Mit tehetünk az ébredésért?

Ébredésnek azt a jelenséget nevezzük, amikor rövid időn belül sokan lesznek hívővé. Amikor Isten olyan erőt ad az igehirdetésnek, hogy egyszerre sokakat segít el bűnlátásra, bűnbánatra, megtérésre. Amikor Isten Szentlelke hatalmasan munkálkodik, és az egyházon belül és kívül levőket egyaránt újjászüli.

A Szentlélek máskor is munkálkodik. Mi hisszük, hogy "Isten Fia a világ kezdetétől annak végéig, az egész emberi nemzetségből, Szentlelke és Igéje által az igaz hit egységében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe...", és ezt a gyűjtő munkát szüntelenül végzi, az egyháztörténet aszályos korszakaiban is (Heidelbergi Káté 54.). Hiszen, ahol az Igét tisztán hirdetik és a Lélek szele fúj, ott bármikor megtörténhet, hogy emberek élete megváltozik. És, ha ez egyetlen valakivel történik, az is nagy csoda, "örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös megtérésén" (Lk 15,10). Amikor azonban Istennek úgy tetszik, tömegekben végzi el ezt a munkát. Ez az ébredés.

Magyarországon legutóbb 1948 és 1951 között éltünk át ébredést. Hangzott az Ige előtte is, utána is, de akkor Isten olyan erővel munkálkodott, hogy - egy szemtanú szavaival élve: "egy cipészműhelyben összeültünk tízen a Biblia köré, és közülünk nyolcan megtértek." Nem beszélve a nagy létszámú konferenciákról...

Természetesen megvan ennek az egyházra és a társadalomra is a pozitív kihatása. Ezért sokszor még az ébredés ellenségei is vágyakoznak annak gyümölcseire. A hívőknek pedig nincs hőbb óhajtásuk, mint, hogy adna Isten minél gyakrabban, minél hatalmasabb ébredéseket.

Tehetünk-e azonban mi valamit ezért? Vannak, akik azt mondják, az ébredés előidézhető. Finney szerint pl. imádság, akarat és erős hit kell ahhoz, hogy ébredés induljon el. Mások úgy látják, az ébredésnek nem emberi feltételei vannak, Istent nem lehet kényszeríteni semmire, imádsággal sem. Henry Matthew egyenesen azt írja, hogy a buzgó imádság sem a hívők érdeme, hiszen amikor Isten meg akarja áldani népét, akkor imádságra készteti.

Ma egyrészt a római katolicizmus beszél arról, hogy újra evangélizálni kell Európát, sőt a világot (persze, evangélizáción ők mást értenek, mint az evangéliumi keresztyénség), másrészt a karizmatikus jellegű mozgalmak hangoztatják, hogy "imahadjáratot" kell folytatni egy világméretű nagy ébredésért. Mit tudunk meg a Szentírásból?

Ha csupán az Apostolok cselekedeteiről írott könyv erről szóló fejezeteit nézzük végig, kitűnik, hogy az ébredést soha nem emberek indították el, ezt nem lehet "csinálni", hanem mindig Isten adta ajándékként.

Más kérdés, hogy megfigyelhetjük, mi előzte meg a tömeges megtéréseket. A tanítványok egy akarattal együtt voltak, buzgón, naponta imádkoztak és várták Jézus ígéretének teljesedését (1,14; 2,1). A 2,41-47 szerint az első gyülekezet élte a maga hívő életét, Isten pedig "szaporította a gyülekezetet az üdvözülőkkel". Az apostolok vállalták a szenvedést is Jézusért és az evangéliumért, és ezt látva még többen hittek az Igének (4,1-4), de nem ez idézte elő az ébredést. Kérték, hogy teljes bátorsággal tudják hirdetni az Igét, de a nagy erő és nagy kegyelem, amiről olvasunk, Isten műve volt (4, 29. 33).

A 6,1-7 szól a nehézségekről is, amik éppen a létszámnövekedésből adódtak, s jó látnunk azoknak a Lélek szerinti megoldását, de megint csak Isten műve, hogy sokasodott a tanítványok száma, és a papok közül is sokan megtértek. Amikor a hívők megvallottak ördögi mesterkedéseiket és elégették okkult könyveiket, újabb nagy ébredési hullám kezdődött, de ez is Isten ajándéka volt, mint ahogyan maga az is, amit ezekkel a hívőkkel tett (19,18-20).

Lehet-e akadályozni az ébredést? Istent senki sem tudja feltartóztatni üdvözítő munkájában, a bűn miatt azonban beleronthatunk ebbe. Romlott már meg ébredés amiatt, hogy világi módszerekkel törekedtek még nagyobb "eredményekre" (manipulációk, rockzene, érzelmi ráhatás), hogy beengedték a bűnt a szolgálatba (hatalomvágy, gőg, széthúzás, pénz, szex), hogy emberek a maguk dicsőségét kezdték keresni, és nem egyértelműen és kizárólag csak Istenét. Ébredések idején az ördög fokozza támadását, ezért nagyon fontos az éberség, lelki tisztaság, közösségi kontroll és az alázat.

