Természetesen vetődik fel a kérdés, hogy mi ennek az oka? Miért ilyen erőtlen és elesett a hívő nép, az egyház? Vajon mindig így volt ez?

Ha megvizsgáljuk a kezdeteket, és az Apostolok cselekedeteiről írt könyvben a keresztyénség indulását, akkor a következőket látjuk: Jézus mennybemenetelekor tanítványainak megígérte Szentlelkét, aki erőt ad majd nekik, hogy tanúi legyenek az egész világon. Néhány nap múlva - pünkösdkor - meg is kezdődött ennek az ígéretnek a beteljesedése. A tanítványok valóban megerősödtek hitükben a Lélek által, igehirdetésük isteni erővel szólalt meg, és ez átformálta sok-sok ember életét. Rövid időn belül eljutott az evangélium az akkor ismert világ minden részére. Bizonyságtételüket pedig hitelesítették az újonnan alakult gyülekezetek, amelyek fegyelmükkel, örvendező szeretet-közösségükkel vonzóvá tették még az üldözések között is a keresztyéneket. így indult az egyház.

Ezzel szemben a mai keresztyének önmaguk körül forgolódnak, az egyház igehirdetése, bizonyságtétele erőtlen és hiteltelen, és általában a gyülekezeteknek sincs semmiféle vonzereje.

Kézenfekvőnek tűnik a gyógyulás útja: "új pünkösdre van szükség", vagy "a nagyszombati, húsvéti keresztyénség fokáról el kell jutni a pünkösdi keresztyénségig". Más szavakkal: a "Szentlélek újra kitöltésére", illetve "a Szentlélek vételére", vagy "a Lélekkel való betöltekezésre van szükség".

Tetszetősnek, sőt első hallásra még biblikusnak is tűnik a megoldás. Nem véletlen, hogy az egyház története során sok szentségre és megújulásra vágyó hívő ember indult el ezen az úton, amelynek nyomán különböző rajongó, un. karizmatikus közösségek születtek.

A megújulásnak ez az elgondolása azért megtévesztő, mert sok igazságot is tartalmaz.

Tagadhatatlan tény ugyanis, hogy a hívő ember életének éppúgy, mint az egyház egészének erejét Isten. Szentlelke adja. Szeretet, öröm, békesség, és mindaz, ami vonzóvá teheti a személyes és gyülekezeti életet, az a Lélek (Szentlélek) gyümölcse (Gal 5,22), s nem emberi erőlködés eredménye. Az igehirdetést is csak Isten Lelke teheti élővé és hatékonnyá. Mi is valljuk, hogy megszentelődésünk és az egyház megújítása Isten Lelkének munkája.

Azonban hamis várakozás az, ha valaki a pünkösdi esemény megismétlődését várja. Világosan kell látnunk, hogy a Szentírásban vannak egyszeri, meg nem ismétlődő, úgynevezett üdvtörténeti események. Ilyen volt Jézus születése, keresztre feszítése, feltámadása, mennybemenetele, és ilyen volt pünkösdkor a Szentlélek kitöltése is. Ezek az események nem ismétlődnek, és szükségtelen is, hogy ismétlődjenek, hiszen Jézus áldozata tökéletes volt, s a kereszten minden elvégeztetett: "egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket" - Zsid 10,14. Ugyanígy a pünkösdi Szentlelket sem vonta vissza Isten, hanem hisszük, hogy Jézus ígérete szerint velünk marad örökké (Jn 14,16). Tehát hamis, Bibliától idegen várakozásnak tartjuk, ha valaki új pünkösdre vár. Óvunk is ettől a váradalomtól mindenkit, hiszen ezek mindig tévútra vitték a hívő embereket.

Ugyancsak idegen a Bibliától az a felfogás, amelyik a keresztyénség nagyszombati, húsvéti, illetve pünkösdi "fokáról" beszél, s azt sugallja, mintha ezek az üdvtörténeti események egymástól elszakíthatok lennének, és a hívő ember ezeknek az eseményeknek a következményeit a maguk időrendi egymásutániságában éli át. Bár az Ige valóban beszél Krisztussal való meghalásról és feltámadásról (Rm 6; Kol 3), ezek azonban soha nem az üdvtörténeti esemény újra átéléséről szólnak, hanem mindig az újjászületésben egyszerre végbement változásra világítanak rá.

