt közvetlenül az orrom előtt. A cimboráim egyszerűen elhozták. Azt sem tudom, megkérdezték-e. S most ott ült Rigó előttem olyan arccal, mintha fel akarna falni. Azon az estén pedig ez volt az üzenet: „Úgy szerette Isten a világot…” – nem úgy, hogy a nehéztől megóv, nem úgy, hogy nem engedi megenni bűneink gyümölcsét, hanem ’hogy az Ő egyszülött Fiát adta’. Ha fényt kerestek a sötétben, menjetek Jézushoz, az Isten Fiához. Ott függ értünk a kereszten. A bűnöst Isten gyermekévé teszi, megbékéltet Istennel, megvált a világtól, az ördögtől, a pokoltól. ’Ha bűneitek vérpirosak’ – itt a bocsánat! Jézusnál van bűnbocsánat a legnagyobb bűnösnek is. Ő feltámadt a halálból, Ő él, s most itt van közöttünk, a mi koszos kis termünkben.” Rigó hétfőről hétfőre ott ült előttem nyomorúságos tolószékében. Bámulatos volt látni, hogyan változott az arca alkalomról alkalomra, hogyan lett lassan a gyűlöletet sugárzóból figyelő arc, s egy napon békével teljes ábrázat. Hosszú történet, miképp ment egy barátjával – nem velem – Jézus keresztje alá, imádkozott vele, megvallotta bűneit, és elhitte: Jézus elfogadott! Halld, ó bűnös, halljad ezt: Jézus irgalmába vesz, Szánja szörnyű sorsodat, Jézus téged elfogad. Halld, ó bűnös, halljad ezt: Jézus irgalmába vesz. Csak alázzad meg magad, Jézus téged elfogad. Nem sokkal azelőtt, hogy Essen nyugati kerületéből elköltözött (kapott valahol egy kis lakást, és nemsokára az örökkévalóságba távozott), még egyszer meglátogattam. Nekem felejthetetlen ez a találkozás. Rigó kinn ült tolószékében a napsütéses utcán. Háza mellett, ahol lakott, volt egy kis lépcső, arra letelepedve, megkérdeztem őt: „Rigó, hogy vagy?” „Ó – felelte -, csodálatosan! Tudod, mióta Jézus a családunkba költözött, minden nap…minden nap – keresgélte a szavakat -…minden nap olyan, mint egy nappal karácsony előtt! Mióta megbékéltem Istennel, az egész világ nevet körülöttem! Ilyen szép hasonlatot mondott: „…még az utcakövek is nevetnek rám! Tudod – folytatta, érzem, hogy már nem sokáig élek. A halál itt ül a nyakamban. De ha megérkezem az örökkévalóságba, látni fogom Istent. Akkor leborulok a trónja előtt, imádom Őt, és így fogok szólni: ’Köszönöm neked, hogy eltörted a hátgerincemet!” „Rigó – mondtam neki -, megőrültél? Hogy mondhatsz ilyet!” Azt felelte: „Nem bolondultam meg, teljesen józan vagyok. Kedvesem, Isten engem oly gyakran hívott, de én nem hallottam meg. Futottam volna tovább Isten nélkül egészen a pokolig. Ő pedig közbelépett, és megbénított. Így találtam meg Jézust és Isten szeretetét, bűneim bocsánatát és a megbékélést. Balesetem nélkül egyenesen a pokolba mentem volna!” Aztán jött egy olyan mondat, amit soha nem fogok elfelejteni. „Busch – mondta -, inkább bénán a mennybe vánszorogni, mint két egészséges lábbal a pokolba ugrani.” Megrendültem. Ott ültem mellette a lármás utcán, és csak annyit mondtam: „Rigó, Rigó, Isten téged az iskolájába vett, és te jól tanultál.” Amíg valaki csupán azt kérdezgeti: „Isten hogy engedhetett ilyet?”, addig még semmit nem tanult. „Rigó, te megtanultad Isten iskolájában, mire kellett neked a szenvedés. Odavonzott a Fiúhoz.” Az Atya a Fiúhoz, Jézushoz vonta, így lett belőle Isten megmentett gyermeke. Hol szeretve, hol tövissel Jössz hozzám, én Istenem, Szívemet hogy így készítsd fel Neked adni mindenem. Valamilyen módon ti is ott vagytok Isten iskolájában. – Tanultok is? Engedjétek, hogy a bajok Jézushoz vonjanak, a Fiúhoz, a Megváltóhoz. Minden nehéz útnak ez az értelme.