Pál apostol Efézusban tartózkodva tudomást szerzett néhány problémáról, amelyek Korinthusban adódtak. Mi mást tehetett tehát, elküldte Timóteust¹ egy levéllel, hogy addig is, amíg személyesen odamehet², tanítsa őket. Az egyik ilyen probléma (a többi között) az istentisztelet volt. Pál leírja, hogyan cselekedjenek akkor, amikor összegyűlnek. Megfontolandó alapelvet ad számunkra: „Mindenek ékesen és jó renddel legyenek.”³

Itt máris feltehetjük magunknak a kérdést: „Hogyan tisztelem én Istent?” Vajon, minden szép rendben és ékesen történik az istentiszteletünkben? Meg kell látnunk, hogy nem Isten nyer áldást abból, ha tiszteljük Őt. Sőt ki is jelenti: „Ha eljőtök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja azt tőletek, hogy pitvaraimat tapossátok.”⁴

Meg kell látnunk, hogy Istennek nincs szüksége az emberre ahhoz, hogy dicsőséges legyen, hogy felmagasztaltasson.
Isten az ember teremtése előtt is dicsőséges volt, és az ember megteremtésével nem nőtt a dicsősége. Az ember semmit sem tehet Isten dicsőségéhez. Mégis, miért kell Istent tisztelni? Azért, mert Isten megparancsolta, és mert Ő valóban tiszteletre méltó. Jézus világosan elmondta ezt, amikor a Sátán megkísértette. „Távozz tőlem Sátán; mert meg van írva: Az Urat a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.”⁵
Ez tehát meg van írva, és engedelmeskednünk kell. Engedelmeskedniük kellett az Egyiptomból kivonuló zsidóknak, de engedelmeskedned kell neked is.

Azért, mert egyedül az Úr méltó arra, hogy vegyen dicsőséget és tisztességet és erőt, mert Ő teremtett mindent, és minden az Ő akaratáért teremtetett.⁶

Rendben van, mondjuk, mindezt tudjuk. Azonban azt is tudnunk kell, akár az egyháztörténelem tanúsága szerint, akár a Biblia leírása szerint, hogy nem nehéz dolog megrontani az igazi istentiszteletet. Legyen szemünk előtt a helyzet komolysága, amennyiben az istentiszteletünkben maga Isten van jelen. Úgy szoktunk az istentiszteletre gondolni, mint unalmas, fárasztó eseményre? Úgy indulsz-e istentiszteletre, mint aki szeretne találkozni Istennel, és az Ő szavát igyekszik meghallani? Ez csak akkor lehetséges, ha valóban keresztyén vagy, és ha tudod, hogy: „A keresztyén ember ebben az életben arra az örökkévalóságra készül, ahol Isten tisztelete és dicsérete fog betölteni mindeneket.”⁷

Az istentisztelet tehát nem közömbös dolog. A régiek úgy vélekedtek róla, hogy az Istennel való találkozás alkalma az.

Lássuk most, hogy mi is az istentisztelet.
Már a Tízparancsolat erről beszél. Az első négy parancsolat lefektette az istentisztelet alapelveit is. Nézzük tehát ezek alapján, hányféle istentiszteletről beszélhetünk, és végül, hogy miként kell erre felkészülnünk.

Az istentisztelet alapjában véve doxológia, Isten dicsőítés; tisztelet- és hódolatadás a Királynak. Ez azt is jelenti, hogy csak aki újjászületett, aki szívében is hiszi és vallja, hogy Isten Úr mindenek fölött, csak az tudja Istent tisztelni. „A holt természetből származó istentisztelet csakis holt szolgálat lehet.”⁸

I.1. Az istentisztelet tárgya
„Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem” (2Móz 20,2-3)
Nem más a tiszteletünk tárgya, mint az egy igaz Isten. Isten bemutatkozott. Kijelentette, hogy kicsoda Ő. Úgy mutatkozott be, mint aki kihozott a szolgálat házából, mint aki megtérést adott. Nagy hajlamunk van arra, hogy különböző isteneket állítsunk fel, és azokat tiszteljük. Azonban itt, a Tízparancsolatban, az egy igaz élő Isten szól. Az az Isten, aki kijelentette magáról, hogy: „Dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.”⁹

Ki tehát ez az Isten? Ő a Szentháromság Egy Örök Isten. Ő az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten. Ő tehát az, aki egységében és ugyanakkor három személyében egyedül méltó a tiszteletre. „Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki elküldte őt.”¹⁰

I.2. Az istentisztelet módja
„Ne csinálj magadnak faragott képeket,… Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én az Úr a te Istened féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatomat megtartják.” (2Móz 20,4-6)

