Kit nevezünk „keresztyén"-nek?

Kevés olyan név vagy fogalom van, amelyet annyira megtévesztő, képmutató vagy hazug módon használnak, mint a „keresztyén" elnevezést. Nálunk, legalábbis név szerint az emberek nagy része „keresztyén". De vajon az-e Isten szemében is?

Mondjuk ki először negatívan: Senki sem lesz keresztyénné pusztán keresztyén nevelés által.

A keresztség nem tesz senkit keresztyénné. Senki sem lesz keresztyénné az úrvacsorával mint „szentség"-gel való élés által.

Gyakran halljuk ezeket a véleményeket, amelyeket azonban a Biblia nem támaszt alá. Ha a Bibliát tekintjük egyedül érvényes alapnak, amelyben maga Isten mondja meg, hogy ki a keresztyén, akkor meglátjuk, hogy sok millióan vannak, akik magukat keresztyéneknek nevezik ugyan, de nem azok.

Mondjuk ki tehát a Bibliával együtt pozitívan:

Keresztyénné az ember csak életének egy hatalmas, a leghatalmasabb élménye által válhat: az élő Krisztussal való személyes találkozás által. A Biblia ezt az eseményt „újonnan születésinek nevezi. „Víz és Szellem" által történik (Jn 3,5; a víz itt Isten Igéjének a képe, a Szellem pedig a Szent Szellemet, a Szentháromság Isten harmadik személyét jelenti).

Jézus Krisztus feltámadása után 50 nappal emberek ezrei hallgatták Isten Igéjét. A Szent Szellem meggyőzte őket vétkeikről és bűneikről. Engedelmeskedtek Isten hívásának, megbánták bűneiket, és megtértek Istenhez. Hitben elfogadták Isten üdvajándékát, az Úr Jézus Krisztust, mint személyes Megváltójukat. Erre válaszképpen Isten újonnan születéssel, s ezáltal új, isteni élettel ajándékozta meg őket. Ettől a pillanattól kezdve örök időkre megmenekültek, és hitben követték az Úr Jézust. Ezért a hitetlenek „keresztyéneknek" nevezték őket. Tehát: egyedül azok a valódi keresztyének, akiknek az újonnan születés által hitben életszerű és lényegbeli kapcsolatuk van Krisztussal.

A „keresztyén" szót három helyen találjuk a Bibliában: Csel 11,26: „A tanítványokat (Jézus tanítványait) először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek."

Csel 26,28: „Agrippa így szólt Pálhoz: Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek."

lPét 4,15-16: „Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, vagy mint tolvaj, vagy mint gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó; ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyellje, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel." A két első Igében a hitetlenek nevezik Jézus Krisztus követőit keresztyéneknek. A harmadikban Péter apostol veszi át, mint olyan jelzőt, amelyet a hitetlenek ragasztottak Jézus tanítványaira.

„Keresztyén"-nek lenni tehát: az ember által elnyerhető leg­nagyobb ajándék.

Keresztyénnek lenni azonban mindenekelőtt dicsőséget, teljes biztonságot jelent itt és az örökkévalóságban, mert a keresztyén ember Krisztusban van.

Ugyanakkor a keresztyénnek lenni fölülmúlhatatlan felelősséget is jelent: aki a keresztyén nevet viseli, attól Krisztus elvárja, hogy úgy viselkedjék, mint Ö.

Igazi keresztyének azok,

1.akik Jézus Krisztusban hisznek (Jn 1,12),

2.akik újonnan születtek, Istenből való új életet nyertek (Jn 3,7),

3.akiket a bennük lakozó Szent Szellem vezet (Róm 8,14),

4.akiknek az életében egyre jobban meglátszik a Szellem gyümölcse (Gal 5,22 kk.).

Mit jelent tulajdonképpen „hinni"?

A keresztyének igen gyakran használják a „hinni" szót. Ezért fel kell tennünk a kérdést, mit is jelent ez tulajdonképpen. Azt mondjuk pl.: azt hiszem, holnap szép idő lesz. Megfelel ennek a „hit"-nek a tartalma a bibliai hitnek? Semmiképpen! Aki így „hisz", az ingatag lábakon áll.

A hit nem egyszerű „vélekedés".

Még csak nem is „igaznak tartás" csupán. így a démonok is hisznek, sőt rettegnek is közben — mondja a Biblia. A hit tehát sokkal több. A hit Isten ajándéka, amely az igehirdetés nyomán támad. A biblikus hit tehát Isten Igéjén alapul, Jézus Krisztus kijelentésén, magán Jézus Krisztus Személyén.

A hívő ember a Szent Szellem által lénye legbensőjéig tudatában van bűnös voltának, ezért felismeri helyzetének kilátástalanságát az igaz Isten szeme előtt, és mélységes bizalommal ragadja meg az üdvözítő Jézus Krisztusban feléje kinyújtott kegyelmet hozó kezet.

A hit tehát nem valami időszakos jelenség, hanem az ember teljesen új szellemi magatartása. Erre válaszol azután Isten a békesség és üdvbizonyosság ajándékával. A hívő ember megvallja: „Én magamtól semmit sem tehetek, de Te Uram, mindent megtehetsz. S mivel Te erősen tartasz kezeddel, ezért én is megragadom kezedet. Még ha nem is érzem jelenléted, Te vezetsz engem éjszakán, szenvedésen és halálon át, míg el nem érkezem Hozzád, örök célomhoz."

