Sok hívõ ember úgy tekint keresztyénségére mint egy fajta biztosításra. Megkötötte, és most már semmiért nem kell aggódnia, hiszen megtérése azt jelenti, hogy örök biztonságban van.
Csak higgyj – mondják ezek az emberek –, semmi más nem kell tenned! Élheted tovább az életed úgy mint eddig, azzal a különbséggel, hogy most nyugodtan hátradõlhetsz és még lazíthatsz is.

De keresztyénnek lenni ennél többet jelent! Nem azt jelenti csupán, hogy valamit hozzáadtunk eddigi életünkhöz. Keresztyénné válásunk inkább egy olyan forradalomhoz hasonlítható, amely gyökeres változásokat hozott. Újjászülettünk. Ettõl a perctõl kezdve keresztyén életünket nem a statikusság, hanem inkább a folyamatos mozgás, fejlõdés és növekedés kell, hogy jellemezze. Péter apostol ezt így mondja: „Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó
Jézus Krisztusunknak ismeretében” (2Pét 3,18)

Kérdés, hogy növekednek-e a mai keresztyének? Van-e lelki elõmenetel a te életedben?

A Biblia a keresztyén életet olyan fogalmak és képek által mutatja be, amelyek progresszív növekedést, elõrehaladást feltételeznek. Például versenyfutásként mutatja azt be, azzal a felhívással, hogy törekedjünk a célt elérni. Bunyan híres könyvében, a Zarándok Útjá-ban is ezt a biblikus megjelenítést követi. A Keresztyén zarándok Isten haragja és átka alól indul el (ezt nevezi
Bunyan a Romlás városának) de lassan, sok nyomorúság és viszontagság közepette végül is megérkezik a mennyei városba. A Szentírás hasonlóan használja Izráel Egyiptomból való kijövetelét, a pusztaságon való áthaladását az Igéret földje felé, ezzel mintegy illusztrálva a keresztyén életet is.

Ha újjászülettünk tehát, vágyakoznunk kell az ige hamisítatlan tejére akár csak a csecsemõk! Csak így növekedhetünk. Pál élete végén így szólt: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat
elvégeztem, a hitet megtartottam.” (2Tim 4,7) Egész élete egy cél fele való elõrehaladás, növekedés volt, a damaszkuszi úttól az igazság koronájának az elvételéig.

Péter apostol szintén ezt hangsúlyozza, hogy kötelességünk a növekedés (2Pét 3,18). Nem maradhatunk lelki csecsemõk. Szükséges növekednünk hiszen ez Isten parancsa. De ugyanakkor a növekedés egy olyan dolog, amelyet várnunk is kell. Az ápolónõ a gyerekklinikán
pontos intervallumokban rendszeresen leméri a kisbabát. A növekvõ baba pedig általában egészséges is. Valami gond van a gyerekkel akkor, ha a súlya nem nõ. Másfelõl természetes dolog, hogy a gyerekek maguk is szeretnének növekedni. Felnõttek szeretnének lenni. Hasonlóképpen nekünk is vágyakoznunk kellene a kegyelemben való növekedés után. Minél többet növekedünk, annál többet tehetünk Istenért.

Gyakran azt gondoljuk, hogy a fiatal hívõk nagyobb veszélyeknek vannak kitéve. Nyilván rengeteg kísértés van, amely különösen õket környékezi. De néha Isten különleges kegyelme mintegy
pajzsként védi õket. A felnõtt keresztyének viszont szintén legalább annyira elõvigyázatosak kellene, hogy legyenek mint a fiatalok, ha nem jobban. Miért mondjuk ezt?

1. Nekik is lehet egy hamis biztonságérzetük. Így gondolkodhatnak: „Én már 10 vagy 20 éve keresztyén vagyok; velem minden rendben van.”

2. Néha még az idõs keresztyénekkel is kapcsolatba hozható egyfajta büszkeség, felfuvalkodottság. Azt gondolják, hogy mivel õk már olyan hosszú ideje keresztyének és eddig soha nem hoztak szégyent Isten családjára, egyházára – a jövõben sem bukhatnak el. Vigyázzatok: a büszkeség rendszerint az elbukás elõfutára!

