Sokan ismerik azt az evangéliumi éneket, amelyre címünkben utalunk - gyakran és szívesen énekli hívő népünk. Ez az ének sóvárgó könyörgés "lelki záporért", vagyis lelki áldásokért. A lelki áldások közül kétségtelenül egyik legnagyobb az ébredés. Amiképpen a biológiai élet nehezen viseli a szárazságot, olyan fájdalmas vegetálás az ébredés nélküli időszak Isten népe életében.

Talán többeknek is feltűnt már, hogy az utóbbi években egyre többen és egyre többet beszélnek az ébredésről. A Krisztus-hívőknek gyakran beszédtémája az ébredés, közösségi összejöveteleken gyakran nosztalgiával emlegetik a régi szép ébredési időket, s vágyakozva imádkozunk új ébredésért. A történelmi egyházak újságait lapozgatva, egyházi vezetők nyilatkozatait, előadásait hallgatva, egyre gyakrabban találkozunk az ébredés gondolatával. A megnyilatkozások annak adnak hangot, hogy abból a kátyúból, amiben a gyülekezetek többsége van és vergődik, ébredés nyomán jöhetne ki az egyház.

Még ennél különösebb, hogy ébredésről beszélnek egy idő óta a politikusok is: magyar ébredésről, nemzeti ébredésről, illetve annak fájó hiányáról. Sőt, a világpolitikát is foglalkoztatja ez a kérdés. A közelmúltban az egyik amerikai elnök programjában fontos szerep jutott a nemzeti, gazdasági ébredés gondolatának.

Billy Graham, az ismert amerikai evangélizátor néhány éve Németországban megtartotta a világ egyik legnagyobb méretűre tervezett elektronikus evangélizációját az ébredés reményében. Kezdeményezését azóta is, minden esztendőben megismétlik. Ezek után mondhatnánk: végre, széthúzó világunkban van valami, amiben egységre jutott az egyház, politika és a hívő egyesületek! Mielőtt azonban ezt az egységet ujjongva ünnepelni kezdenénk, fel kell tennünk néhány ünneprontó, azonban kikerülhetetlen kérdést.

Vajon mindnyájan ugyanazt értjük-e az ébredésen?

Ha a felvetést tüzetesebben vizsgálni kezdjük, hamar megállapíthatjuk, hogy az ébredés fogalmát illetően legalább három "malomban őriünk".

A politikusok a nemzeti összefogásnak, nemzeti önbecsülésnek, a nemzet öntudatra ébredésének - egyébként nemes és fontos - folyamatát értik ébredésen. Vagyis azt várják, hogy végre rájönne a magyar ember arra, hogy az egymás elleni acsarkodást fel kellene váltania az egymásért, a nemzetért való felelős gondolkodásnak, s ráébredne népünk arra is, hogy az erkölcstelen élet, az alkoholizálás, öngyilkosság, azaz önpusztító szenvedélyek folytatásával saját jövőjét teszi tönkre. Ezt az ébredést mi is helyeselnénk!

A történelmi egyházaknak is, amelyekbe a Biblia Szövetség tagsága döntő többsége tartozik, van egy sajátos "ébredés" értelmezése. Az egyházi sajtóból, a különféle egyházi gyűléseken elhangzó megnyilatkozásokból, egyházi vezetők nyilatkozataiból fogalomzavar tárul elénk. Legáltalánosabb tévedés az, hogy összekeverik az ébredést annak gyümölcseivel. Ébredésen azt értik, hogy többen járnak templomba, több a perselypénz, az egyházi adó, aminek következtében anyagilag is felvirágzik az amúgy komoly gondokkal küzdő egyház. Továbbá, az ébredés azonos azzal, hogy virágzó iskolákat, márkás intézményeket működtetünk eredményesen, sőt, a kulturális életben is "jegyzett" produkciókkal jelentkezik az egyház. Ha ezek csírái megjelennek, azonnal kijelentjük: íme itt vannak az ébredés, az élet jelei! Miközben talán senki nincs, aki a felsorolt jelenségeket ne pozitívan értékelné, vagy ne örülne az új egyházi iskoláknak vagy az emelkedő áldozatkészségnek - fel kell, hogy tegyük a kérdést: Ez az ébredés?

