A kereszténység egész felépítése és az örök életbe - s ezáltal az élet értelmébe - vetett minden remény Krisztus feltámadásán áll vagy bukik.

This article is also available in English: How do we know Christ really rose from the dead? English answer...

A halál az ember legnagyobb ellensége. Egyszer minden ember meghal, még a legnagyobbak is. Az egész fizikai, biológiai és társadalmi élet a halál uralma alatt van, Isten átka miatt, amit az ember érdemelt ki, amikor elsõ alkalommal nem engedelmeskedett Isten szavának és ezzel bûnt hozott a világba (1Mózes 3,17). Jézus Krisztus, az örökkévaló Isten Fia és a világ megígért megváltója, legyõzte a halált, magára véve az átkot (Galácia 3,13). Ezzel megnyitotta az Istenhez és az örök élethez vezetõ utat.

Feltámadása a történelem legfontosabb eseménye és a legjobban bizonyított tény. Több bizonyíték és tanúvallomás támasztja alá, mint a világ kezdete óta történt minden más történelmi eseményt. Ezért feltétlenül szükséges, hogy mindenki szembenézzen Krisztus követeléseivel a saját életére nézve.

A kereszténység létezése már önmagában is bizonyíték. Az apostolok prédikációinak középpontjában mindig a feltámadás állt (lsd. ApCsel 2,22-36; 3,14-15; 4,10-12; 10,36-43; 13,26-39; 17,31; 26,22-23 stb.) "Az apostolok pedig nagy erõvel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon." (ApCsel 4,33), és emiatt az üzenet miatt hittek sokan Krisztusban, és - ahogy az ellenségeik is elismerték - "az egész világot felforgatták" (ApCsel 17,6). Az elsõ keresztények hithû zsidók voltak, akik a hetedik napon (szombaton) imádták Istent, de ezután a hét elsõ napján, a feltámadás napján (vasárnap), kezdtek találkozni. Ezelõtt az Egyiptomból való szabadulás ünnepe volt a legnagyobb számukra, most viszont a Húsvét lett az, mivel felismerték, hogy Krisztus beteljesítette a próféciákat, mikor meghalt az Isten Bárányaként és feltámadt. A vasárnap és a Húsvét megünneplése, az Úrvacsora és maga a keresztény egyház is mind visszavezethetõk az apostolok idejébe, s mindezek csak a feltámadás tényével magyarázhatóak.

Semmi kétség nem férhet hozzá, hogy az apostolok és a korai keresztények, több tízezres számban, hittek a feltámadásban és hirdették azt. Vajon elképzelhetõ az, hogy tévedtek és a hitük valamilyen gonosz hazugságon vagy fanatikus csaláson alapult?

Minden okuk meg lett volna rá, hogy ilyesmit gondoljanak, hiszen sokukra nagy szenvedést hozott a hite. Elvesztették vagyonukat, gyakran életüket is, az elsõ század zsidó és római üldözéseiben. Biztos, hogy nem álltak volna ki amellett, hogy Megváltójuk legyõzte a halált, ha nem lettek volna szilárdan megyõzõdve róla, a tények alapos mérlegelése után.

Hallották az apostolok és az ötszáz ember (1Korinthus 15,6) vallomását, akik mind látták az Úr Jézus feltámadását, s ez meggyõzte õket.

Néhányan azt mondták, hogy Krisztus megjelenése a feltámadása után csak látomás és hallucináció volt, vagy az illetõ kilétének eltévesztése. A látomás és hallucináció viszont nem ismétlõdhet többször, egyénekkel és csoportokkal, ahogy azt itt láttuk. A tanítványok pedig biztosan felismerték Jézust, hiszen több mint három évig minden nap együtt voltak Vele.

Egyébként amikor meglátták Õt a felsõ szobában, elõször maguk is "azt hitték, hogy valami szellemet látnak." (Lukács 24,37). Jézus viszont bíztatta õket, hogy érintsék meg, különösen a szögek nyomait a lábán és a kezén. Mikor pedig mindezek után együtt vacsorázott velük, minden kétségük elszállt, hogy Jézust magát látják, ugyanabban a testben, amiben eddig is volt.

Mások szerint sohasem halt meg, csak elájult. Ez az állítás is csak azt mutatja, mi mindent képes kitalálni az ember, hogy ne kelljen szembenéznie a tényekkel. A római katonák halottnak mondták, víz és vér keveréke ömlött ki megsebzett oldalából, nehéz halotti lepelbe tekerték és három napra egy sírba zárták. Egy halálosan megsebzett, legyengült, csaknem halott Jézus soha nem ösztönözte volna tanítványait olyan bátorságra és erõfeszítésre, amirõl hamarosan tanúbizonyságot tettek. De még ha elájult is volna, hamarosan meghalt volna, mint egy legyõzött és tehetetlen vezetõ.

A több mint tíz megjelenésen túl ott van még az üres sír ténye is. Római pecséttel volt lezárva, halálos ítélet terhe mellett õrizte egy római katonai osztag, a bejárata elé pedig egy nagy követ gördítettek. Ennek ellenére amikor az elsõ húsvét reggelén egy dicsõséges angyal elgörgette a követ, a katonák félelmükben elfutottak, a halott pedig eltûnt, miközben a halotti lepel ott maradt a sírban.

Az üres sírt sosem tudták mással magyarázni, mint a feltámadással. Ha a test még mindig meg lett volna a sírban vagy máshol, a rómaiak és a zsidók minden bizonnyal felmutatták volna, hogy ezzel kioltsák a futótûzként terjedõ keresztény hitet. Ha viszont az apostolok vagy Jézus más barátai vitték volna el, és tudták volna, hogy halott, sosem hirdették volna a feltámadást amivel esetlegesen halálbüntetést vontak volna magukra. Egy ember sem áldozza szándékosan az életét olyan valamiért, amirõl tudja, hogy hazugság.

Az üres sír és Krisztus feltûnései feltámadása után mind bizonyítékok. Ezt csak alátámasztja a Biblia következetes tanítása, a korai keresztények irodalmában található számtalan utalás erre a témára, az egyház intézménye, a vasárnap és a húsvét és az Ótestamentum ígéretei, valamint annak a szüksége, hogy az életnek igazi értelme legyen. Ezek mind Krisztus feltámadását bizonyítják.

Nincs más olyan tény a történelemben, amit a bizonyítékok ilyen sora támasztana alá. Végül pedig a megváltás és az örök élet tapasztalata tanúskodik mellette, amiben mindenki részesült, aki hitét az élõ Krisztusba helyezte. "Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámsztotta õt a halálból, akkor üdvözülsz." (Róma 10,9).

Fordította: Molnár Csaba
Részlet Henry Morris és Martin Clark: The Bible Has the Answer, címû könyvébõl. Kiadta: Master Books, 1987.

www.ChristianAnswers.Net/hungarian
Christian Answers Network
PO Box 200
Gilbert AZ 85299