Mit tehetünk tehát az ébredésért? 1. Tesszük a dolgunkat a mindenkori körülmények között. Nem nagy csodákra áhítozunk, hanem Isten eddigi nagy tetteit nem feledve, észrevesszük a mindennap kicsiny csodáit, s arra törekszünk, hogy "minden módon mentsünk némelyeket" (IKor 9,22). Mennyi higgadt bölcsesség és eltökéltség van ebben a vallomásban! A sáfárokban egyébként is egyetlen tulajdonság kívántatik meg: a hűség. És aki hű a kevésen, azt esetleg majd többre bízza az Úr. A tanítványságnak azonban nem a mennyiségi, hanem a minőségi mutatói fontosak. Miközben tehát mi is vágyakozunk ébredésre, az angyalokkal együtt örülünk az egy megtérőnek is, és óvakodunk minden ember erőszakolta álmegtéréstől, kétes értékű, nagy hirtelen való gyülekezetnövekedéstől, a Szentlélek munkáját pótolni akaró tömegpszichózistól - amikről modern korunkban egyre gyakrabban hallunk.

2.  Komolyan vesszük, hogy hitben járunk és nem látásban. Ezzel nem az igehirdetés esetleges eredménytelensége miatt akarjuk vigasztalni magunkat és egymást, de látható eredmények nélkül is reménységgel hirdetjük tovább az evangéliumot, "melengetjük a tojásokat" - ahogyan egy evangélista mondta, aztán majd eljön a kelés ideje. Szélcsend idején is foltozzuk a vitorlákat, hogy ha fúni kezd a Lélek szele, ne találjon készületlenül. Reménységgel várjuk és hittel készítgetjük az ébredést, amit egyedül Isten adhat, ott és akkor, ahogyan akarja.

3.  Buzgón imádkozunk. Ha csak lehet, közösen is, mert abban nagy erő van. Egy akarattal, a Lélek által -ahogyan az ige mondja. És nem csak ébredésért. Azért is, de dicsőítjük Istent, megvalljuk őt, s egyedül tőle várunk mindent.

4.  Mivel neki az ébredés idején is emberi eszközökre van szüksége, vigyázunk lelki tisztaságunkra, hogy ha használni akar, használhatók legyünk az ő kezében.

Miközben nagyon vágyunk ébredésre, nem feledjük Megváltónk szavait, amelyek szerint második eljövetelét nem világméretű ébredés előzi majd meg, hanem a hittől való elfordulás, lelki megkeményedés.

Hirdetjük az Igét, buzgón könyörgünk, törekszünk szent és engedelmes életben járni - és közben hisszük, hogy ma is érvényes az, ami a pizidiai Antiókhiában történt: "Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, magasztalták az Úr Igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek. Az Úr Igéje pedig elterjedt az egész tartományban (ApCsel 13,48-49). Hol szívtől szívig, hol pedig úgy, hogy egyszerre nagy sokaság tér meg az Úrhoz.

Miért ér véget az ébredés?

Azért, mert mindennek rendelt ideje van. Mert nyár és tél, eső és napsütés a misszióban is váltogatják egymást, mert itt is vannak bő esztendők és szűk esztendők.

Olykor azonban a mi hibánk, bűneink, mulasztásaink miatt késik vagy marad abba az ébredés. A sokféle bűn és mulasztás közül most egyet említek: amikor nem adjuk tovább az evangéliumot. Amikor megreked a jó hír annál, aki hallotta és befogadta. Az ő életét átalakította, őt kimentette a lelki halálból, megszabadult kötelékeiből, testvéreket talált a hívőkben, buzgón jár az összejövetelekre, olvassa a Bibliát és a lelki könyveket, keményen bírálja a meg nem térteket, különösen rokonait és lelkészét. Ugyanakkor a munkahelyen talán nem is tudják róla, hogy hívő, a szomszédjának még sose beszélt szeretettel, érdekesen Jézusról, de talán még a gyülekezetben sem vett észre senkit, akihez érdeklődéssel odalépett volna, elmondva neki, mit cselekedett eddig Isten az életében.

Mitől támadna vagy folytatódna az ébredés, ha nincsenek, akik nap mint nap szólnák az örömhírt? "Mi módon hallanának prédikáló nélkül?" - Köztudott, hogy a legtöbben nem a nagy evangélizációk során térnek meg, hanem hívők személyes bizonyságtételére, hívására. Az evangélium leghatékonyabb terjesztése: szívtől szívig.

Végezzük-e ezt a szép, életmentő szolgálatot? Ha nem, akkor miért nem?

Szeretnék most minden hívő testvérem szívébe egy szót bevésni, fontos újszövetségi kifejezést, amit magyarra így fordítanak: teljes bátorsággal. A görög szó alapjelentése: egyenes, nyílt beszéd. Olyan beszéd, ami a hallgató elől semmit sem titkol el. Világos, egyértelmű, érthető, nem ködösít, mint a világban sokan. A beszélő meg van győződve arról, hogy igazat mond, és hogy a hallgatónak nagyon fontos, hogy ezt meghallja. Ezért bátran mondja, még ha kellemetlensége lesz miatta, akkor is.

