|
Egy lány szabadulása a reikiből
2008.01.05. 13:08
 Mindig is azzal a tudattal éltem, hogy van Isten, hogy van egy Lény, aki Mindenható, hall, lát és érez bennünket embereket, és képes bármire, amit akar és leginkább azt gondoltam, hogy nagyon szeret. Ezek az érzések, gondolatok egészen pici koromban már megfogalmazódtak bennem. Talán lehettem 5-6 éves, amikor eldöntöttem magamban végleg, hogy nem igaz, hogy nincs Isten, bármennyire is ettől volt hangos az akkori világ (kommunizmus). De most ugorjunk egy nagyot az időben. 17-18 éves korom környékén elkezdett nagyon érdekelni a szellemvilág, van-e vagy nincs?
Olyan szinten kezdett érdekelni, hogy elkezdtem az u. n. okkult dolgokat az életemben csokorba szedni. Asztaltáncoltatás, ingázás, tarokk-kártya, különböző jövendőmondási technikák, asztrológia, transzcendentális meditáció, agykontroll és ez mind olyan szinten, hogy működött az életemben! Ha leírom azt a szót, hogy médium, akkor azt hiszem minden világos. Pár percnyi beszélgetés után midenkinek megtudtam 100-os pontossággal mondani, hogy milyen zodiákus jegyben született, milyen betegségei voltak vagy lappanganak benne stb. Ezekről még hosszú oldalakat tudnék írni, de nem az a célom, hogy bemutassam a sötét oldalt, bár akkor ezt nem tudtam, az a cél vezetett, hogy mindenkinek, aki rászorul valahogy segítséget tudjak adni. A Védikus irodalomtól kezdve egészen az azték asztrológiáig minden megtalálható volt a kis könyvtáramban, és olvastam boldogan, egyetlen egy könyvet nem tudtam olvasni, egyszerűen nem értettem: a Bibliát.
De az életem mélypontja igazán a reikivel jött el!
Azért szántam rá magam erre a lépésre, mert nagyon kétségbe voltam akkoriban esve, és mindent elkövettem volna annak érdekében, hogy az Édesanyám meggyógyuljon, aki már 1 éve orvostól orvosig, kórházról kórházra járt, és egy szemernyit sem lett jobban, sőt még igazából a betegségét sem tudták diagnosztizálni. Már megírta a végrendeletét is, de ott volt még az öcsém, aki csak a középiskola padját koptatta (nagy korkülönbség van közöttünk), Édesapánk pedig már korábban meghalt.
Egyszóval, amikor megláttam a reikit hirdető plakáton, hogy kézrátétellel gyógyítás, béke, boldogság és hasonlók, akkor minden gondolkodás nélkül elmentem remélve azt, hogy a megoldás innen fog jönni. Elmentem tehát erre a reiki hétvégére, ahol a "mester" (nekem ma már csak egy Mesterem van: Jézus) beszélt arról, hogy hogyan is működik ez a gyógyító energia. Beszélt Jézusról, aki kézrátétellel gyógyította a betegeket, hogy aki hozzá ment az mind meggyógyult, és a tanítványokat is erre tanította annakidején, hogy mi a csínja-bínja ennek a módszernek, hogyan vette Jézus az univerzumból az erőt vagy energiát ahhoz, hogy másokon segíteni tudjon. (Igazából csak koppantak a szavai, amikor Jézusról beszélt, nem érintett meg.) Valamint megtanultuk a csakrák elhelyezkedését a testen, funkcióit és egyebeket, valamint azt, hogy a beavatás alkalmával a fejtető csakrát fogja megnyitni, amin keresztül mi is csatlakozni fogunk az univerzumhoz.
Miután ezzel telt el az egész délelőtt, egy kis szünet után a beavatási szertartás következett, de előtte mindenkinek alá kellett írni egy nyilatkozatot, hogy saját felelősségére vállalja ezt a beavatást.
