|
A kegyelem
E-mail Ministry 2007.11.10. 11:30
 A fiú egyenes háttal, feltartott orral és kihívóan, ökölbe szorított kézzel állt az igazgató szobájában. – No, hadd legyünk mán túl rajta – mondta. Az igazgató ránézett az ifjú lázadóra, és fejét ingatva azt kérdezte: – Fiam, hányszor voltál már itt? – Nyilván nem elégszer, he–he – válaszolta a rebellis gúnyos mosollyal. – És mindannyiszor megkaptad a büntetésedet, ugye? – hunyorított az igazgató.
– Ja, persze, mindannyiszor, ha éppen ezt akarja tudni – düllesztette ki a mellét a gyerek. Na, gyerünk, essünk mán túl rajta, akármit is talált ki, most is állok elébe, mint mindig.
– És nem hatott rád, hogy következőleg visszatartson a rosszalkodástól.
– Még mit nem! Azt csinálok, amit csak akarok! És csinálhat akárki akármit, nem akadályozhat meg semmiben.
Az igazgató a tanárhoz fordult: – Ezúttal mit tett? – Verekedett. Megütötte a kis Tomit, belelökte a homokozóba, és belenyomta az arcát a homokba.
– Miért csináltad ezt? – kérdezte az igazgató. Mit ártott neked Tomi?
– Semmit, csak nem tetszett, ahogy rám nézett, mint ahogy az se tetszik, ahogy maga néz rám. A tanár arca megfeszült, és már épp meg akart szólalni, de meglátta az igazgató nyugodt arcát, aki egy finom mozdulattal leintette. Az igazgató egy pillanatig figyelte a mákvirágot, majd higgadtan megszólalt:
– Ma, drága fiam, eljött a napja, hogy megtanuld a leckét a kegyelemről.
– Kegyelem? Ez valami ősrégi dolog, amiről az olyan öreg emberek szoktak beszélni, mint maga? Semmi szükségem a maga kegyelmére! – Ó, de igen – suttogta az igazgató a bűnös arcát fürkészve. De még mennyire, hogy szükséged van rá. A gyerek csak állt ott flegmán, és szenvtelenül nézett az igazgatóra. – A kegyelem ki nem érdemelt jóindulat és meg nem érdemelt irgalom. Nem tehetsz semmit, hogy megszerezd, mert ingyen adott ajándék. Nem azt kapod, amit valójában megérdemelsz.
A fiú kissé zavart lett. – Akkor most nem büntet meg? Csak úgy elenged?
Az igazgató ránézett az ellenszegülőre. – Nem büntetlek meg, és majd elmehetsz.
– Egyáltalán semmi büntetés? – sandított a vétkező az igazgatóra. Még akkor sem, ha megvertem Tomit, és belenyomtam az arcát a homokba?
– Nos, a büntetés természetesen nem marad el. Rossz, gonosz dolgokat tettél, de minden cselekedetnek megvannak a maga következményei. Lesz büntetés. A kegyelem nem ürügy vagy mentség a bűnre!
– Persze, persze, tudom – szólt egy félvigyorral kölyök, és kinyújtotta a kezét. No, hadd haladjunk.
– Hozza a pálcát, kérem – bólintott az igazgató a tanárnak. Amikor a tanár visszajött a pálcával, az igazgató előjött az asztala mögül, odament a gyerekhez, lassan megfogta annak kinyújtott kezét, visszatolta, és ezt mondta neki:
– Számold. Ekkor kinyújtotta a saját kezét, és odafordult a tanárhoz: – Kezdje. A pálca lesújtott a kinyújtott kézre. Csatt! A bűnös összerezzent, és egy nagyot ugrott. A döbbenet kiült az arcára.
– Egy – suttogta. Csatt! – Kettő – rebegte. Csatt! – Három! – visította most már. Nem hitte el, amit látott. Az igazgató szótlanul állt, és szilárdan tartotta a kezét. Csatt! – Négy! – könny fakadt a szeméből. – Elég! Most már elég! – kiáltotta.
A pálca újra és újra lesújtott az igazgató sebesedő kezére.
– Nem, elég, ne többet, kérem! – könyörgött a fiú. Ezt én érdemlem! – kiabálta sírva. Amikor a pálca „elvégezte a dolgát”, végül megállt. Az igazgató homlokáról izzadságcseppek gördültek le. Odahajolt a zokogó gyerekhez, mélyen belenézett a szemébe, és megsimította az arcát.
– A kegyelem... „Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az Ő sebei által gyógyultatok meg.” (1Pt 2,24)
Az E-mail Ministry nyomán fordította és átdolgozta: Tihanyi Pál
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