Olymódon kell tisztelnünk az Urat, hogy nyilvánvaló legyen, Isten az Isten, Ő az Úr. Manapság annyira közömbösen kezelik az istentisztelet módját, mintha a hétvégi szalonnasütéssel egybekötött kirándulás lefolyásának mikéntjéről lenne szó. A legtöbb ember úgy gondolja, teljesen mindegy, hogyan tiszteli Istent, a lényeg, hogy azért néha menjen el istentiszteletre.
Azonban, aki helytelenül tiszteli Istent, az kicsúfolja Őt. Nem hiába van Mózes könyveiben annyi ceremoniális leírás.
Istent nem lehet emberi okosság alapján tisztelni. Megvolt és megvan annak az Úrtól elrendelt módja. A Zsidó levél írója az Ószövetséget idézve mondja:
„Meglásd, úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, amely a hegyen mutattatott neked.”¹¹

Isten tehát meghatározza az istentisztelet módját. Elrendeli azt. És tudjuk, hogy: „Isten jelen van a rendeléseiben, valóságosan. Isten lényegileg van jelen a világban, kegyelmesen pedig az egyházban.”¹²
Ezért vannak meghatározott részei az istentiszteletnek. Szűkebb értelemben ezek a következők: dicséret (vagyis éneklés), imádság, és igehirdetés.

I.3. Az istentisztelet lelkülete
„Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az Ő nevét hiába felveszi.” (Móz 20,7)
Elmondhatjuk, hogy napjaink keresztyénségében eléggé meglazult a fegyelem. Ezzel nem mondtunk újat, és nagyon finoman fogalmaztunk. Talán az az oka a fegyelmezetlenségünknek, hogy nem tudatosítjuk magunkban Isten félelmét.

Mit jelent félni Istent? Bizony ez nem könnyű kérdés. Ahhoz hasonlítható, mint ahogyan az esküvő előtt a fiatal pár egymáshoz viszonyul. Félnek megbántani egymást, félnek rosszat feltételezni egymásról, mert szeretik egymást. Sőt az apa és fiú kapcsolatához is hasonlíthatjuk, amikor a fiú fél az apától. Ez nem rettegés, hanem a tisztelet egyfajta megnyilvánulása. Feltekint az apára, biztonságban érzi magát a közelében, és közben van egyfajta „egészséges” félelem benne.¹³

Féled-e tehát Istent? Igen? És hogyan nyilvánul ez meg a mindennapokban? Úgy, ahogyan a Példabeszédek 8,13 mondja?
„Az Úrnak félelme a gonosznak gyűlölése;…”
Ha nem gyűlölöd a gonoszt, akkor valójában nem féled az Urat. A bűnhöz való viszonyulásod mutatja meg, hogy milyen kapcsolatban vagy Istennel. A bűnhöz való hozzáállásod láttatja meg, hogy mi van a szívedben.
Isten nem idegeneknek adta a Tízparancsolatot, hanem a saját népének. Neked mondja ezeket a szavakat. Vizsgáljuk meg, hogy milyen lelkülettel megyünk a mindenek fölött uralkodó Isten elé.

I.4. Az istentisztelet ideje
„Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt….” (2Móz 20,8-11)
Azt gondolhatnánk, hogy szabadságunk van abban, mikor tiszteljük Istent. Sőt, az 1Kor 10,30 alapján mindent Isten dicsőségére kell művelnünk, vagyis mindenkor neki kell élnünk. Ez alapján szoktuk mondani, hogy az egész életünk istentisztelet kell, hogy legyen. Mégis, Isten egy elkülönített napot is adott számunkra, a nyugalom napját. Ez munkától való megnyugvást, és istentiszteletre való odaszánást jelent.

Közömbös dolog az Úr napjának megszentelése?
Ha a Tízparancsolatban megparancsoltatott az, hogy tiszteld szüleid, ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj, ne hazudj stb. miért lenne kisebb kaliberű ez a parancs? Miért nem vesszük legalább annyira komolyan, mint a többi parancsot? Vagy lehet, hogy a többit sem vesszük komolyan, csak ez látványosabb? Jakab apostol amikor a személyválogatás bűnéről írt,¹⁴ tudatában volt annak, hogy lesznek olyanok, akik megpróbálják bagatellizálni eme bűn súlyosságát. Ezért ezt a „kis bűnt” hamar „megmérte”, és miközben a paráznasággal és gyilkossággal egy szintre emelte, ezt írta: „Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egész megrontásában bűnös.”¹⁵ Testvérek, jó dolog az, hogy az istentiszteletnek meghatározott ideje is van.16 Természetesen, minden percünkkel úgy kellene sáfárkodnunk, hogy azzal Istent tiszteljük.