3. Néha az idõs keresztyének mindent rutinból végeznek. Imádkoznak, igét olvasnak, megtartják a családi áhítatokat, imádkoznak evés elõtt stb., de mindez külsõség. Végigcsinálják mindezeket, de a szívük nincs már benne. Megfeledkeztek az elsõ szeretet tüzérõl.

4. A csüggedés és reménytelenség is erõt vehet az idõsebb keresztyéneken. Az út nehéz, sok a próba és a szenvedés, a Sátán és az óember pedig keményen hadakoznak ezért úgy érzik, hogy
nem jutnak elõbbre. Néha mintha valaki halkan odasúgná nekik: „Ez nem fog tovább menni…”

5. A Sátán különleges támadásokat intéz az idõsebb keresztyének ellen, mert ha õk elesnek nagyobb szégyent hoznak az egyházra. Amikor Dávid idõsebb kora ellenére is elbukott, nagy lehetõséget kínált ezáltal az ellenségnek, hogy Istent káromolja. Jegyezzük meg tehát, hogy ebben az életben soha nem juthatunk el egy olyan szintre, ahol már nincs szükségünk a növekedésre! Mikor teljesen „beértünk”, az Úr rendszerint eljön és hazaszólít bennünket.

Növekedünk-e? Honnan tudjuk? Melyek a növekedés jelei?

1. Az alázatban való növekedésünk egyik igen fontos jele a kegyelemben való növekedésünknek. Tudatosodik-e bennünk egyre inkább a mi gyengeségünk, esendõ mivoltunk? Látjuk-e bukásainkat és bûneinket?

2. Egyre érzékenyebbekké váltunk-e a bûnre? Itt nemcsak a külsõ bûnökre, hanem a szív bûneire is gondolunk. A növekvõ keresztyént aggasztja a belsõ romlottság.

3. Növekedtünk-e az ismeretben? De nemcsak a tények ismeretében való növekedésre gondolunk itt, hanem Annak az ismeretében való növekedésre, Akirõl ezek a tények szólnak. Ha Krisztusrõl helyes ismereteket szereztünk és növekedtünk, akkor ez együtt kell, hogy járjon az iránta való szeretetünk növekedésével is!

4. A különféle próbákon való átjutása közben a keresztyén ember jelleme is fejlõdik. Mivel már többször is megtapasztalta Isten szabadítását, képes megállni a nehéz helyzetekben is anélkül,
hogy feladná.

5. Miközben növekedünk, egyre inkább felismerjük kegyelemre való szorultságunkat. Ráébredünk arra, hogy Nélküle semmit sem cselekedhetünk.

6. A mulandó világ elveszíti vonzalmát felettünk. A világ örömei, gazdagsága, dicsérete a növekvõ keresztyén számára hiábavalóságnak és értelmetlenségnek tûnik. Az õ elméje inkább a mennyre és az odafennvalókra összpontosít.

7. Jobban szeretjük-e Krisztust ma mint tegnap? Értékeljük-e egyre jobban azt amit értünk tett? Vágyakozunk-e arra, hogy neki tetszedjünk? Szeretjük-e keresztyén testvéreinket? Munkálkodunk-
e Isten országáért? Vágyunk-e arra, hogy Krisztussal legyünk? Igen, a keresztyéneknek növekedniük kell. De vajon növekedünk-e? Haladtunk-e elõre a szeretetben, a szolgálatban,
a bizonyságtevésben és az engedelmességben? Énókhoz hasonlóan, járunk-e az Urral naponta? Vagy Mózeshez hasonlóan, világít-e a mi orcánk az Úr dicsõségétõl? Álljunk le a Sodomára való visszatekintgetésbõl! Felejtkezzünk el az egyiptomi húsos fazekakról! Inkább növekedjünk a kegyelemben és a mi Urunk és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Ámen.

William Macleod

JEGYZETEK:
1 A Free Church Witness skót református magazin
2002. szeptemberi számából engedéllyel
átvett cikk. Fordította: Szõke Imre.
2 Ezt a mondatot jól kell érteni. A szerzõ nem a
szentek állhatatossága ellen szól, hanem a
tétlenség és a növekedés hiánya ellen.

Forrás: www.reformatus.org (Keskeny út 2003. 1. szám)