Másfelől a hit mindenestől dinamikus dolog, azaz nem marad mindig ugyanaz. Ha a hit az igazi és az egyetlen lehetséges alapon, Jézus Krisztuson nyugszik, akkor növekszik, és külsőleg is megmutatkozik, pl. jó cselekedetekben. Ha a keresztyén ember hitvallásából, hogy ti. „Jézus Krisztusé vagyok, és Ő a mindenem", az életén viszont semmi sem lesz látható, akkor kérdőjeles marad, hogy valóban keresztyénné lett-e?

A hithez — mondja a Biblia — hozzá tartozik a cselekedet és a vallástétel. Az egyik üdvösséget és megigazulást von maga után, a másik a szívnek hoz boldogságot.

Igehelyek:

Jn 3,36: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, az nem lát életet, hanem Isten haragja marad rajta."

Rom 10,17: „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által."

Róm 10,10: „Mert szívvel hiszünk, hogy meglazuljunk és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk."

Zsid 11,1: „A hit pedig a remélt dolgok valósága, és a nem látható dolgokról való meggyőződés."

Róni 3,22: „Isten igazságossága a Jézus Krisztusban való hit által mindazoké, akik hisznek."

Jak 2,26: „A hit is halott cselekedetek nélkül."

A keresztyén ember és a gyülekezet

A gyülekezet az a hely, ahol Isten lakni kíván. Ezért ez a keresztyén ember számára is a tulajdonképpeni földi otthon. Ha komolyan veszi keresztyén voltát, akkor naponta újra meg újra tudja és érzi, hogy itt e földön vendég csupán, és nincs itt polgárjoga. Igazi hazája ott van, ahol az Úr is van, a mennyben, és a gyülekezet annak földi képe.

Vele Isten a Benne és Fiában, Jézus Krisztusban hívőnek olyan környezetet ajándékoz, amelyben szellemileg jól érezheti magát. Itt találja meg hozzá hasonló érzületű emberek közösségében a maga új családját. Itt kap segítséget az élet dolgaiban, itt nyer erőt és itt segítik szellemi növekedésében. Ugyanakkor ez az a hely, ahol mint Krisztus testének tagja együttes formában tehet vallást hitéről és ahol Istent kiváltképpen imádhatja.

A gyülekezet azonban nemcsak jótétemény a keresztyén ember számára, hanem az a hely, ahol ő is személyesen szolgálhatja, és kell szolgálnia a közösséget. Az Istentől kapott ajándéka arra kötelezi, hogy a többi gyülekezeti tagot szellemileg gazdagítsa, őket segítse, nekik használjon ahol csak lehet.

A gyülekezet együttes élete és bizonyságtétele azon múlik, hogy milyen mértékben tagolódnak be és engedelmeskednek az egyes hívők, és milyen mértékben erősítik és támogatják életükkel és szolgálatukkal az egészet.

A gyülekezet tehát Istentől adott lehetőség kölcsönös adásra és vevésre a keresztyén ember számára, aki mindazzal, amije van, amit mond és tesz, a gyülekezetnek Isten szándéka szerinti építőköve. Élhet-e a keresztyén ember gyülekezet nélkül is?

Föltétlenül! Csakhogy azoknak, akik magukat keresztyéneknek vallják, s ugyanakkor a gyülekezetet nem becsülik, igen komoly kérdésekkel kell szembenézniök.

Mit mondanának arról a gyermekről, aki ugyan külsőleg a családhoz tartozik, a család életében azonban egyáltalában nem, vagy csak ritkán, alkalmilag vesz részt és nem igyekszik a családba beletagolódni?

Nos, mindenki joggal állíthatná, hogy az ilyen gyermek beteg, vagy pedig egyáltalán nem igazi családtag!

így van ez azokkal a keresztyénekkel is, akik a gyülekezetet csak távolról ismerik, Isten gyermekeivel csak alig vagy semmiféle kapcsolatuk nincsen, s a gyülekezeti összejöveteleket csak alkalmilag látogatják, amikor éppen kedvük támad rá. Az ilyen keresztyének vagy betegek, vagy nem igazi tagjai Isten családjának. Annyi azonban bizonyos, hogy nem ismerték fel Istennek rájuk és a gyülekezetre vonatkozó gondolatait, tervét és céljait.

A Biblia azt tanítja, hogy istengyermeki mivoltunk valódiságának próbaköve az, mennyire szeretjük Isten gyermekeit. A szeretet azonban sohasem marad magára, hanem keresi és ápolja a kapcsolatokat és a közösséget. Igehelyek:

Csel 20,28: „Isten gyülekezete, amelyet tulajdon vérével szerzett."

Csel 4,32: „A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy volt." Csel 2,42: „Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostolok tanításában, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban."

Ef 2,19-22: „Ezért tehát nem vagytok idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, Akiben az egész épület egybeilleszkedik és szent templommá növekszik az Úrban, és Őbenne ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Szellem által."

lPét 2,5: „Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által." 1Jn 3,14: „Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket."

Mikortól fogva tartozik az ember a gyülekezetbe?

Fontos és szükséges kérdés, és semmiképpen nem fölösleges megkeresni a pontos választ.

