Dr. VICZIAN Miklós: KÉSIK AZ ÉBREDÉS?

Újszövetségi értelemben egészen az első Pünkösdig vezethető vissza az ébredés története. Valójában mit is szoktunk ébredésnek nevezni? Tulajdonképpen minden olyan esetben, amikor Isten igéje valakiben Szentlelke által új életet támaszt, ébredésről beszélhetünk. Pál apostol az Efézusi levélben (2,1) így ír: "Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éketek e világ életmódja szerint", és hasonlóan fogalmaz a kolossébelieknek is (2, 13): "... Akik halottak voltatok vétkeitekben... Ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden vétkünket."

Lényegi mondanivalója ezeknek az igéknek, hogy halott embert hiába szólítgatunk, nem képes felelni. Bíztathatjuk a megtérésre, bizonygathatjuk annak fontosságát - amíg halott, nem képes válaszolni, nem képes dönteni. Csak, aki Jézus Krisztust feltámasztotta a halálból, ő tudja életre kelteni. (Az "ővele" a Kol 2,13-ban Jézus Krisztusra vonatkozik.) Az életre keltés Isten teremtő munkája, amelyet igéje és Szentlelke által végez el akkor és azokban, akiket a Szentháromság Isten titkos, örökkévaló terve szerint erre kiválasztott. Hogy kik azok? Csak Isten tudja. Ránk evangéliumának hirdetését bízta. Ahol hangzik Isten igéje, ott ő, annak nyomán, életet támaszt.

Mégis, ébredésen nem az egyes személyek újjászületését szoktuk érteni, hanem "Az ébredés Isten Szentlelkének olyan szuverén kiáradása, amikor aránylag rövid idő alatt az emberek nagy sokasága ismeri meg a Jézus Krisztusban adott váltságot, és gyakorolja az egyház közösségében úgy, hogy ebből a társadalom átformálódása is következik". (Dr. Bütösi János: Ébredés, Egyház, Egyesület a "felette nagy titok" fényében. Fundamentum Evangéliumi Alapítvány, 1998.)

Hangsúlyos ebből, hogy Isten Szentlelke szuverén módon végzi, tehát sem sürgetni, sem késleltetni nem tudjuk, csak imádságos szívvel várhatjuk érkezését. Hangsúlyos az is, hogy emberek nagy sokasága születik újjá egy-egy vidéken, és hogy ez az egyház közösségén belül történik, és annak megújulását eredményezi úgy, hogy annak az egész társadalomra kihatása van.

A bibliai időkbe nyúló, illetve külföldi példák helyett tekintsünk a negyvenes évek magyarországi nagy ébredési hullámára! Miközben az ország lakosságának nagyobb része, mint óriási traumát élte meg ezt a kort: hozzátartozókat, vagyonokat, ingóságokat vesztettek el, ami helyett gyűlölet, ellenségeskedés és erkölcsi-anyagi pusztulás vált uralkodóvá, aközben az ország egyes területein "emberek nagy sokasága" tekint vissza úgy erre az időre, mint élete legboldogabb szakaszára. Olyan irány(ultság) változás jött létre sokak életében, ami a későbbiekben meghatározta helyüket, feladatukat. Tartást és elkötelezettséget adott az ateizmus államvallásának évtizedeiben a hitvalló élethez. Élő tanúkként itt vannak gyülekezeteinkben azok a - ma már az idősebb korosztályhoz tartozó - testvéreink, akik akkor is ragaszkodtak megváltójukhoz, ha ezért súlyos hátratételeket, kiközösítést, sőt üldözéseket kellett vállalniuk. Hamvadó parázsként - gyakorlatilag illegalitásban - jöttek össze gyülekezeti bibliaórákon, ha erre a helyi gyülekezet lehetőséget adott, vagy házaknál, ha más mód nem volt. Csendeshetek rendezésére is csak bújva, baráti táborozásnak, turista-körnek álcázva, erdő mélyére rejtőzve kerülhetett sor. Mégis új generációk nőttek fel az ébredési idők újjászületett embereinek hite gyümölcseként.

Így a rejtőzködés, szembenállás, elkülönülés gyakorlatilag életformává vált oly mértékig, hogy egyes közösségekben ez lett a követendő modell. A szükség hozta kényszermegoldás szinte szabállyá merevedett.

