Isten kegyelmének megtapasztalásához elõször fel kell ismernünk a szükségünket. (Lásd "Honnan tudhatom, hogy a szex vagy a pornográfia rabja vagyok?") Istenhez és másokhoz kell fordulnunk segítségért, ami nem könnyû. Talán beismered, hogy problémád van, de azt hiszed, egyedül is boldogulsz vele. A férfiak ki nem állhatják, ha be kell ismerni a vereségüket. Nem szeretünk segítséget kérni.
A vágyak nem gyõzhetõk le erõvel
Pál apostol átérezte a helyzetünket. Azt írta a Rómaiaknak: "Tudom ugyanis, hogy bennem, azaz húsomban jó nem lakik, mert az akarás ugyan kezem ügyében van, de a jó dolgok véghezvitelét nem lelem magamban. Mert nem a jót teszem, amit akarok, hanem a gonoszt, amit nem akarok, azt hajtom végre." (Róma 7,18-19 ; Csia fordítás).
Ezzel nem azt mondom, hogy Pál szexuális szenvedélyekkel küzdött, de küzdött a bûnnel - ugyanúgy, ahogy bármelyikõnk. Sokunkhoz hasonlóan õ is elhatározta, hogy nem fogja ugyanazt a bûnt újra meg újra elkövetni. Sikerült neki? Egyáltalán nem! Márpedig, ha Pál apostol nem tudta legyõzni a bûnt, miért tudnám én vagy te?
A férfiak még a szexképektõl mentes világban sem uralkodnak a vágyaikon. A múlt héten hívott a legidõsebb fiam Pakisztánból. Ott a nõk és férfiak sosem járkálnak együtt. A nõk pedig tetõtõl talpig fel vannak öltözve. Mégis a fiam azt mesélte, hogy találkozott egy férfival, aki felajánlotta neki, hogy elviszi néhány prostituálthoz.
Ha egy ilyen országban a férfiak nem tudnak uralkodni a vágyaikon, hogyan tudnánk mi? A reggeli felkelésünk pillanatától az esti lefekvésig az agyunkat milliónyi erotikus kép és üzenet bombázza.
Tegyük fel, elhatározod, hogy kibírsz egy napot úgy, hogy egyetlen nõ után sem vágyakozol. De a munkahelyre menet akaratlanul is megnézed az óriásplakátról rád tekintõ bikinibe öltözött modellt. Pár perccel késõbb, mikor megállsz egy lámpánál, nem tudod nem észrevenni az elõtted átmenõ feltûnõen öltözött fiatal nõt.
Aztán a munkahelyeden egy kollegád azzal dicsekszik, milyen fantasztikus nõt fektetett le elõzõ este. Késõbb, amint az ebédedet rendeled, a miniszoknyás pincérnõ rádkacsint és rádmosolyog. Mikor visszaérsz az irodába, egy kollegád nagy lelkesen megmutatja kedvenc szexképét az Interneten.
A nap végén, mikor hazafelé beugrasz az éjjel-nappaliba, azon veszed észre magad, hogy a pénztárnál lévõ magazinok borítóján az újságot kelletõ félmeztelen modelleket bámulod.
Mikor végre hazaérsz, lehuppansz egy kényelmes fotelbe és bekapcsolod a TV-t. Az adók kapcsolgatása közben viszont többet tudhatsz meg a nõi testrõl, mint egy gyerekkorombeli Playboyból.
Azt hiszed, hogy ilyen erõs naponkénti szexuális behatások mellett képes vagy egyedül megzabolázni a vágyaidat? Eszembe jut egy barátom, aki egyszer teljesen magabiztosan azt mondta: "Soha sem lesz problémám a szexuális vágyakkal."
A szemébe néztem, és az válaszoltam: "Na azt megnézem. Ha ez így lesz, akkor te erõsebb vagy, mint Sámson, istenfélõbb, mint Dávid és bölcsebb, mint Salamon."
Soha nem fogom elfelejteni a reakcióját, amint leült és fél percig csak szótlanul bámult rám. Aztán azt mondta: "Erre még sohasem gondoltam."
Garantálom neked, ha most Sámson, Dávid vagy Salamon itt lenne, mind azt mondanák: "Egyedül nem tudod legyõzni a vágyaidat!"
Nem tudod megjavítani a vágyaidat
Rendben - gondolhatod, - lehet, hogy nem tudom legyõzni. De jobbá tehetem magam. Meg tudom változtatni a vágyaimat.
Sokszor beszélgetek újdonsült keresztényekkel, akik azt hiszik, hogy mivel Krisztus követõi lettek, a vágyak többé nem jelentenek majd problémát. Mintha azt gondolnák, hogy Jézus megpörgetett valami varázspálcát felettük, és láss csodát, a bûnös természetük átváltozott. A vágyak eltûntek.
Mikor rájönnek, hogy a baj az eddigieknél csak rosszabb, elhatározzák, hogy tanulmányozzák a Bibliát és többet imádkoznak. Legnagyobb meglepetésükre ez sem látszik megoldani a problémát.
Figyeld meg Pál szavait. A Róma 7,10-11-ben azt mondja: "...éppen az életre való parancsolat lett halálommá. Mert a bûn, miután ösztönzést kapott a parancsolattól, megcsalt engem, és megölt általa."
Mint bûnös emberi lények, a szexuális vágyaink olyan gonoszak, hogy Isten parancsait használják fel ahhoz, hogy megkisértsenek. Isten parancsa pontosan úgy kelti fel a helytelen vágyakat, mint mikor egy bottal felkavarjuk a pohárnyi víz aljára leülepedett sarat. Ami tilos, az sokkal vonzóbb. A szabályokat áthágó nõk még kívánatosabbak. Isten ellenzi, a vágy viszont helyesli. Isten azt mondja: nem, a vágy azt mondja: igen.
