"A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélekről született." (Jn 3,8)

Jézus Krisztus Nikodémussal beszélget. A tiszteletben álló idős, izraeli "parlamenti képviselő" meglepően nyitott. A Nagytanács többi tagja ellenségesen nézi Jézus munkálkodását. Nikodémus mégis látja: valamilyen módon Jézus körül és által olyan dolgok történnek, amitől a megvetetettek, lenézettek, bűnösök, gazdagok, vámszedők, betegek, a gyülekezet közösségéből a törvény szigorával kirekesztettek élete gyökeresen megváltozik. Ő maga tisztességes tagja népének, aki nem is lehetett volna a "Knesszet" tagjává, ha nem ér el olyan magas fokú erkölcsi látszatot a mózesi és egyéb törvények szigorú megtartása által, amit a kívülállók is díjaztak. Jézus ezzel szemben a belső gyökeres változásról, Isten Szentlelke általi újjáteremtésről beszél neki.

Ennek szemléltetésére Jézus Krisztus a szelet használja. Bizonnyal nem véletlenül, hiszen már az Ószövetségben is találkozunk ezzel a képpel (IKir 19,11). Majd pünkösdkor "sebesen zúgó szél" hangját hallották a Jeruzsálemben levők. Ezzel Jézus Krisztus világos tanítást ad Isten Szentlelkének munkájáról. Ő senkitől nem befolyásolható módon, ott munkálkodik, ahol a Szentháromság Isten munkálkodni akar. Így van ez ma is. Amikor a Lélek munkájáról van szó, nem feledkezhetünk meg a lelki ébredésekről sem. Istennek azt a páratlan tevékenységét értjük ébredés alatt, amikor Isten Szentlelke személyesen, egyesekben vagy sokakban elkezd munkálkodni. Nyomon követhetetlen módon ráébreszt embereket lelki élettelenségükre, belső ürességükre, tehetetlenségükre, Isten előtt való bűnös voltukra. Arra a megoldhatatlan szomorú tapasztalatra, hogy senki nem képes Istenek kedves életet élni saját erejéből, önmagát megmenteni Isten ítélete alól, egyedül új életet kezdeni. Ehhez mi, emberek, kevesek vagyunk. Egyedül Isten Lelkének van olyan ereje, hogy felragyogtassa Jézus Krisztust, az Ő váltságát, az egyetlen tökéletes áldozatot. A Szentlelket nem lehet emberi módon "megfogni" vagy nyomon követni, munkájának azonban számtalan jelét tapasztalja mindaz, akit Isten újjászül.

Az Úr népe ma sem szűnik meg ébredésért könyörögni. Jézus Krisztus útmutatása szerint "előbb hirdettetnie kell az evangéliumnak minden pogányok között" (Mk 13,10). Lehet, hogy olyan méretű ébredésben nem lesz részünk, mint amilyet a hitben előttünk járó nemzedék átélhetett. Ne csüggedjünk azonban emiatt, ne kezdjünk el magyarázkodni (amit sajnos, a testvérek közül sokan tesznek), hogy nincs ma ébredési idő, kár erőlködnünk. A szél fú, ahová akar, ezért nem a mi feladatunk megállapítani azt, hogy itt van-e az ébredés ideje, vagy sem. Ez Isten Lelkének szuverén joga. Azt szeretném inkább megkérdezni minden hívő keresztyén embertől, hogy vajon kitesszük-e magunkat igazán Isten Szentlelke megújító, hatalmas erejű munkájának? Ez ugyanis a mi felelősségünk. Ne várjuk tétlenül, hogy valaki Isten által megújuljon, hanem - ahogy azt elődeinktől is tanultuk -magunk könyörögjünk ezért! Ébredést ott él át Isten népe, ahol először őt, magát ébresztheti fel, újíthatja meg és mozgósíthatja engedelmesség útján a Szentlélek.

A világ egyre inkább betör a hívők közé, ami abban is megnyilvánul, hogy a környezetéhez hasonlóan, Isten népe atomizálódik. A társadalom, az emberi közösségek szétesőben vannak. A hívők közössége nem ugyanezt az utat járja még, ha nem is akkora mértékben, mint a világ? Hol vannak ma azok az átadott életű emberek, akik félre tudták tenni a munkát, a sikerért folytatott küzdelmet, a személyes karriert, mindent, csak hogy az Úr ügyét szolgálhassák? Vizsgáljuk meg önmagunkat! Azzal a mondattal, hogy "nincs ébredési idő", nem a magunk langyosodását, megerőtlenedését, megújulásunk hiányát akarjuk-e leplezni?

Isten Szentlelke fú, mint a szél. Valóban nem tudjuk, honnan jön és hová megy. Ebbe nekünk nincs beleszólásunk, viszont az a felelősségünk meg van, hogy engedjük az Urat munkálkodni életünkben. Azt, hogy Isten Lelke vezessen oda, ahova vinni akar, s mi pedig kövessük őt teljes mértékben. Az első szeretetet elveszített hívők vagyunk, akik meglangyosodtak, s akiket az Úr nem vállal tovább (Jel 3,13kk), vagy Pál apostolhoz hasonlóan, több éves harc, lelki munka örömével és nehezével a hátunk mögött, vallhatjuk: "Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nekem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel és azt a szolgálatot, amelyet vettem az Úrjézus Krisztustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról" (ApCsel 20,24)?

Lesz ébredés mindaddig, amíg Jézus vissza nem jön. Hol és mikor, egy vagy sok ember részese a Szentlélek munkájának? Ezekre a kérdésekre közel sem biztos, hogy Isten megadja a választ. Viszont óvakodjunk attól, hogy mi magunk legyünk az ébredés akadályai. Káleb nyolcvan évesen ugyanolyan erősnek érezte magát, mint negyven évvel korábban, amikor Mózes kiküldte őt Józsuával Kánaán földjének kikémlelésére. S amikor azt mondta, hogy erősnek érzi magát, ezt elsősorban a lelkiekre értette. Harcolt tovább az ígéret földjén, az ígéret beteljesítőjében bízva. Abban, aki nem változott meg azóta sem, hiszen tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

Imádkozzunk együtt: Isten Lelke munkálkodjon bennünk, újítson meg minket, használjon ott és akkor, amikor akar, az ébredésért! (Biblia és Gyülekezet 1999/különszám, 9. o.)

Forrás: http://www.nezzjezusra.hu/ebook/ebredes.htm