Természetesen az is megvizsgálandó, hogy milyen az egykori ébredést átélő, és ma különféle szövetségekbe tömörült hívő nép ébredési fogalma. Nem úgy van-e, hogy a szabolcsi hívő testvérek az egykori vajai evangélizációk hangulatának, az alcsútiak az ottani "jelenségeknek", a biatorbágyiak az ott tapasztalt "élményeknek" a megismétlődését értik vagy várják ébredés címén? A "jelenség" szón most elsősorban azokra a különféle érzelmi megnyilvánulásokra, kegyességi szokásokra gondolok, amelyek az említett ébredéseket kísérték, de amelyek elmaradása esetén is ébredés lehet az ébredés.

Mi valójában az ébredés, és mi az, amit Várunk?

Szerintünk ébredésről akkor beszélhetünk, amikor emberek nagyobb számban, tömegesen megtérnek. Megtérésen pedig, annak bibliai értelmében, az emberi értelemnek azt a radikális megváltozását és megfordulását értjük, amelynek következményeképpen az ember bűneivel szembefordul, azokat megutálva és megbánva. Ugyanakkor boldog örömmel hit által elfogadja a Jézus vérén szerzett bűnbocsánat és örökélet ajándékát, s tudatosan és boldogan a feltámadott, élő Jézus Krisztus királyi uralma alá rendeli egész életét. Vagyis a megtérés elfordulás valahonnan és odafordulás valakihez! Hogy aztán a megtérést olyan "jelenségek" kísérik-e, mint amit a tékozló fiúnál, vagy Saulusnál, vagy Zákeusnál, vagy az első pünkösd után látunk, az másodlagos kérdés.

Ha az emberben nem megy végbe ez a radikális elfordulás a bűntől (vagyis bűnbánat) és a radikális odafordulás Jézus Krisztushoz, mint királyhoz, akkor nem beszélhetünk újonnan születésről és új életről. Ha pedig nincs újonnan születés, nincs új élet, akkor meddő dolog gyümölcsökre várni. Ahol pedig igaz megtérés történt, s új élet született, ott feltartóztathatatlanul megjelenik a gyümölcs, megváltozik a jellem, a személyiség, a házasság, a család, s az ébredés méreteitől függően a gyülekezet, az egyház, és az ország. Az ébredés azonban mindig a szívben kezdődik, belülről jön kifelé, és nem fordítva, ahogyan azt sokan vélik.

Mindezeket azért tartjuk fontosnak újra és újra leírni, hogy a hívőket segítsük a tisztázódáshoz, a dolgok újra átgondolásához, és hogy egy célért tudjunk mindnyájan imádkozni. Tehát mi, a fentiek értelmében várjuk az ébredést!

Miért tettünk azonban kérdőjelet a címben idézett éneksor után? Azért, hogy nézzen szembe mindenki, aki ébredést emleget azzal, hogy

Igazán akarja az ébredést?

Ezt azért kell megkérdeznünk, mert minden - a Bibliát valamennyire is ismerő - ember számára kicsit meghökkentő az, hogy magukat keresztyénnek nevező vezető politikusok, közgazdászok úgy akarnak ébredést hazánkban (legyen az nemzeti vagy gazdasági ébredés), hogy közben a gyermekgyilkosságot törvény által biztosítják (művi abortusz), emberi jogok címén védelmezik a homoszexualitást. Ha a tömegek igénylik (és igénylik!), szabad az erkölcstelenség és pornográfia; vallásszabadság címén nyíltan propagálni lehet az okkultizmust és mágiát (amit Isten utál!), kulturszabadság címén pedig Jézust gyalázó misztérium-operát adnak elő. Ugyanakkor, az érintettek sírnak népünk romlásán, és balga népünk könnyes szemmel énekli: "Isten, áldd meg a magyart..."

Úgy érzem, jogos a kérdés: Valóban akarja országunk keresztyén elitje - politikusaink, íróink, művészeink - az ébredést? Ugyanakkor fel kell tennünk a kérdést történelmi egyházaink vezetőinek is: Ők is igazán akarják az ébredést?