Egyesek szerint a keresztelés időpontjától fogva. Mások úgy vélik, hogy a gyülekezethez csatlakozás időpontja az a nap, amelyen az embert először „bocsátották" kenyértöréshez (úrvacsorához).

A Biblia egyik választ sem tartja helyesnek. Az élő Isten Gyülekezetéhez vagy Jézus Krisztus Gyülekezetéhez attól a pillanattól fogva tartozik valaki, amint megtért, és erre válaszul Isten őt újonnan szüli. Ebben a pillanatban elnyeri a Szent Szellemet is, és tagja lesz Krisztus Testének, Jézus Krisztus Gyülekezetének.

Ezt a belső élményt követi időbeJileg a keresztség. Hitemről való vallástételem alapján az Atya, Fiú és Szent Szellem nevében megkereszteltetem Jézus Krisztus halálába. Az Úr Jézus iránti engedelmességhez járul itt a Vele való teljes egységről szóló vallástétel. Ami a megtérésben és újonnan születésben a legbensőbb élmény volt, azt valljuk meg külsőképpen a jelképes cselekménnyel. Jézus Krisztus Gyülekezetébe való belépés vagy Krisztus Testébe való betagolódás azonban nem így történik.

Éppúgy téves, az első úrvacsorában való részvételt a gyülekezethez tartozás kezdeti időpontjául tekinteni. Az úrvacsorában való részvétellel az ember azok sorába lép, akik egy helyi gyülekezetben látható módon megvallják a hívők közösségéhez való tartozásukat.

Krisztus beláthatatlanul nagy Gyülekezetébe az ember előbb kerül, akkor, amikor az Ür Jézust hitben elfogadta személyes Megváltójának és Urának.

Kapcsolatom a Bibliával

A keresztyének számára a Biblia Isten „ihletett" Igéje. Isten szent emberei írták le azt, amire a Szent Szellem indította őket. A Biblia megmutatja a keresztyéneknek, mi Isten szándéka az emberekkel, milyen Isten lénye és hogy miként munkálkodik a történelemben. Felvilágosítja az embert tulajdon lénye és létének értelme felől. Felkínálja számára Isten kijelentését az Ő Fiában, Jézus Krisztusban, a világ Megváltójában. Isten Igéje nélkül a keresztyén embernek nem lenne létalapja. Benne és általa kap meg mindent, amire ebben és az örök életben szüksége van. Ez az Ige a Szent Szellem által magyarázva és megvilágítva: Jézus Krisztusról beszél.

Ezért a keresztyén ember számára a Biblia messzemenően a világ legfontosabb könyve. Számára szent és sérthetetlen. Hite a benne Foglalt kijelentéseken alapszik.

Ezért minden további nélkül be lehet látni, hogy Isten Igéjének az olvasása a keresztyén ember számára táplálék, amely nélkül éhen halna. Sohasem növekedhetne a hitben, ha nem olvasná rendszeresen, imádkozva annak megértéséért. Ha tehát keresztyén ember vagyok, naponta fel kell tennem magamnak a kérdést: mit jelent számomra Isten Igéje? Kedvesebb és értékesebb lesz-e számomra minden nappal?

Mivel ilyen kérdések nyugtalanítanak, hadd következzék néhány tanács:

A BIBLIA — a Könyvek Könyve Istennek egyik embere ezt mondja erről:

Ez a könyv tartalmazza Isten szándékait, az ember állapotát, a megváltás útját, a meg nem térő bűnös büntetését és a hívők üdvösségét.

Tanítása szent, előírásai kötelezőek, történetei igazak, rendelkezései megtámadhatatlanok.

Olvasd, hogy bölccsé légy, és élj szerinte, hogy szentté légy! Világít, hogy vezessen téged, eledelt ad, hogy tápláljon és vigasztalást tartalmaz, hogy felüdítsen.

Az utazó térképe, a zarándok vándorbotja, a kormányos iránytűje, a katona fegyvere és a keresztyének lobogója. Helyreállítja a Paradicsomot, megnyitja az eget és bezárja a pokol kapuit. Magasztos témája: Krisztus, szándéka: üdvösségünk, végső célja: Isten dicsőítése.

Töltse meg emlékezetünket, uralkodjék szívünkben és irányítsa lépteinket.

Olvasd lassan, olvasd imádkozva.

A gazdagság forrása, az öröm áradata. Életedet jelenti, magában foglalja a legmagasabb rendű felelősséget, megjutalmazza a legnagyobb és a legkisebb munkát és kárhoztatja mindazokat, akik nem veszik komolyan szent tartalmát.

Hogyan lehet számomra kedvessé a Bibliám?

16 javaslat a Biblia helyes olvasásához.

1. Visszás dolog, ha egy keresztyén embert nem érdekel Isten Igéje. Ha így van, valld meg magadnak és vizsgáld meg magad, hogy mi nincs rendben nálad!

Többnyire azért nem szeretjük az Igét, mert túlságosan el vagyunk foglalva egyéb dolgokkal, és azért szeretjük azokat, mert a Biblia nem köti le eléggé az érdeklődésünket.

2.Őszintén kereső szívvel nyisd fel Bibliádat (Zsolt 27,8 és Kol 3,1).

