Az első keresztyén gyülekezet megalakulásának, az Egyház fejlődésének rövid összefoglalása, bibliai (újszövetségi) és korabeli történeti források alapján

A Szentírás tanítása szerint az Egyház Isten választottainak társasága. Isten választottai éltek a földön már a Krisztus eljövetele előtt is és hit által reménykedtek az Ő eljövetelében. (Olvasandó Zsidók 11. része) Az Isten egyházának története tehát tulajdonképpen a bibliai történettel kezdődik. De szorosabb értelemben egyháznak mégis csak az Újszövetségben kezdődő keresztyén gyülekezetet szoktuk nevezni. Ez a gyülekezet ott van már a Jézus Krisztus körül, az Ő földi napjaiban. De önálló történeti létre az első pünkösd napján jut.

l. Az első gyülekezet megalakulása; képe; szorongattatása

Az első gyülekezet, a Krisztus egyházának újszövetségi magva, az első pünkösd napján, Jeruzsálemben alakult meg. Ekkor töltötte ki ugyanis a feltámadott és mennybement Úr az Ő egyakarattal várakozó és imádkozó tanítványaira a megígért Szentlelket: ekkor győzte meg őket kétségtelen és megrendítő jelek által, hogy Ő velük van és velük is akar maradni mind e világ végezetéig. A Szentlélek hatalma alatt a tizenkét apostol rögtön csodálatos erővel és hatással bizonyságot tett „Istennek nagyságos dolgairól”. Vezetőjük, Péter pedig hatalmas prédikációban hívta megtérésre a meg-döbbent sokaságot. Az eredmény az lett, hogy a jeruzsálemi zsidók s az ott épp akkor nagy számmal tartózkodó diaspora-zsidók, prozeliták és „istenfélő pogányok” közül még az nap mintegy háromezren tértek meg Krisztushoz és keresztelkedtek meg az ő nevébe, a bűnöknek bocsánatjára. Ennek következtében a Szentlélek ajándékát ezek is elnyerték. (Olv. ApCs 2 r.)

Ez a jeruzsálemi ősgyülekezet napról-napra szaporodott. A Szentlélek hatalma csodákat művelt benne. De mindennapi életén is meglátszott, hogy Krisztus uralma alatt áll. Nemcsak a hitnek, de a szeretetnek is élő közössége lett. Nem engedték, hogy valaki ínséget lásson köztük: önként, boldogan megosztották egymással javaikat. Ez nem volt kommunizmus, mert a kényszernek még az árnyéka is távol állott tőle s nem járt együtt a magántulajdon megszüntetésével. (Olv. Ap. Csel. 5:1–11.) Ez egyszerűen a Szentlélek műve volt, a „szentek egyessége”, amilyennek kellene lennie minden valódi keresztyén gyülekezetnek. Ez volt az első gyülekezet legnagyobb vonzóereje, tagjainak buzgó istenfélelme és tiszta élete mellett.

A jeruzsálemi gyülekezet tagjai még nem akartak kiszakadni népük vallási közösségéből. Buzgón látogatták a templomot, ceremoniális részében is híven megtartották a mózesi törvényt. Abban reménykedtek, hogy ezen az úton egész népüket rnegnyerhetik majd lassanként Krisztusnak. De a zsidóság vallási és polgári vezetőinek bizalmatlansága hamar feltámadt ellenük. Már az első csoda (Olv. Ap. Csel. 3:1–10) megtörténte után felháborodtak azon, hogy az apostolok a gyűlölt, gyalázatos halállal meghalt Názáreti Jézus nevében mertek gyógyítani és prédikálni. Felháborodásuk annál nagyobb volt, mert az apostolokat egyszerű,  tanulatlan embereknek ismerték. Ezért a papokból és írástudókból álló nagytanács, a zsidó polgári és vallási főhatóság fenyegetéssel akarta őket eltiltani a további igehirdetéstől és gyógyítástól. De ők „Istennek akartak inkább engedelmeskedni, mint az embereknek” (Ap. Csel. 4:l9, 5:29) és tovább munkálkodtak megfélemlíthetetlenül. Ekkor bebörtönözték őket, de Isten csodálatos intézkedéséből megszabadultak. Ezután a nagytanács már ki akarta rájuk mondani a halálos ítéletet, csak a bölcs és türelmes írástudó farizeus, Gamáliel tanácsára állott el attól s megelégedett az apostolok megvesszőztetésével. Ők örömmel viselték a gyalázatot a Krisztus nevéért s a megújított tilalom ellenére nem szűntek meg Őt tovább prédikálni. (Olv. Ap. Csel. 5:27–42). Igehirdetésük igazságáról maga az Úr tett újabb meg újabb csodákkal bizonyságot.

2. István vértanú; a szétszóródás és az első misszió; „zsidókeresztyénség”

Súlyosbodott a gyülekezet helyzete az István fellépésével. Ő volt a hét első diakonus közül az egyik. (Olv. Ap. Csel. 6–7. részei.) De nemcsak szeretetmunkát végzett, hanem prédikált és csodákat is tett. Mint görög műveltségű diaspora-zsidó, szélesebb látókörű ember volt a tizenkét apostolnál. Ezért ő már nem elégedett meg annak hirdetésével, hogy Jézus a Messiás, hanem ebből levonta a következményeket is: Isten tisztelete nincs a jeruzsálemi templomhoz kötve, és a törvény külsőleges megtartása nem elég az üdvösségre. Ezt hirdette szent bátorsággal a nagytanács előtt is. Ennek következtében halálra ítélték s az istenkáromlókra mért ószövetségi büntetéssel, megkövezéssel végezték ki.

István vértanúhalála után általános üldözés indult meg a jeruzsálemi gyülekezet ellen. Ennek folytán a jeruzsálemi keresztyének, az apostolok kivételével, elmenekültek a fővárosból s Júdeában és Samáriában szóródtak szét. De ezt az alkalmat is felhasználták arra, hogy tovább terjesszék a Jézus Krisztusról szóló örömhírt, az Evangéliumot. Már ez az első misszió nemcsak zsidókhoz, de pogányokhoz is fordult s azok közül is sokakat megnyert. (Olv. Ap. Csel. 8. része.)

Révész Imre: Egyháztörténelem, Bp. 1936.