Amikor pünkösd után megindult az üldözés Jézus tanítványai ellen, s megfenyegették az apostolokat, ha a Megváltóról beszélnek, akkor az első keresztyén gyülekezet Jeruzsálemben összejött és imádkoztak. Amit kértek ebben a szorongatott helyzetben Istentől: "Most azért, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják beszédedet!" (ApCsel 4,29). Nincs harag, nem Isten bosszúját kérik ellenségeikre, hanem bátorságot kérnek maguknak, hogy még az ellenségnek is merjék hirdetni az evangéliumot, hiszen rajtuk is az segíthet. Abba ne hagyják, meg ne ijedjenek, nehogy elnémuljon ajkukon az örömhír!

Ugyanerre kéri Pál apostol az érte imádkozó gyülekezetet: "hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ismertessem meg az evangélium titkát, amelyért követséget viselek láncok között, hogy bátran szóljak arról, ahogyan szólnom kell" (Ef 6,19-20). - Sok fizikai és lelki nehézsége közt tehát az a leghőbb vágya, hogy mindenki számára érhetően tudja hirdetni az igét, hogy semmi vissza ne riassza ettől, hogy ha nem tudja is azonnal, hogy mit kell abban a helyzetben mondania, akkor is merje hittel elkezdeni ("nyissa meg a száját"), és várja, kérje, hogy Isten adja meg neki az odaillő szót, mondanivalót. S merje a Krisztusról szóló evangéliumot minden körülmények közt vállalni. Azt sejteti ez, hogy az apostol is ismerte a veszélyt: esetleg szégyelljük Krisztust és evangéliumát, és vagy hallgatunk, vagy megcsonkítjuk, vagy félszegen, bizonytalanul mondjuk.

Valóban bátorság kell a Jézusról való bizonyságtételhez, mert az egyre idegenebb ebben a világban. A világ gondolkozása rohamosan távolodik Istentől, s aki így is vállalja az evangélium igazságát, azt nem mindig szívesen hallgatják. Sok kellemes meglepetés is éri a bizonyságtevő hívőket, mert nagyon sok szomjas, vágyakozó, érdeklődő, kereső ember van. És Istennek ma is sok népe van szétszórva a világban, akik még nem jutottak hitre, mert nem hallották, vagy még nem hallották meg az evangéliumot. Ezzel a reménységgel kell nekünk ezt hirdetnünk: Isten Szentlelke egyetlen mondatot is felhasználhat egy-egy ember újjáteremtésére. - Nem kell azonban megrémülnünk akkor sem, ha ellenállás, közöny vagy gúny fogadja a bizonyságtételt. Az első időkben is így volt ez már. És mégis hányan elmondják később: kinevettem azt, aki nekem először Jézusról beszélt, de nem tudtam elfelejteni, amit mondott, és főleg azt a szeretetet, amivel mondta. Nagyon kell bíznunk Isten igéjének erejében, és nagyon kell szeretnünk a még nem hívő embertársainkat, hogy teljes bátorsággal szóljuk nekik - mindig azt, amit Isten Lelke éppen a szánkba ad. Ne mérlegeljünk sokat, ne tanácskozzunk testtel és vérrel, hanem, ha a Szentlélek indít, éljünk az alkalommal, nyissuk ki szánkat, és bízzunk hatalmas Urunkban!

Mivel az Ige nagy hatalom, arra is hat, aki mondja. Minden bizonyságtétel erősíti a bizonyságtevő hitét is, és bátrabbá teszi a következő alkalomra. Még a megszentelődésben is előbbre segít, hiszen aki komolyan veszi és végzi a bizonyságtételt, az tudja, hogy nem mindegy, hogyan él azok előtt, akiknek szól, és életnek beszédét is oda kell tartania eléjük. Még pedig őszintén és folyamatosan, minden képmutatás és erőlködés nélkül.

Sok hívő ember örömtelenségének, a bibliaórákon elhangzó üres bölcselkedésének, unalmas imaóráknak az az oka, hogy ezeken nem dolgozók, hanem élvezők vesznek részt. Aki úgy jön egy összejövetelre, hogy előtte másokat is  hívott Jézushoz,  az  megtanul  konkrétan imádkozni, emberek üdvösségéért tusakodni, a nyert áldásokért Istent magasztalni, a szolgálat közben elkövetett hibákból okulni, Szentlélekért esedezni.

Ma nagyon sok féligazság, ködösítés, hamisítás hangzik, hazug reklámok és gonosz rágalmak - életkérdés, hogy hangozzék az evangélium, tisztán és erővel. Meg kell tanulnunk egyszerűen, érthetően fogalmazni, és könyörögni, hogy bátran és nyíltan tudjuk azt továbbadni, mindig az alkalomnak és a szükségnek megfelelő módon. A célba érését, "hatását" pedig bízzuk győzelmes Urunkra, akié minden hatalom mennyen és földön, s aki adja Szentlelkét ma is hirdetőknek és hallgatóknak egyaránt. (Biblia és Gyülekezet 1998/3, 3-4. o.; 1999/2, 7-8. o.)

Forrás: http://www.nezzjezusra.hu/ebook/ebredes.htm