3.Olvasd a Bibliát imádkozva! Legelőször is arra kérd az Urat, nyissa meg szívedet és szellemedet, hogy megérthesd, amit Igéje mond!

4.Olvasd a Bibliát imádkozva személyes üzenetért!

Ha elolvastál egy verset vagy szakaszt, csöndesedj el fölötte. Engedd, hogy annak tartalma benned hasson, és adj hálát érte. Mindaz, amit olvastál, legyen imádsággá benned. Azután csöndesedj el, és figyelj arra, amit Isten mond neked.

5.Olvasd a Bibliát abban a tudatban, hogy Isten Igéje szól hozzád. A Biblia nem olyan könyv, mint a többi. Ezért félő tisztelettel közeledj hozzá.

6.Olvasd a Bibliát abban a tudatban, hogy Isten benne az Ő Fiát, Jézus Krisztust akarja megmutatni és naggyá tenni!

7.Olvasd a Bibliát abban a tudatban, hogy benne Isten meg akarja értetni a veled és a Gyülekezetével kapcsolatos tervét és szándékait.

8.Olvasd a Bibliát naponta! Egyedül ez ad erőt és útmutatást. Csak belőle ismerheted meg Isten akaratát, ha fenntartás nélkül kész vagy engedelmeskedni ennek az akaratnak.

9. Olvasd a Bibliát belső szükségtől indíttatva! Ha ilyet nem érzel többé, olvasd tovább fegyelmezetten, s közben kérjed Istent, mutassa meg világosan, mi az oka, hogy nem érzed ezt a belső szükséget.

A Biblia kitartó olvasásához szellemi energia szükséges (2Pét 1,5). Isten megadja ezt, ha kéred. Természetesen neked is komolyan akarnod kell.

10.Olvasd a Bibliát folyamatosan! Ne ugrálj egyik könyvről a másikra! De a folyamatos olvasás mellett lehet egy meghatározott témakörben a Biblia kijelentései között részletesebben kutatni. Te talán ezt későbbre halaszthatod.

11.Ha a naponkénti bibliaolvasás során valami különlegesen fontossá lett számodra, sokat segíthet, ha azt a verset kiírod, vagy aláhúzod, vagy kívülről megtanulod. Ha valamit első olvasásra nem értesz, menj nyugodtan tovább. Később, ha bibliaismereted gazdagszik, talán majd megérted. Ha kéred Istent, a maga idejében biztos, hogy megvilágítja számodra.

12. Olvasd a Bibliát abban a tudatban, hogy nem a magad értelme az, amely megnyitja előtted az Ige valódi tartalmát! Ezt csak a Szent Szellem tudja megtenni. Isten azért adta Őt a szívünkbe, hogy elvezessen minket a teljes igazságra, amennyiben az számunkra fontos.

Olvasd a Bibliát várakozás teljesen! Isten mindig mutat benne valami újat.

13. Magányos bibliaolvasásodon kívül olvasd a Bibliát keresztyén testvérekkel együtt! A jobb megértéséhez szükséges a testvérek segítsége. A közösség helyreigazít és megóv a tévutaktól.

14.Ha bibliaolvasás során Isten valamit különösen naggyá tett számodra, add tovább! Ezzel még nagyobb lesz a személyes megtalálás feletti öröm.

15.Ha bibliaolvasás során Isten világosan megmutatta, mit cselekedj, akkor tégy aszerint! Ha közönyösen vagy kemény szívvel elsiklasz felette, ezzel megoltod a Szent Szellem benned való munkáját és engedetlenné válsz Isten iránt. Kialszik szívedben az öröm. Engedelmeskedj azért Isten utasításának, s akkor naponta növekszik benned az üdvösség és az Ige fölötti öröm, és Isten új meg új kincseket tár eléd Igéjéből!

16. Gondolj mindig arra, hogy kölcsönhatás van Jézus, a te Urad személyének értéke és a Biblia értéke között. Ha szereted Őt, az Ige is napról napra kedvesebb lesz számodra, hiszen Róla szól az. Az Úrhoz való helyes viszonyod határozza meg a Bibliához való kapcsolatodat is.

Igehelyek:

Zsolt 119,105: „Lábam szövétneke a te Igéd, ösvényem világossága."

Zsolt 119,162: „Ügy örülök beszédednek, mint aki nagy zsákmányra talál."

Jn 5,39: Jézus Krisztus mondja: „Az írások . . . rólam tesznek bizonyságot."

Kol 3,16: „A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon."

Zsid 4,12: „Mert Isten Igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol a szellem és a lélek, az ízületek és velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait."

lPét 1,23: „Mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újonnan, Isten élő és maradandó Igéje által.

Jer 15,16: „Ha eljutott hozzám Igéd, én élveztem, Igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt."

Az imádkozásról

„Az imádság a lélek lélegzetvétele" — mondta egyszer valaki. Találó megállapítás. Lélegzeni annyit jelent, mint ellátni a testet a létfontosságú oxigénnel. Aki nem lélegzik, az megfullad, meghal.

Ha ezt szellemi értelemben vesszük, az említett hasonlat mindenben alkalmazható. Aki imádkozik, ezzel megvallja, hogy a maga ereje által nem képes boldogulni. Istenhez fordul „mennyei levegőért ". Élete új erőt, új indíttatásokat kap. Az imádkozó Isten elé viheti szíve minden háláját és hódolatát; de ugyanúgy kitárhatja az-Úr elé minden gondját és szükségét, hogy ilyen módon megszabaduljon tőlük.