II.1. Egyéni istentisztelet
Az istentiszteletnek ilyen gyakorlásáról olvasunk a Dániel 9-ben, vagy az 1Krón 17-ben, és sorolhatnánk az ó- és újszövetségi példákat, amelyekben Isten emberei
egyénileg tisztelték Istent.
Nézzük Jézust! „Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék”¹⁷

A keresztyén embernek ez nemcsak kötelessége, de igénye is. Ez a fajta istentisztelet nem rögzíthető mereven időponthoz (bár jó, ha rendszeresen egy bizonyos órában csendesedünk el), hanem az év minden napján szükséges, és ebben a tekintetben is különleges az Úr napja. Ez olyan cselekmény, amely halaszthatatlan, és mellőzhetetlen. Nem lehet érvünk az elhanyagolására. Még a közösségi alkalmak sem lehetnek a személyes istentiszteletünk rovására. Ahogyan Matthew Henry írja: „A nyilvános istentisztelet nem mentesít minket a titkos istentisztelettől.”¹⁸
Akinek nincs személyes közössége Istennel, annak érdemes elgondolkodni a megtérésen. Kedves olvasó, a bibliai példák azt mutatják, hogy elengedhetetlenül szükséges az egyéni istentisztelet. Neked milyen az Istennel való közösséged? Ha csak egy betanult ima elmormolásából, és egy igerész figyelmetlen elolvasásából áll, ha arra szolgál, hogy megnyugtasd a lelkiismeretedet, akkor az istentiszteleted Isten megcsúfolását jelenti.

Érdemes elgondolkodni itt azon is, hogy az egyéni istentiszteletek többsége nagy valószínűséggel mellőzi a fentebb felsorolt részeit az istentiszteletnek. Esetenként letudjuk egy futtában elmondott imádsággal, mert „nincs időnk Igét olvasni”, de ha sikerül is elcsendesednünk, az igeolvasás és imádság mellett nem tartjuk fontosnak Isten énekekkel való dicsőítését. Tudom, az olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy: „De hát hol írja a Biblia, hogy az egyéni istentisztelet része az éneklés is?” És valóban ezt így én sem olvastam, de azt igen, hogy Dávid énekelt, és egyedüllétekor úgy dicsőítette Istent¹⁹, hogy imádságait megzenésítette.

II.2. Családi istentisztelet
Egy kortárs teológus a puritánok tanításán állva írja: „Minden otthonnak templomnak kell lennie, és a családfő legyen annak lelkipásztora.”²⁰

Miért van az, hogy keresztyén családokban a családfő nem gyűjti egybe a gyülekezetét? Miért nem vállalja felelősségteljesen a kötelességét? A puritánok naponta kétszeri családi szinten történő igefelolvasást és imádkozást tanácsoltak. A vasárnapot pedig családi szinten ünnepelték. Ezzel ellentétben manapság olyan keresztyén családokat látunk, amelyekben a közös csendességet idegennek tekintik, és nem látják vendégül legalább néha. Az ilyen családoknál minden külső máz ellenére kevesebb az Isten utáni szomjúság, az Istennel való találkozni vágyás, mint egy muzulmán mecsetben. Közülünk sokaknak nem adatott meg, hogy keresztyén családokban nőjünk fel. Vajon a gyerekeinknek megadatik-e?

II.3. A gyülekezeti istentisztelet
Azt kell mondanunk, hogy a három istentiszteleti forma közül ez a legfontosabb. Azonban rögtön utána azt is el kell mondani, hogy a másik kettő nélkül ez a harmadik sem teljes. Ha arra gondolunk, hogy a mennyben Isten tisztelete lesz a fő feladatunk, akkor talán átérezzük az istentisztelet fontosságát. „A szentek istentisztelet-szeretetéről a puritánok nem győztek eleget elmélkedni. Miért ez a nagy szeretetük? Mert a szentek az istentiszteleten nemcsak keresik, hanem meg is találják az Istent.”²¹

Mikor találkoztál utoljára Istennel? Az ítélet napján személyes ismerősödként köszöntheted? Olyan ismerősként, akinek vasárnaponként hallottad az üzenetét? A legtöbb embernek csak egy-egy mondat, vagy kifejezés ragadja meg a figyelmét az egész prédikációból. Nem hallja meg az egész üzenetet, mert nem is célja. Kedves olvasó: ahhoz, hogy megértsd a teljes prédikációt, még ha gyenge az igehirdetés (sőt, akkor még inkább), fel kell készülnöd rá.

Itt a végén hadd kérdezzük meg magunktól, hogyan készülünk fel az istentiszteletre? Nyilván itt a közösségi istentiszteletre gondolunk. (Azaz, hogy a közösségi istentiszteletre a személyes és a családi istentisztelet által készülhetünk fel, de ez fordítva is igaz.) Hogyan serkentjük magunkat Isten keresésére és a Vele való találkozásra?