A fenti nézet téves volta akkor lepleződik le a legélesebben, amikor képviselője arról beszél, hogy vannak olyanok, akik még csak a megváltást fogadták el, s bár már Krisztussal együtt feltámadtak ("húsvéti keresztyénség"), de a Szentlelket még nem kapták meg.

Bibliai alapon teljességgel képtelenség a megváltásban és a Szentlélekben való részesedés ilyen szétválasztása. Hiszen a bűnlátástól a bűnbánaton át az újjászületés minden mozzanata a Szentlélek munkája. Nincs tehát olyan újjászületett ember, aki ne kapta volna meg a Szentlélek ajándékát, hiszen, ha nem kapta meg, akkor még nem is születhetett újjá, mert "akiben nincs Krisztus Lelke, az nem az övé" (Rm 8,9)! A Szentírás magát az "újjászületést" többször is "Lélektől születésnek" mondja, aki tehát újjászületett, az a Szentlélektől született, így mindenképpen részese Isten Lelkének.

Bibliátlan tehát a keresztyénség nagyszombati, húsvéti vagy pünkösdi "fokáról" beszélni. A Szentírás sehol nem az üdvtörténeti események személyes újra átélésére szólít fel bennünket, hanem a megtérésre. A megtérésben pedig az üdvtörténeti eseményeket együtt kell látnunk és hinnünk, s az újjászületésben is egyszerre részesedünk ezeknek következményeként. (A pünkösdkor elküldött Szentlélek részesít a Krisztus által megszerzett váltságban.)

Mindezek után tehát, Isten Igéje és személyes tapasztalataink alapján is leszögezhetjük, hogy a Szentlélek itt van a világban, és ott van minden újjászületett keresztyénben.

Ugyanakkor választ kell adnunk arra a tapasztalati kérdésre, hogy miért hiányos a Lélek ereje, hatásai.

Mindenekelőtt fontos megértenünk, hogy ne a "Lélek-hiányról" beszéljünk, hanem a Lélek munkálkodásának akadályáról! Isten Szentlelke itt van bennünk és közöttünk, s ne legyen felőle kétségünk, hogy kész elvégezni munkáját ma is! Problémát az jelent, ha nem vagyunk eszközei. Mert, ha nem eszközök, akkor akadályok vagyunk.

Isten nem nélkülünk akarja építeni országát - bár megtehetné -, hanem bennünket is be akar vonni ebbe a munkába. Minden hívő embert használni akar. Jó eszköz azonban csak a megszentelt életű ember lehet, aki teljes valóját alárendeli Isten akaratának, aki régi természetét megtagadva engedi, hogy Isten vezesse őt.

Az átadott életű emberben, aki vállalja napról-napra az önmegtagadás útját, a Lélek megtermi gyümölcsét, de akinek életét a "test cselekedetei" uralják, annak az élete csak képmutatás: legjobb esetben is csak erőlködés.

Ugyanígy van az egyháznál is. Ha tagjai viselkedését szeretet helyett az önzés, szolgálat helyett a maguk körül forgolódás jellemzi, s a tiszta, biblikus igemagyarázatot felcserélik emberi okoskodásra, akkor megerőtlenedik és hiteltelenné válik, mert ahol az ember áll a középpontban, ott mindig háttérbe vonul a Lélek. A Szentlélek ereje és hatása ott tapasztalható meg, ahol az ember magát megtagadva, Krisztust állítja a középpontba. Mert a Lélek Krisztust dicsőíti, és Krisztushoz vezet (Jn 16,13-15), és azokat ruházza fel erővel, akiknek élete, szava szintén Krisztus magasztalását célozza.

Tehát ahhoz, hogy a bizonyságtétel a Lélek erejével szólaljon meg, hogy az egyéni és gyülekezeti élet vonzó, örömteli legyen, nem az új pünkösd, vagy a Lélek új kiáradásának hamis váradalma szükséges, hanem az önmegtagadás ráhangolódása Isten Lelkének munkájára. Amihez Krisztus dicsőítése társul, mint a keresztyén ember fő hivatása. (Biblia és Gyülekezet 2001/2, 10-11. o.)

Forrás: http://www.nezzjezusra.hu/ebook/ebredes.htm