Megdöbbentő, hogy hazai egyházaink gyűlésein, zsinatain, teológiai irodalmában, lapjai hasábjain az ébredés feltételeinek kérdésével szinte egyáltalán nem foglalkoznak, csak a gyümölcsöket várják, és arról értekeznek. Ha netán szóba kerül, hogy mi akadályozza az ébredést, a missziót, akkor az ébredést akadályozó bűnök listáján általában kettő szerepel. Az egyik a fundamentalizmus, amelyről megállapítja az egyik egyházi újság, hogy "a Biblia betűire hivatkozó teologizálással (...) bizonyára megszomorítják a Szentlelket, mert fennen hirdeti mindegyik, hogy csak bennük szólal meg Isten tiszta igazsága". Vagyis a cikk íróját irritálja a Biblia betűihez való ragaszkodás, s kifejti - érdekes módon a Szentírásra hivatkozva - "a szél arra fúj, amerre akar" magyarázataként, hogy a Szentlélek a pogány vallások szent könyvein keresztül munkálkodik és szól! Igaz, hogy az idézett ige egyáltalán nem erre vonatkozik, mert itt Jézus a "Lélektől született' ember természetéről beszél (Jn 3,8), de ez a tény a tanítás fejtegetőjét nem zavarja abban, hogy Jézusra hivatkozva kimondja azt a súlyos tévtant, amire mind az első keresztyén zsinatok, mind a reformátorok határozottan nemet, mondtak, s amely tévtan mára, korunk egyik legzavarosabb teológiai irányzatának fontos tana lett. Vagyis a szektásság bűnébe esik, ha valaki vallja a Szentírás abszolút tekintélyét, kizárólagosságát, tévedhetetlenséget, s ezt a hívők számára abszolút normává teszi mind a hit, mind az erkölcs dolgaiban.

Ennek a látásnak becsmérlése, nevetségessé tétele, szektásnak minősítése nem marad el a teológiai főiskolákon, sőt egyéb egyházi iskolákban sem. Tehát az ébredés egyik akadálya az ún. fundamentalisták bibliaszemlélete. Szerintük az ébredést nem akadályozza az, hogy teológiai hallgatók és értelmiségi keresztyének táplálására az egyházak egyre több olyan könyvet, írást jelentetnek meg, amelyek a Biblia történeti hitelességét, állításainak igaz voltát cáfolják, de mindenképpen kétségbe vonják.

Történelmi egyházaink illetékesei úgy vélik, hogy a másik súlyos bűn, ami miatt nem lehet ébredés, az nem más, mint az ökumenikus, valamint egyházon belüli egységet fenyegető magatartás és szemlélet. Az Egyházak Világtanácsának egyik nagygyűlésén prédikáció közben szellemet idéző professzornő igehirdetését közölte és védelmébe vette az egyik hazai egyházi újság. Közben kiderült, hogy az ökumenikus mozgalmat reprezentáló Egyházak Világtanácsa vezetőségében korábban helyet kapott több szovjet KGB-ügynök is! Ez a szervezet ma sem szólal fel a kínai keresztyének üldözése ellen, mert a politikai konstelláció úgy kívánja. A Krisztus-hívők tehát, amikor elutasítják az ökumenét és az ilyen fajta egységet - némelyek szerint -, az ébredést akadályozzák. Történelmi egyházaink - kivétel és feltétel nélkül - tagjai ennek a mozgalomnak és szervezetnek. Vajon lesz-e ebből ébredés?

Továbbá: egyházaink nagylelkűen szemet hunytak és bűnbocsánatot hirdettek olyan bűnökre, amelyekért elkövetőik soha nem tartottak bűnbánatot. Az evangélium ügyét eláruló, az ébredés embereit az Állami Egyházügyi Hivatalnak gátlástalanul kiszolgáltató embereket még csak számon sem kérték. Akik ma már azt hangoztatják, hogy ők annak idején a hátukat tartották csupán, és tulajdonképpen az egyház megmentői

voltak. Van olyan történelmi egyházunk, aminek pénzügyei - s ezt lelkipásztorok és hívő felelős tagok állítják - ma zavarosabbak és áttekinthetetlenebbek, mint korábban voltak. S van, ahol a korrupció változatlanul virágzik, és olyan erkölcsi lazaságok felett hunytak szemet, amire Isten Igéje ezt mondja: "utálja az Úr"! Ezért kérdezzük újra: igazán akarják-e az érintettek az ébredést?