7-es csoportokba osztottak bennünket, és elkezdődött. Hogy mi kezdődött el ezzel az csak igazából később tudatosodott bennem. Ültünk heten egy elsötétített szobában, és a "mester" különböző érthetetlen szöveget duruzsolt, és mindenki feje fölött piszmogott valamit. Nekünk be kellett csuknunk a szemünket, és akkor éreztem először igazán, de igazán a szellemvilágot. Akkor hirtelen kinyitottam a szemem, és hatalmas lángnyelveket láttam mindannyiunk alatt, és hatalmas forróságot éreztem, és azon csodálkoztam, hogy a többiek ezt nem látják, nem érzik??? És a kör közepén megláttam saját magamat, ahogy lebegek afölött az iszonyú lángtenger fölött. Nagyon féltem. Amikor a "mester" meglátta, hogy remegek, mint a kocsonya, odajött, átölelt és vigasztalt ui. elsírtam magam.
A délután további része azzal telt el, hogy a frissen megszerzett csatornával megtanuljunk "bánni", használni, élni vele. A "mester" arra tanított, hogy kezelés(?) előtt mindig imádkozzunk vagy meditáljunk, ki miben hisz, ha Jézusban hiszel, akkor Hozzá, ha a mindenütt jelenvaló Jóban hiszel, akkor ahhoz, és így tovább. Így telt az a nap, és eljött az éjszaka. Iszonyú volt!!!!!! Előzőleg beszélt ez a jóember (a magát mesternek tituláló) arról, hogy ne ijedjünk meg a szellemi lényeket fogunk látni, ez teljesen normális, sőt, néhányunk, ha elég mélyen és kitartóan gyakorolja a szellemét stb. még személyes vezetőt is kaphatunk, és ha méééég tovább és méééég gyakrabban, akkor akár többet is kaphatunk a szellemvilágból, akik majd segíteni fognak nem csak a gyógyításban, hanem az élet miden területén. Akkor még bevettem ezt a maszlagot, sőt örültem neki.
Igen ám, csakhogy első éjszaka nem hogy egy, de kettő nagy dög (szellemi vezetőnek titulált démon) jött el hozzám. Nagyon kedvesek, vidámak és aranyosak voltak, de valahogy mégis riasztó és félelmetes volt. Emberi alakjuk volt, de szellemi testtel.
Na nem akarom tovább ezt taglalni, bár még mindig csak a dióhéj változatot írom. Egy érdekesség még ehhez: ez alatt a hétvége alatt alig ettem valamit, és 2 kg híztam, ez azért érdekes még, mert akkoriban minden dkg-ért megküzdöttem, hogy feljöjjön, és meg is maradjon, sőt arra kellett figyelnem, hogy a jó étvágyam ellenére ne fogyjak. Lépjünk. Nagyon szorgalmas "tanítvány" voltam, és az a két dög gondoskodott róla, hogy haladjak is rendesen, de nem akarom leírni a további szellemi élményeimet, mert akkor soha nem fogok végezni ezzel a történettel, de annyit még, hogy megismertem a természetüket. Persze Édesanyám ugyanúgy beteg maradt. Ismét ugorjunk az időben. Elégedetlen és boldogtalan voltam annak ellenére, hogy a dögök mindent megtettek annak érdekében, hogy befogják a szemem és a fülem, és igenis érezzem már jól magam. Nem ment.
Egy szeptemberi napon (szept. 30-án) volt, amikor egy kedves ismerősöm Jézusról kezdett beszélni mint Megváltóról, Gyógyítóról, Szabadítóról. Beszélt arról, hogy annyira szeretett bennünket embereket, hogy meghalt értünk. Mindezt nagyon egyszerű szavakkal.
"Mert úgy szerette Isten e világot,
hogy az ő egyszülött Fiát adta,
hogy valaki hiszen ő benne,
el ne vesszen, hanem örök élete legyen."