Aki nem imádkozik, azon a halál jelei mutatkoznak.

Az imádság lehetőségével minden ember, de főként a keresztyén óriási eshetőséget nyer. Aki Isten elé tárja kéréseit, bizonyos lehet benne, hogy Isten meghallgatja őt, tudomásul veszi azokat. És akkor két dolog történhetik:

1.A kérések meghallgatást nyernek. Emberi gondolkozásunk számára ez az eszményi eset. Ha Isten teljesíti kérésünket, ez áldásul lehet számunkra. Még ki is kényszeríthetünk valamit Istentől. Ez azonban nem lesz áldássá.

2.A kérések — véleményünk szerint — nem találnak meghallgatásra, Isten nem teljesíti kívánságainkat. Ha ez történik, vegyük ezt is Isten feleletének. A keresztyén ember legyen valóban meggyőződve arról, hogy minden a javára van, még ha Isten meg is tagadja kérése teljesítését — az ő üdvössége érdekében. Ezt bizony legtöbbször nem könnyű elfogadni és tudomásul venni. Egy azonban bizonyos: Isten gyermekei számára nagy áldás rejtőzik a meg nem hallgatott imádságban is.

Sohase képzeljük, hogy Istent úgy kezelhetjük, mint valami automatát: felül bedobjuk a pénzdarabot (imádságot) és alul kijön a meghallgattatás. Lehetséges ugyan Istennél kikényszeríteni valamit, de ez sohasem jó, se nem üdvös, se nem hasznos.

Ezért az igaz keresztyének örömben és szenvedésben szilárdan megmaradnak abban, amit Uruktól és Megváltójuktól tanultak: minden kívánságomnál feljebbvaló Istennek, a mennyei Atyának jó, szeretetteljes és bölcs üdvözítő akarata. Egyedül az legyen meg, és az lesz számomra — sokszor minden látszat ellenére is — a legjobb.

Igehelyek:

Zsolt 32,6: „Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat."

Zsolt 50,15: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítják téged, és te dicsőítesz engem."

Zsolt 65,2-3: „Téged illet a dicséret, ó Isten, a Sionon! Neked teljesítik a fogadalmakat. Te hallgatod meg az imádságot."

Mk 11,24: „Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok és amit kértek, megkapjátok és meg is adatik nektek."

Lk 21,36: „Vigyázzatok azért minden időben és könyörögjetek."

Lk 22,40: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek."

Fii 4,6-7: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok kéréseiteket Isten elé; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban."

lTesz 5,17-18: „Szüntelenül imádkozzatok, mindenben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra."

Jak 5,16: „Igen hasznos az igaz ember buzgó könyörgése."

Testhelyzetünk imádság közben

A Biblia különböző testhelyzeteket ismer, amelyeket az ember elfoglalhat imádság közben. Férfiak és asszonyok állva, kitárt karokkal, vagy térdelve léptek Isten színe elé. Mások földre borultak, arcukkal a talajt érintve. A külső testhelyzet azonban mindenképpen az alázatot és a tehetetlenséget fejezte ki. És számunkra ma ez a legfontosabb utalás és a leglényegesebb indíték.

Aligha lehet elterpeszkedve, keresztbe tett lábakkal hódoló szívbeli magatartásról bizonyságot tenni. Belső csend és áhítat, alázat és függőség nehezen nyilvánulhat meg hányaveti testtartásban.

Habár nem tudunk és nem is akarunk ezen a téren törvényeket felállítani, mégis rámutatunk kétféle testhelyzetre, amelyek a legfontosabbaknak látszanak:

1. Imádkozás álló helyzetben:

A mi kultúrkörünkben ez a testhelyzet tiszteletet és megbecsülést fejez ki. Ahol a gyülekezeti összejövetelen sokat imádkoznak, ez tűnik a helyes, célszerű és az imádságos szívnek megfelelő testtartásnak.

2. Imádkozás térdeplő helyzetben:

Aki egy másik személy előtt letérdel, ezzel kihangsúlyozza a maga alárendelését. Isten előtt a szív, és nem csupán a külső testhelyzet a döntő. De különleges imaórákon és a „csendes óránkban" ez a testhelyzet látszik helyesnek. Remegő szívvel és abban a tudatban mondom el mindezeket, hogy a puszta külsőség sohasem helyettesítheti a valódi belső magatartást. De a legkülönbözőbb körökben, elsősorban ifjúság között szerzett tapasztalataim alapján úgy látom, hogy mind a szívbeli belső magatartásról, mind a külső testhelyzetről beszélnünk kell. Egy dolgot mindenesetre hozzá kell még tennünk:

Végső soron Istennél mindig a belső magatartás számít! Ö elsősorban az alázatos szellemet és a megtört szívet keresi bennünk. Hogy állsz ezzel?

Igehelyek:

Jób 1,20: „Jób ... a földre esve leborult."

Ézs 45,23: „Magamra esküdtem, igazság jött ki számon, egy

szó, amely vissza nem tér: Előttem hajol meg minden térd, rám esküszik minden nyelv."