Ma már alig akad olyan falusi gyülekezet, aminek tagjai és vezetői ne fájdalmasan tapasztalnák, hogy egyházaink legértékesebb rétegét, a vágyakozó fiatalokat és a hitben elindult, többre vágyó embereket tucatjával viszik el a különféle tévtanok "farkasai". Ezért olvastuk sokan káprázó szemmel, "földbe gyökerezve" egyik egyházi lapunkban, hogy a cikkíró az olvasók figyelmébe ajánl egy ökumenikus kiadványt, s a végeredményt így summázza: "Riadalomra nincs ok!" Szegény, "farkas marta" népünk!

Végül, de nem utolsó sorban: kérdezzük meg magunkat is! Akarjuk-e és várjuk-e igazán az ébredést? Várjuk-e a záport? A válasz keresése közben kérdés kérdést követ. Tisztában vagyunk az ébredések történetének egyik legkomolyabb tanulságával, hogy az ébredések mindig a hívőktől indultak ki. Ott lobbant lángra először a kicsiny "tűz" és terjedt tovább. Ez leginkább úgy kezdődött, hogy hívők őszinte bűnbánatra jutottak langyosságuk, világiasságuk, anyagiasságuk és szentségtelen életük bűnei miatt, s új odaszánással adták életüket, javaikat, testüket az Úr kezébe. Elkezdték komolyan venni a tisztulást, az önmegtagadást, a naponkénti keresztfelvételt, nem akartak "megtollasodni" az áldások nyomán, hanem őszintén élték az éneket: "Nem vágyom másra, csupán Feléd, egyedül Jézus Te vagy elég! Legyen életem tükörképed, hirdessen Téged, csupán Téged"!

Várjuk a záport!

Az ébredések úgy kezdődtek, hogy a hívőknek egyszer csak fájni kezdett az emberek elveszett állapota, hallani kezdték a néma tömegek segélykiáltását és semmilyen áldozattól vissza nem riadva indultak a lélekhalászatra. Míg mások térden vívták a harcot. A ma élő hívő nép - sokszor tűnik úgy - evésre, ivásra és játékra rendezkedett be (lelki értelemben) és nem lélekmentésre. Vajon alkalmasak közösségeink arra, hogy frissen megtért embereket befogadjanak, nevelgessenek, tápláljanak? Az újonnan megtértek, ha közénk jönnek, örvendező közösségeket találnak, vagy "savanyú észhívőket"? Vannak-e - ismét lelki értelemben - edények, fazekak, hordók az érkező zápor felfogására? Vagy elteltek, önteltek, beteltek, elfoglaltak, önigazak vagyunk? Várjuk a záport?

Tisztában vagyunk azzal, hogy ha az ébredés a történelmi egyházakban élő, de szövetségekbe tömörült hívő nép körein kívül támadna, a legsúlyosabb ítélet lenne felettünk, mert azt jelentené, hogy ízetlen sóvá lettünk? Ennek pedig - sajnos - a lehetősége bármikor fennáll! Ahogy a megtérés belülről kezdődik, a szívben, úgy az ébredés is belülről hat kifelé! Amikor az egyik evangéliumi szervezet a művi abortusz kérdésében nyilatkozott, akkor Isten Igéjét hirdette az illetékeseknek azzal a meggyőződéssel, hogy csak az Ige tudja megváltoztatni a gondolkodást, még az országgyűlés tagjaiban is. Valaki számon kérte, hogy mit tett ez a szervezet azért, hogy a szociális helyzet is megváltozzék úgy, hogy ne legyen anyagi nehézsége annak, aki gyermeket vállal? A választ itt szeretném röviden elmondani. Meggyőződésem, hogy népünk igazi problémája és gyökérbetegsége nem a szociális nyomorúság, hanem az a gyakorlati materializmus és ateizmus, amelyet Isten nem áldhat meg! Mi a szociális  helyzet megváltozását népünk megtérésétől, Istenhez és Jézus Krisztus Igéjéhez való odafordulásától várjuk. S ettől várjuk az egyház kivirágzását és felvirágzását is. Sokan szeretnének ébredést hazánkban, egyházukban, saját körükben is, de csak az elmondottak értelmében. Ezért énekeljük ezután kérdőjel nélkül: "Várjuk a záport"! (Biblia és Gyülekezet 1993/1. 1-3. o.)

Forrás: http://www.nezzjezusra.hu/ebook/ebredes.htm