(János 3:16)
Ahogy ez a kedves ember beszélt nekem Jézusról, közben azt éreztem, hogy Valaki "átöleli" a szívemet, és mintha egy könnyű finom kéz simogatná a fejemet. Életemben akkor éreztem először, hogy IGAZÁBÓL nem vagyok egyedül, és ez a Valaki engem nagyon szeret, bár én nem ismerem Őt, valószínűnek tartottam, hogy Ő viszont ismer engem. Amikor ez a kedves ember elment, olyan volt, minha ezt a kedves Valakit magával vitte volna, és én újra egyedül lettem. Olyannyira elkeseredtem, hogy majdnem sírtam ott a nyílt utcán, és teljes testemben remegtem. Hazarohantam, de a remegés és ezt az "üresség" érzés méginkább a hatalmába kerített, képtelen voltam egy pohár vizet is meginni anélkül, hogy ne borítottam volna ki, annyira erőt vett rajtam a remegés (persze később megtudtam miért volt ez). Már késő délután volt, leültem a kedvenc fotelembe, és elkezdtem gondolkodni, egy valamit biztosan tudtam, nekem az a Valaki nagyon KELL. Lássuk csak miről beszélt ez az ember? Jézusról. Mint egy villámcsapásként jött a gondolat:
Vedd elő a Bibliát!!!!!! Alig tudtam a kezembe fogni, mert még mindig őrülten remegtem, és egyszerűen csak felnyitottam, és ahol megakadt a szemem elkezdtem olvasni.
"Ne félj, mert én veled vagyok,
ne csüggedj, mert én vagyok Istened!
Megerősítlek, meg is segítlek,
sőt győzelmes jobbommal támogatlak."
(Ézsaiás 41:10)
Leírhatatlan, hogy mi történt akkor! Még most is könnybe lábad a szemem. ISTEN SZÓLT HOZZÁM!!!!
A remegés megszünt, és Ő megölelte a szívemet, körbevett a jelenlétével, valóságosan is (szellemben), vigasztalt, és tényleg megtaláltam azt a Valakit, akiről beszélt az a kedves testvér. Egész éjszaka velem volt Jézus, mint egy burok úgy vett körbe. Soha nem éreztem ilyen biztonságban, békességben és szeretetben magam! Egész éjszaka imádkoztam, bár akkor még nem tudtam, hogy azt teszem. Kértem, hogy maradjon velem mindig, mert szeretem, és nem akarom Nélküle élni az életem. Majd beleőrültem a boldogságba!!! Akkor olyan volt, mintha láthatatlan láncok estek volna le rólam, és a hátamról egy hatalmas, elviselhetetlenül hatalmas sziklatömb. Szabadnak éreztem magam és könnyűnek, igazából akkor döbbentem rá, hogy mennyire nyomorult és kiszolgáltatott voltam.
Másnap amikor kimentem az utcára teljesen másnak láttam mindent, a fákat, virágokat, madarakat, a színeket, az embereket. Mindent mintha élesebbnek, élénkebbnek, élettelibbnek láttam volna. Mintha a szememről valami hályog vagy sötét napszemüveg esett volna le. Egy teljesen új ember nézett ki a fejemből, és nem voltam egyedül, mert akkor már Jézus velem volt. Akárhova mentem mindig éreztem a jelenlétét. Éjszaka pedig bebugyolált a Szent Szellem takarójával. Persze akkor még ezt sem tudtam, jaj nagyon sok mindent nem tudtam, egy valamit tudtam, az Egy Élő Igaz Isten van velem.
Egyik ilyen éjszaka történt, nem sokkal a megtérésem után, (azon a bizonyos szept. 30-án), hogy lezsibbadt mind a két kezem könyöktől lefelé, de oly annyira, hogy úgy éreztem nincs kezem. Megrémültem, mi ez??
És a Úr megszólalt: Nem te akartál saját magad gyógyítani?