Dán 6,10: „Dániel.. . napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét." Ef 3,14: Pál: „Meghajtom térdemet az Atya előtt." Fil 2,10: „Hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon." Ézs 29,13: „Ez a nép csak szájával közeledik hozzám . . ., de szíve távol van tőlem." Mt 6,7: „Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek bőbeszédűek."

A keresztyén ember és a megengesztelődés

Akik a Jézus Krisztuséi, azokat a Biblia szentnek nevezi. Nem azért, mintha bűntelenek volnának, vagy valamiképpen a „föld fölött lebegnének". Kizárólag a megtérés és az újonnan születés által lettek olyan új emberekké, akik szentek, mert az életük Krisztussal együtt az Istenben van elrejtve. Mint akik az Úr Jézus Krisztust követik, tudják, hogy Istennek az a kívánsága, hogy olyanná legyenek, amilyen Jézus Krisztus. Ez gyakorlatilag nem egyik percről a másikra történik, hanem növekedés által, lépésről lépésre. A Szent Szellem munkálkodik Isten Igéje által a hívők szívében. Az élet minden területén megmutatja Isten akaratát, és felmutatja az Úr Jézust, mint példaképet. Isten Igéjének állandó új feltárása által megadja a szükséges önmegítéléshez a tisztánlátást, rámutat hibáinkra és tévedéseinkre, és azoknak, akik valóban következetesek akarnak lenni, megadja az erőt a helyesbítéshez.

A keresztyének szent emberek. Ezért Isten Igéje felszólítja őket, hogy Isten iránti hálából és szeretetből ennek megfelelően viselkedjenek.

Isten emberei kezdettől fogva különbséget tesznek a keresztyének helyzete és állapota közt. Helyzete az, amivé az újonnan születés pillanatában lett: szent és hibátlan a szent Isten megítélése szerint.

Az állapota pedig az, amit az élete a gyakorlatban felmutat, amit mások látnak rajta.

Isten akarata az, hogy a két fogalom: a helyzet és az állapot egyre jobban fedje egymást. Evégből munkálkodik rajtunk. Akik az övéinek vallják magukat, azokon sokféleképpen végzi a megszentelés munkáját:

Igéje által, szenvedés, nyomorúság, üldöztetés stb. által. Másrészt azonban Isten ráhelyezi gyermekeire, a keresztyénekre önmaguk megszentelésének feladatát. Ez önmaguk megítélése és az Űr Jézus iránti állandó, fokozódó odaadás által történik, Aki teljes szívükre, akaratukra, egész lényükre igényt tart.

Igehelyek:

lTesz 4,3: „Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek."

lPét 1,15: „Amiképpen Szent az, Aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek egész életetekben, mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok."

1 Pét 3,15: „Krisztust tartsátok szentnek szívetekben." lTesz 5,23: „Maga a békesség Istene szenteljen meg titeket mindenestől!"

Jn 17,17.19: „Szenteld meg őket az igazsággal: a te Igéd az igazság. Én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban."

A keresztyén ember és a tévtanítások

Tévtanítások a nem keresztyén vallások (buddhizmus, iszlám) mellett a hitnek azok a megjelenési formái, amelyek emberi eredetű ún. „kijelentéseket" helyeznek a Biblia mellé vagy fölé. Ezzel a keresztyén hit alapjáról térnek le.

A keresztyén ember számára az Ó- és Újszövetség összessége, a Biblia: Istentől ihletett lezárt egység. Központi üzenete Jézus Krisztus, Isten válasza az ember elveszett voltára. Benne mindent megkap a keresztyén ember, amire csak szüksége van. Krisztus mellett nincs helye semmiféle, mégoly finomnak és kegyesnek látszó járulékos tanításnak.

A tévtanok arról ismerhetők fel, hogy az Úr Jézus szent Személye mellé még valami mást tesznek, aminek megtartását és követését elengedhetetlennek tartják az üdvösséghez. Ennek rajongás és törvényeskedés a következménye.

A tévtanok hirdetőivel — akik többnyire maguk is keresztyén gyülekezetből szakadtak ki — az igazi keresztyénnek semmi kapcsolata sincs. Gyakran tévesen értelmezett türelemből párbeszédet kezdenek velük. Ettől óva int a Biblia, és megtiltja az ilyesféle kezdeményezést. Egyetlen keresztyén se tegye túl magát ezen, önmaga könnyelmű túlbecsülésével.

Igehelyek:

2Jn 9-11: „Aki túllép ezen, és nem marad meg a Krisztus tanításában, abban nincs meg az Isten: aki megmarad a tanításban, abban van benne az Atya is, meg a Fiú is. Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be házatokba, és ne köszöntsétek, mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel."

Munkám értelme

Miért dolgozom tulajdonképpen? Időről időre számot kellene adnunk önmagunknak erről.

1.Azért-e, hogy családomat eltartsam?

2.Azért-e, hogy magas életszínvonalat biztosítsak magamnak és az enyéimnek, és hogy mindent megengedhessünk magunknak, amit csak megkívánunk?

3.Azért-e, hogy valami jót, valami szándékomnak megfelelő dolgot alkossak?

