Külső állomáson teljesítettem szolgálatot, mikor egy napon az asszony, aki mint segítő állt mellettem, így szólt hozzám: "Egy távoli faluban él a nagyanyám. Nem mennél el hozzá és beszélnél vele, hogy megtalálja Jézust, mielőtt meghal? Több fiatal is van ott, akik még semmit sem tudnak Jézusról." Útrakeltem, eljutottam a faluba, s a nagymamát hamarosan megtaláltam. Mikor elkezdtem vele Jézusról beszélgetni, egy fiatal asszony lépett a szobába, aki bizonyára szintén a házhoz tartozott. Barátságosan köszöntöttem, de aztán láttam, hogy más asszonyok is jönnek, sőt néhány gyermek is van velük. Hogy figyelmüket megragadjam, így szóltam: "Ó, nektek aztán sok gyermeketek van!" - Meglepetésemre azonban csak egy fiú volt közöttük. Gúnyos nevetés volt a felelet, és az egyik asszony megjegyezte: "Lehetne több is." - "No és hol vannak a többiek?" - kérdeztem. "Eltettük őket láb alól" - hangzott a válasz. Megrettenve elhallgattam. Láthatóan örültek rémületemnek, s egyik a másik után kezdte mesélni, hány gyermeket ölt meg. Az egyik asszony hetet sorolt fel. A házhoz tartozó fiatalasszony is többet. Borzasztóan rám telepedett az asszonyok súlyos tévelygése és valósággal megrendített. Arról már korábban hallottam, hogy kínai asszonyok megölik leányaikat, mert azoknak semmi értékük nincs, de ilyen szörnyűségekkel még nem találkoztam. Mikor a szerencsétlen teremtéseknek a bűnösök Megváltójáról akartam beszélni, a ház ifjú asszonya félbeszakított: "Ilyesmiről ne beszélj nekünk! Én még fiatal vagyok, messze a halál. Menj az öregasszonyhoz, mondd el annak. Ő fog előbb meghalni." Szomorúan válaszoltam: "Egyáltalán nem tudod, meddig élsz; neked is beszélni akarok Jézusról. Hosszú utat tettem meg, hogy a falutokba jöjjek és megmutassam nektek a Szabadítót." De semmire nem mentem vele. Csaknem kidobott a házból, úgy feldühödött. Mondanivalóm senkit nem érdekelt, egyedül az öregasszonyt; ő viszont olyan öreg volt, hogy szinte alig tudta felfogni, mit beszélek. Szomorúan, dolgom végezetlen távoztam. Megpróbáltam a faluban másokhoz eljuttatni az üzenetet, de mindenütt ugyanaz a nyomasztó légkör uralkodott. Bánatosan odébbálltam és kértem az Urat: "Beszélj Te velük. Engem nem fogadtak be, rám nem hallgattak." Mikor már vagy három napja otthon voltam állomásunkon, a velem dolgozó asszony megkérdezte: "Voltál ugye nagyanyám falujában?" - "Igen- feleltem -, talán hallottál valamit?" - "Bizony - felelt izgatottan -, rettenetes dolog történt. Emlékszel még arra a fiatalasszonyra, aki nagyanyámmal egy házban lakik? Valószínűleg beszéltél is vele. Képzeld, már el is temették!" "Micsoda?" - kérdeztem megrettenve. "Már eltemették? Éppen vele akartam Jézusról beszélni, de ő keményen elutasított, semmit nem akart hallani. Mi történt vele?" Segítőm elmondta, hogy alig távoztam el, a fiatalasszony súlyos beteg lett. Állapota olyan hirtelen romlott, hogy számolni kellett a halállal. Lázas, önkívületi állapotban hirtelen felkiáltott, és a szoba sarkába mutatva velőt rázó hangon sikoltott: "Jönnek, jönnek! A gyermekek, akiket megöltem, jönnek! Idejönnek az ágyamhoz és visznek a Pokolba!" Két napig tartott ez az állapot, míg végül irtózatos kínok között kiszenvedett. Eleszélés közben fülemben csengett a fiatalasszony hangja: "Én még fiatal vagyok, messze a halál." Segítőmtől megtudtam, hogy halála után az asszony arckifejezése annyira megváltozott, hogy aki látta, rémülten húzódott el: "Hisz ez olyan, mint maga az Ördög. Zárjátok le a koporsót, hogy ne lássuk!" Nem árt ha az otthoniak megtudják, mi minden történik idekint, hogy okuljanak belőle. "Isten nem csúfoltatik meg, mert amit vet az ember, azt aratja is." (Gal.5,7) Jézus mindenkin könyörülni akar. Ő "azért jött el, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett". (Luk.19,10) De milyen szomorú, ha valaki elutasítja a Megváltót és megveti a felkínált kegyelmet! Milyen rettenetes az ilyen ember halála! Milyen borzasztó lehet tudni, hogy a Pokolba kerül! Isten nagyon hangosan szólt az egész faluhoz. A fiatalsszony haláláról mindenki értesült, és eltöprenghettek rajta, hogy ha meg nem térnek, hasonló sorsra jutnak. Pál azt írja a Római levélben: "Avagy nem tudjátok, hogy akinek odaszánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek; vagy bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra?" (6,16) Akinek életünkben szolgálunk, halálunkkor az jön értünk. Ha az Ördögnek szolgáltunk, lelkünket - amikor szemünk lehunytuk - az ő szolgái viszik a Pokolba. De ha elfordultunk a bűn útjától és az élő Jézus Krisztusban való hitet megragadtuk, akkor halálunk idején az Ő követei jönnek értünk és az örök dicsőségbe vezetnek bennünket. Milyen nagy a különbség! A döntés rajtunk múlik. Az égben csak "önkéntesek" lesznek, de a Pokolban is.