Én vagyok a Gyógyító!
Azonnal megvallottam, mint bűnt a reikis praktikát, és hasonló okkult dolgokat.
Megjegyezném itt: nem ismertem a Bibliát, csak azt a pár sort, amit leírtam ide, és nem találkoztam hívő-keresztényekkel sem, egyedül csak az Úrral volt kapcsolatom, Ő vezetett, Ő tanított kb. 1 hónapig együtt voltunk édeskettesben. Ő és én.
Ahogy bocsánatot kértem, ismét érezni kezdtem a kezem, és megkönnyebbültem. Abban az időben nagyon sokat sírtam örömömben, és bánatomban, hogy mennyi bűnt elkövettem az Úr ellen.
Beszélni kezdtem Jézusról Anyukámnak, szinte ömlött belőlem a szó. Ő megkérdezte, hogy honnan tudok én ennyi mindent az Istenről, hiszen nem is olvastam a Bibliát, nem járok templomba, nincsenek keresztények a közelemben. Mi történt velem, hogy olyan vagyok, mint aki nem is a földön jár, majd szét csattanok a boldogságtól és az élettől?! Hát elmeséltem neki, mi történt.
Tudom, hogy nem fogjátok elhinni mi történt: meggyógyult, és azóta is makkegészséges.
De most ugorjunk újra egy kicsit az időben!
Igencsak megijedtem, mert egy hatalmas fekete alak állt a szoba közepén, és szinte harapni lehetett volna a levegőt, annyira erősen jelen volt a gyűlölet, a harag. Ez a lény volt az egyik "szellemi vezetőm", és most láthattam az igazi "arcát", egy hatalmas kard volt a kezében, amivel lesúlytott rám. A bal vállamon keresztül a jobb csípőmig végighúzta bennem a kardját. Azt hittem tényleg meghalok, soha olyan fájdalmat nem éltem át, mint akkor. Nem tudtam mit tegyek, ráadásul ez a határtalan gyűlölet és fizikai fájdalom teljesen lebénított, és ekkor egy hang megszólalt a szívemben: Jézus neve.
Hangosan kimondtam: JÉZUS. Mint amikor a sötét szobában felkapcsolom a villanyt, a lény eltünt, és én békésen, mintha mi sem történt volna aludtam tovább.
Tényleg nagyon sokat tudnék még írni, de már így is hosszúra sikerült a történetem, pedig még ez is inkább csak mogyoróhéjra emlékeztet.
Még valamit szeretnék megosztani veletek: amikor hatalmas fényességben megláttam az Atyai trónt!
(Ahogy Istvánnal történt az ApCsel. 7:55-56 -ban)
"Ő azonban a Szent Szellemmel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: Íme látom az eget megnyilva, és az emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll."
A Szent Szellem keresztségemkor történt, teljesen elborított a Világosság, és akkor megláttam Őt, a trónon ült, és balra lehajolt hozzám, majd azt mondta:
"Végre hazaértél, már nagyon vártalak"!!!!
Dicsőség és hála az Úrnak, aki így szeret bennünket!
"Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!
Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük Őt!"
(Jel. 19:6-7)
"Az Úr Jézus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen."
(Jel. 22:21)
Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak.
Karjaimba zártalak. Örökre enyém vagy.
Viruló réteken át hűs forrás felé vezetlek. Pásztorod vagyok.
Elveszni senkit sem hagyok.
Karom feléd tárom. Kiárad áldásom.
Nem rejtőzöm el. Szívem a szívednek felel,
amikor úgy érzem, nyomaszt az élet.
Nem taszítlak el, amikor vétkezel.
Irgalmat lelsz a szívemben.
Örök feléd a hűségem.
Amerre jársz védlek. Nyomodban lépek.
Nem rejtőzöm el. Szeretetlángom átölel.
Ne félj, ha éjben jársz! Hidd, hogy a fény vár rád!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