A Biblia a munka értelmét legalább két nézőpontból szemléli: A keresztyén ember példamutató, bizonyságtévő élete munkában és pihenésben egyaránt az Úrnak való szolgálat. „Mintegy az Úrnak" dolgozik. Ez a szorgalom a hűség és a teljes odaadás legmagasabb mértékét kívánja meg. Munkával kell előteremtenem elsősorban a magam és az Istentől rámbízottak létfenntartásához szükséges dolgokat. Másfelől azonban a munka célja az, hogy megszerzett javaimmal jót cselekedjem.

Aki mindezt tudatosan vállalja és így dolgozik, az egészen másképpen munkálkodik: a keresztyén erkölcs alapján áll, s nem gondol szüntelenül az anyagiakra. Ezáltal pedig a munka igazi áldássá lesz önmaga és mások számára.

Munkánk azonban elvesztheti eredeti értelmét és átokká lehet. Annyira rabul ejthet, szüntelen lázas tevékenységre ösztönözhet, hogy valóságos lidércnyomássá válik. Sok embernél ez az eset, még keresztyéneknél is. Ezt „stressz"-nek nevezik. És ez már nem az Isten akarata. Ő lenne a hibás, hogy ezt megengedi?

Semmiképpen! Szinte mindig a saját kívánságaim és célkitűzéseim visznek el idáig. Karriert akarunk csinálni, hatalmas, jelentős, befolyásos emberek akarunk lenni, és közben elveszítjük az ellenőrzést afölött, ami igazán áldás lehetne számunkra. Itt is arról van szó — még ha elméletnek hangzik is —, hogy tudjuk-e fegyelmezni magunkat Isten akarata szerint. A szorgalom jó, és Isten szerint való. De minden erőfeszítésem közepette időmnek kell maradnia arra, hogy munkámat és az azzal kapcsolatos számos problémát Urammal megbeszélhessem. A lázas sietséget időnként csendnek kell felváltania, hogy munkám ne legyen értelmét vesztett és görcsös erőlködéssé.

Igehelyek:

Péld 10,4: „Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít."

Ef 4,28: „Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek."

Kol 3, 23: „Amit tesztek, szívből végezzétek, mint az Úrnak, és nem mint az embereknek."

lTesz 4,11-12: „Tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, a magatok dolgát végezzétek, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogy elrendeltük nektek; hogy a kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek és semmi szükséget ne érezzétek."

2Tesz 3,11: „Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek köztetek, akik semmit sem dolgoznak."

Mit kell a keresztyén embernek a pályaválasztásnál meggondolnia?

Olyan korban élünk, amikor már nem indulhatunk ki abból, hogy az egyszer kiválasztott hivatást életünk végéig gyakorolhatjuk. Ezt sokan sajnálják, de ezen változtatni nem lehet. Korunk technikai fejlődése és megváltozott életmódunk egyrészt új meg új követelményeket támasztanak, másrészt pedig megszüntetnek olyan foglalkozásokat, amelyeket azelőtt nélkülözhetetlennek tartottak. Ezért mindenki számára kívánatos, hogy minél szélesebb téren szerezzen tudást és kiképzést, hogy szükségszerű változás esetén könnyebb legyen számára a választás.

Három alapvető kérdést kell mindig feltenni:

1. A keresztyén ember kapcsolata Istenével csak akkor lehet harmonikus, ha valóban engedi magát vezetni. Ez természetesen érvényes a hivatás és a munka megválasztásánál is. Kész vagyok-e erre, vagy pedig csak a jövedelem nagysága és egyéb gyakorlati szempontok vezetnek?

2.Minden ember — s elsősorban a keresztyén ember — kötelessége, hogy az Istentől nyert adottságait kifejlessze és hasznosítsa. Kerülnie kell azt, hogy túlságosan sokat követeljen magától, de azt is, hogy túl keveset. Egyik sem felel meg Isten akaratának. A kérdés azonban nagyon fontos: kihasználom-e teljesen a bennem levő képességeket, vagy pedig lustaságból vagy tehetetlenségből sok minden lehetőséget figyelmen kívül hagyok?

3.A keresztyén ember tudja: Minden időm végső soron Istené. Úgy választom-e meg a hivatásomat és munkahelyemet, hogy elegendő időm maradjon mellette a bizonyságtételre és a gyülekezeti szolgálatra?

Vigyázat: Sok keresztyén embernél a sorrend ezen a téren nem Isten akarata szerint való! Természetesen vannak határesetek. Az alapelv azonban az, hogy tudatosan lemondunk bizonyos hivatásbeli előnyökről és sikerekről, hogy személyes életünk igazán boldog lehessen és a gyülekezetben is szolgálhassunk.

Igehelyek:

lMóz 12,1-2: „Menj el ... arra a földre, amelyet mutatok neked ... és megáldalak ... és áldás leszel." (Isten vezetésének elve)

Jób 34,32: „Te taníts meg arra, amit én nem látok."

Zsolt 32,8: „Bölccsé teszlek, és megtanítlak az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged."

Zsolt 73,23-24: „De én mindig veled leszek, mert te fogod a jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem."

És a munkabér kérdése?