Megjavítani a vágyainkat olyan, mint kutyából embert csinálni. Tizenhárom évig egy Pumpkin nevû sárgásbarna spániel tisztelte meg jelenlétével családunkat. Az évek során sok trükköt tanítottam Pumpkinnak. Hallgatott az "ülj", "feküdj", "gurulj" parancsokra. Megtanítottam még karikán átugorni, ajtót bezárni, a hátsó lábaira ülni, és halottként összeesni, mikor lelõttem egy képzeletbeli pisztollyal.
Minden igyekezetem ellenére azonban Pumpkin továbbra is kutya maradt. Mindig voltak kutyához illõ dolgai. Azt is megette, amibe az emberek próbálnak nem belelépni. Olyan helyeken szaglászta a többi kutyát, ahol csak a kutyák teszik. Nyilvánosan vécézett. Akármennyire is tanítottam Pumpkint, mégis csak kutya maradt.
Ugyanígy, a bûnre való hajlamod sem tûnik el, mikor belépsz egy egyházba. Nem tûnik el, mikor hiszel Krisztusban. Járhatsz templomba, olvashatod a Bibliát, imádkozhatsz naponta, és még prédikátor is lehetsz anélkül, hogy megreformálnád a bûnös természetedet. Pál azt mondta: "Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó" (Róma 7,18).
Amikor a bûnös természetünk uralma alá kerülünk, minden gonoszságra képesek vagyunk, akár hívõk vagyunk, akár nem. Mikor a vágy irányít, annyira tudunk jót tenni, mint amennyire egy kutya beszélni.
Mégis, mikor a vágyakról van szó, sok férfi azt hiszi, megjavíthatja. Letagadják annak gonosz hatalmát.
Növekedhetsz, mint keresztény. Egyre hasonlóbb lehetsz Krisztushoz lelkileg. Testileg azonban, a bûnös természetedben, pont ugyanolyan vagy, mint mikor hinni kezdtél Krisztusban. és mivel a vágyakat a bûn irányítja, nem tudod megjavítani.
A vágyakat nem lehet halálra éheztetni
A legtöbb gyógyító programmal az a bajom, hogy a fõ hangsúly az önmegtartóztatáson van. Azt hiszik, hogy egy szenvedélyre a megoldás a tartózkodás attól a dologtól. Ne érts félre. Egy szenvedélyt se tudunk leküzdeni, amig nem hagyjuk abba. De ha csak ennyit teszünk, nem fog mûködni. Csak szenvedélyt fogunk váltani. Például a szexuális vágyaink átfordulnak alkoholizmusba. Ha pedig abbahagyjuk az ivást, akkor az átváltozik bevásárlási szenvedéllyé vagy munkává vagy szerencsejátékká.
A vágyat lehetetlen halálra éheztetni. Egészen addig a napig fogunk küzdeni a bûnnel, míg az úrral lehetünk. Sok évvel ezelõtt olvastam egy verset, ami arról a szenvedésrõl és keserûségrõl beszél, ami akkor ér, ha egyedül küzdünk a vágyainkkal. Sajnos nem tudom ki írta. A címe: A Yipiyuk.
Régen volt valahol,
Ahol gaz és sár honol,
Hogy egy Yipijuk megragadott...
Pontosan nem is tudom, hogy.
Kapálództam, vergõdtem, üvöltöttem,
De a Yipijuk így szólt: "lábad nem engedem".
Súgtam neki halkan és finoman.
De a Yipijuk csak tartott szorosan.
Mindez már tizenhat éve volt,
De a Yipijuk szorítása nem lazult.
Eshet a hó és az esõ már szárad.
De a Yipijuk azóta sem fárad.
Követett mindenhova, mint egy pióca,
Így már fiam végre tudod pontosan
lépteim miért sorjáznak ily lassan.
(Fordította: Molnár Csaba)
A Yipiyukhoz hasonlóan a bûnös természetünk is maradni akar. Egy ideig el lehet felejteni. Lehet azt állítani, hogy nincs hatalma rajtad. De ha szeretnéd megtörni a hatalmát, elõbb fel kell ismerned, hogy létezik és be kell vallanod, hogy magadtól nincs erõd kiûzni.
Remélhetõleg hamarosan belefáradsz a vesztes csatába. Pállal ez történt. Kétségbeesésében így kiáltott fel: "én nyomorult ember! Ki fog kiragadni e halálos testbõl?" (Róma 7,24).
Ha egy lelkileg annyira egészséges valaki, mint Pál, felismerte, hogy vesztes csatát vív, vajon nincs itt az ideje, hogy ezt végre te is felismerd? Tudom, nem könnyû feladni, de ez egy szükséges lépés ahhoz, hogy hosszantartó szabadságot találj.
Most, hogy látod a gyengeségedet, kezdhetsz felülkerekedni a vágyakon, és érezheted, hogy szükséged van Isten segítségére.
(Ajánljuk e cikk írója, Bill Perkin kiváló könyvét: When Good Men Are Tempted, amely egy olyan tervet tár elénk, ami segít megõrizni szexuális tisztaságunkat.)
Reference
- Eugene H. Peterson, The Message (Colorado Springs: Nav Press, 1993, 1994, 1995), 375.
Fordította: Molnár Csaba
Részlet Bill Perkins:When Good Men Are Tempted címû könyvébõl, kiadta a Zondervan, 1997
www.ChristianAnswers.Net/hungarian
Christian Answers Network
PO Box 200
Gilbert AZ 85299
|