A kilencvenes évek elején a történelem Ura szelet támasztott, amelyik birodalmakat és ideológiákat fújt el, de a rendszerváltozás fuvallata felizzította, itt-ott lángra lobbantotta a hamvadó parazsat is. Hiszem, hogy ez a szél Isten munkája volt. Egy csapásra egyesületek, szövetségek, missziós társaságok, alapítványok jöttek létre. Nemzetközi missziós szervezetek kezdték meg tevékenységüket. Új (legalábbis Magyarországon az) felekezetek alapítottak gyülekezeteket. Tehát szerte a világon sok keresztyén ember ismerte fel a nagy lehetőséget, és lázas munkához látott. Ebben az új környezetben kell szembenéznünk azzal, hogy mitévők legyünk.

Ezékiel könyvében nagyon különös látomást olvashatunk (37,1-10). Isten lélekben elragadja a prófétát, és egy völgybe viszi, ahol nagyon sok emberi csont van. Kiszáradt, kifehéredett csontok. Nem beszél arról a Szentírás, hogyan kerültek azok a völgybe. Pusztíthatott ellenség vagy járvány, lehetett tömeges öngyilkosság vagy csak egyszerűen temetkezési hely - nem ismerjük a múltat. A jelen azonban élettelen, lehangoló csonthalmaz.

Látva napjaink szép, nagy, történelmi levegőjű templomait, a névlegesen magukat keresztyéneknek vallók, és a gyülekezetek maroknyi valóságos számát, úgy érezhetjük, hogy Isten most bennünket is megragad látásban, mint Ezékielt, és azt mondja: az én szememben halott csontvölgy ez az ország és annak keresztyén gyülekezetei. De Isten végső szava nem ez! Terve van az élettelen csontokkal, és képes is azt véghezvinni.

Isten körbevezeti a prófétát a völgyben: betekinthet a lakásokba, munkahelyekre, emberi szívekbe, majd felteszi a kérdést: "Életre kelnek-e még ezek a csontok?", vagy, ahogyan mi fogalmaznánk: Lehet itt még élő hitű gyülekezet?

A próféta Isten iránti tisztelettel ugyan, de valójában kitérő választ ad: "Ó, Uram, Uram, te tudod!"

Minden esetre nem hallatszik a próféta hangjából semmi remény vagy meggyőződés. Legfeljebb megengedő bizalom: "Uram, a te ügyed, csináld, ahogy akarod, de én ebben tehetetlen vagyok."

És mit mond erre az Úristen? Talán azt, hogy: "Figyelj, és csodálkozz, hogy milyen csodatevő Isten vagyok!" - és hatalmas feltámadást produkál, amit a próféta ámulva végignéz?

Vagy azt mondja: "Gyorsan láss munkához, válogasd ki az összetartozó csontokat, öltöztesd fel őket. Ha keményen dolgozol, még ki lehet valamit hozni ebből a csonthalmazból!?"

Nem, hanem azt parancsolja: "Mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok az Úr igéjét!"

A parancsnak engedelmeskedni élő hit kell! Csak, aki már átélte, hogy bűnei és vétkei miatt halott volt, de Isten életre keltette, és Jézus Krisztusért örök élettel ajándékozta meg, az képes engedelmeskedni ennek a "képtelen" parancsnak, és elhinni, hogy aki őt megelevenítette, az képes ezeket a kiszáradt csontokat is életre kelteni.

Istennek a "legyen" szavára állt elő a világ, és ma is csak szava, igéje képes új életet támasztani.

A próféta - bármilyen képtelenség is - elkezdi a hatalmas, fehér, élettelen csonthalmaznak hirdetni Isten igéjét. Igehirdetése nem dörgedelem. Nem a bűnöket olvassa fejükre, pedig a bűn és vétek miatt voltak halottak, a halott cselekvésképtelen. Előbb élettel kell megajándékozni, csak akkor látja, honnan szabadult. Csak az élő képes ragaszkodni teremtőjéhez.

Ezékiel elkezdi hátborzongató prédikációját: "így szól az én Uram, az Úr ezekhez a csontokhoz: Én lelket adok belétek, és életre fogtok kelni. Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr."