Minden munkát úgy végezzünk, mint akik az Úrnak, és nem embereknek dolgozunk. Ne a szemnek szolgáljunk, és ne használjuk ki elvtelenül a helyzetünket. A Biblia mindenkinek a maga helyzetének megfelelő leckét ad fel. Aki dolgozik, ne mindig csak a fizetségre kacsintson. Aki csak a pénzért dolgozik, az a pénz szolgája lesz. A munka pedig nyomasztó teherré válik, amelyet úgy-ahogy le kell tudni.

Nem egyeztethető össze a keresztyén szellemmel a bérharc. Ez nem illik sem helyzetéhez, sem pedig elhívatásához. Mivel tehát a keresztyének helyzete „a Krisztusban" kevéssé felel meg természetes hajlamaiknak és az nem is valósítható meg emberi erőfeszítéssel, a Biblia konkrét követelményei mellé szüntelenül eléjük tárja Jézus Krisztust, mint példaképet és a Szent Szellemet, mint erőforrást. Isten szolgája csak Urának akaratát ismeri. Saját elképzelései megvalósításáról nem lehet szó.

De megvalósítható-e ez napjainkban? Addig semmiképpen, amíg nincs kapcsolatunk a golgotái kereszttel. Azonban egyre inkább megtehetjük, ha az új élet erőforrásából merítünk. És megszentelődő életünknek ez a célja és feladata.

Más lecke szól a munkaadóknak. A munkabér kifizetése is bizonyságtevő módon történjék. Isten világosan beszél Igéjében az igazságos munkabérről, és annak visszatartásáról. Figyelmezteti a munkaadót, hogy ne zsákmányolja ki a munkavállalót, mert a munkaadónak is van Ura, Aki előtt egy napon majd számot kell adnia a magatartásáról.

Igehelyek:

5Móz 24,14-15: „Ne zsákmányold ki a nyomorult és szegény napszámost. . ., még aznap add meg a bérét.. ., mert... az Úrhoz kiált miattad; téged pedig vétek fog terhelni."

Lk 10,7: „Méltó a munkás a maga bérére."

Ef 6,5-9: „Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak. Ne a szemnek szolgáljatok, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái cselekedjetek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek; tudván, hogy ha valaki valami jót tesz, azt vissza fogja kapni az Úrtól, akár szolga, akár szabad. Ti pedig urak, ugyanígy bánjatok velük, hagyjátok el a fenyegetést; tudván, hogy a ti Uratok a mennyekben van, aki nekik is Uruk, és Akinél nincs személyválogatás."

Jak 5,4: „Íme, a földjeiteket learató munkások bére, amelyet visszatartottatok, kiált."

1 Pét 2,18-19.21: „Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosoknak, hanem a kíméletleneknek is ... ha kitartóan cselekszitek a jót és tűritek érte a szenvedést, az kedves Isten szemében. Hiszen erre hivattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek és példát hagyott rátok, hogy az Ő nyomdokait kövessétek."

Milyen és mekkora áldozatot hozzak Istenért?

Isten sohasem kényszerít ki az embertől semmit, hiszen úgyis minden az Övé.

De azért sem követel ki semmit, mert csak olyan ajándékot szeretne, amelyet alázatos és készséges szívvel, hálából és szeretetből viszünk Neki.

A régieknek Isten minden bevételük tizedét adta mértékül. Mivel ma a keresztyének Istennek az Ö Fiában megmutatott szeretete által sokkal meghittebb kapcsolatba kerültek Vele, ezért legyenek még sokkal áldozatkészebbek. Mint olyan emberek, akik megszabadultak önmaguktól, egészen más kapcsolatban vannak mind Istennel, mind a pénzzel és vagyonnal. Nem önzőek többé, hanem teljesen az Űr rendelkezésére bocsátották mindazt, amijük van.

A keresztyének tudják, hogy Isten először is azt kívánja, hogy szívük osztatlanul az Övé legyen. Ha átadták Neki, akkor már nem ragaszkodhatnak semmihez, ami egyébként még olyan kívánatosnak is tűnik az anyagi javakban.

Ezért a keresztyének számára az adakozás kérdése egészen másképpen hangzik: Mennyi az, amit javaimból a magam használatára megtarthatok? Mert minden egyéb Istené.

Amikor a helyes adakozásról van szó, gyakran beszélünk az áldozatról is. Hiszen az áldozat azt jelenti: úgy adni, hogy az kerüljön nekem valamibe, egészen a fájdalomig. Nos, valóban hozok-e áldozatot, vagy csak a fölöslegemből adok, amit meg sem érzek?

És még valami nagyon fontos. Az áldozattal szemben való belső beállítottság. Adhatunk kelletlenül, zúgolódva, mintegy kényszer alatt, de adhatunk szívesen és boldogan. Aki örömmel hoz áldozatot, bizonyos lehet abban, hogy Isten kedvét találja áldozatában. Ahogy a Biblia mondja: a jókedvű adakozót szereti az Isten.

Igehelyek:

Zsolt 54,8: „Kész szívvel áldozok Neked, magasztalom nevedet Uram." Lk 12,34: „Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is."

lKor 16,2: „A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle."

2 Kor 9,6-7: „Aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten."

Zsid 13,15-16: „Általa (Jézus által) vigyük Isten elé a dicséret áldozatát mindenkor: nevéről vallást tevő ajkaink gyümölcsét. A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten."

Mal. 3,10: „Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem — mondja a Seregek Ura —, vajon megnyitom-e nektek az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok-e rátok?"