Az élettelen csontok nagy mozgolódással egymáshoz illeszkedtek.

Az elhangzó isteni igének mindig ez a következménye. Megmozdulnak az Úr szemében halott emberek, és egymásra találnak. Összeilleszkednek újra, akik talán haragból, közömbösségből már nem is beszéltek egymással. Az idegenek boldog kapcsolatra lépnek. Először csak egymás mellett vannak, de még semmi nem köti össze őket. Kellenek az inak, amelyek a csontokat erősen összetartják, és kell a hús, az izom, ami mozgatni képes azt. Nem elég, hogy szorosan összetartoznak a csontok, ha tehetetlenek.

Végül bőr is kell. Miért? Mert a bőr megvéd a külső fertőzésektől. Hiszen az élő szervezetet folyamatos támadás éri. El akarják pusztítani, élősködnek rajta. Kell a bőr, mint védelem; de egyben a bőr adja a felismerhető külsőt, segít megkülönböztetni egyik embert a másiktól. A világban dúló sematizmus, a divat és a hirdetések által diktált egyformaság a halál egyformasága, mert minden élőlény más és más egyedi teremtmény.

Amikor külsőre már újra emberek voltak a kiszáradt csontok, azért még híja volt az életnek. Nincs bennük lélek, Isten szemében még élettelenek. A prófétának folytatni kell az igehirdetést: "Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: így szól az én Uram, az Úr: A négy égtáj felől jöjj elő lélek és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek!"

Emlékezzünk rá, hogy a Biblia első lapjain az ember teremtéséről is hasonlót olvasunk: "... megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. így lett az ember élőlénnyé." (lMóz 2,7) Amíg Isten lelke életre nem keltette, addig nem volt más, mint a Darwin-féle legfejlettebb állat. (Persze, sok ember egész életében nem jut túl azon, hogy állati ösztöneit követve csak táplálkozzon és szaporodjon.)

Veszik tehát az ember-formájú halottak a lelket, és megtörténik a csoda: életre kelnek. A próféta szeme láttára formálódnak ma is a kis, Isten Szentlelkétől áthatott, élő közösségek. Mindegyik egy kicsit különbözik a másiktól, egyénisége van, de egyben közösek: "élnek".

És a próféta rácsodálkozik a nem is várt eredményre: "Akkor lélek szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg volt."

Sereg! Egy rendezett, összehangoltan cselekvő, védekezésre és támadásra alkalmas szervezet. Egy gyülekezet jött létre a próféta szeme láttára, élő tagokkal, akiket külön-külön és együtt is Isten Szentlelke irányít.

Kinek a munkája volt tehát a halott csontok életre keltése, a prófétáé vagy Istené? Nyilvánvaló, hogy Istené. Mi szerepe van akkor a prófétának? Az, hogy hirdesse a rábízott igét, mert "tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket" (lKor 1,21). Ige nélkül, próféta nélkül pedig csak fehér élettelen csontok maradnak. Ezen szervezés, emberi ügyeskedés nem segít. Muzeológus módjára fáradságos munkával egymáshoz lehet illeszteni a csontokat, de ettől még az nem kel életre.

Késik-e az ébredés?

Több mint egy égy évtized eltelt már a rendszerváltozás óta, mégis azt tapasztaljuk, hogy sok imádság, nagy várakozások, fáradozás és anyagi áldozat ellenére is késik az ébredés. Nem érkezett meg az a tömegeket megmozgató, az egyház és az ország egészére befolyással levő nagy ébredés. Missziói lelkületű emberek tanácskoznak róla, ima-kampányokat szerveznek, keresik, hogy mit csinálnak rosszul, mit nem tettek még meg, hogy Isten visszatartja az ébredési időt.

Ezékiel próféta látomása szolgáljon például! Tartsuk számon a minket körülvevő élettelen csontokat - nem kell a szomszéd völgybe menni csontokért(!) -, és csak azt a munkát végezzük, amit az ébredés Ura ránk bíz! Az Atya órája ugyanis sosem késik. (Biblia és Gyülekezet 2001 /1, 12-14. o.)

Forrás: http://www.nezzjezusra.hu/ebook/ebredes.htm