A Westminsteri istentiszteleti rendtartás a következőképpen fogalmaz: „Midőn a gyülekezetnek nyilvános istentiszteletre egybe kell gyűlnie, tagjai (minekutána szívüket arra illendőképpen felkészítették) mindannyian jöjje nek el…”²²
Nemcsak arról van szó, hogy el kell menni istentiszteletre, hanem arról is, hogy illendőképpen fel kell készülni rá. Nem az istentiszteleti teremben a leülés előtti elcsendesedésről ír, hanem az otthoni felkészülésről. Felkészülés után kell elmenni a nyilvános istentiszteletre. Hadd hozzunk még egy idézetet: „Istentiszteletünk elmélyítéséhez nem új liturgiai formákra, és formulákra, nem új dicséretekre és dallamokra, hanem több felkészítő szívmunkára van szükség.”²³

Némely embernek annyi új ötlete van az „istentisztelet jobbításáról”, mintha született reklámszakember lenne. Sokaknak nem tetszik, hogy a lelkész régi fordítású Bibliát használ, mások az énekek ódivatúságát kifogásolják. Vajon, miből áll ezeknek az embereknek az istentiszteletre való felkészülése? Tartok attól, hogy egyáltalán nem készülnek arra, hogy Istennel találkozzanak. És természetesen nem is találkoznak Vele. Régi igazság, hogy vasárnapjainkért vívott csatánkat a megelőző szombat este már vagy megnyertük, vagy elveszítettük. Ezért írta valaki valahol azt, hogy:
„Ha szombat este, az Úrra bízod szívedet, az Úr napján reggel nála találod.”²⁴ Azonban tovább mehetünk. Mi még arra sem vesszük a fáradságot, hogy legalább vasárnap reggel személyes csendességgel készüljünk az istentiszteletre. Hadd idézzünk itt Szenczi Molnár Albert naplójából: „Vasárnap reggel négy órakor felébredvén, zsoltárokat énekeltem az ágyban, magyarul, latinul és németül egészen öt óráig. Öt órakor fölkeltem, a Zsoltárok könyvét olvasgattam, majd befűtöttem a kályhába és imádkozni kezdtem.”25
Ez a kegyes férfiú tehát 1598. január 1-én, vasárnap hajnalban fűtetlen szobájában²⁶, személyes csendességet tartott (ének, igeolvasás, imádság). Természetesen könnyű volt neki felébredni hajnali négy órakor, hiszen előző, vagyis szombat este, nem nézte éjfélig vagy tovább a tévét. Ez a fiatal ember, aki akkor 24 éves volt, példásan megszentelte azt a napot.²⁷

Hogyan készülsz te Isten Igéjének hallgatására?
Valahol el kell kezdeni! Ha nem készülsz fel, akkor nem hallod meg Isten üzenetét. Ha nem hallod meg Isten üzenetét, vagyis nem találkozol Vele istentisztelet alatt, akkor a hét közben a csendességeid fárasztóak, és nem kívánatosak lesznek.

Fontoljuk meg tehát, hogy milyen a mi istentiszteletünk, mert ez befolyásolja a jelenünket és kihatással van úgy a földi, mint az örökkévaló jövőnkre.

Jegyzetek

1 v.ö. 1Kor 4,17
2 v.ö. 1Kor 16,4-8
3 1Kor 14,40
4 Ézs 1,12
5 Lk 4,8
6 v.ö. Jel 4,11
7 Maurice Roberts, Weaknesses in Worship, The Banner of Truth Magazine, 2002. október, 2. o., idézi Szőke Imre, Keskeny Út, 2003, január, 13. o.
8 Stephen Charnock: Works. I: 298. o., idézi: James I. Packer: A megújulás teológiája, Koinónia, 2000, 334. o.
9 Ézs 42,8
10 Jn 5,23
11 Zsid 8,5.
12 James I. Packer: A megújulás teológiája, Koinónia kiadó, 335. o.
13 Mindkét példát használja a Biblia. A vőlegény és menyasszony, apa és fiú kapcsolatról úgy beszél, mint Isten és a népe, Krisztus és a gyülekezet közötti kapcsolatról.
14 Jak 2,1-13
15 Jak 2,10
16 v.ö. ApCsel 20,7; 1Kor 16,2
17 Mk 1,35
18 Gathered Gold, összegyűjtötte John Blanchard, Welwyn, Hertfordshire, England: Evangelical Press, 1984, 342. o., idézi: Donald S. Whitney: A keresztyén és a lelki fegyelem, Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2000, 114. o.
19 Lásd a Zsoltárok könyvét
20 James I. Packer: A megújulás teológiája, Koinónia kiadó, 339. o.
21 Uo. 335. o.
22 Uo. 340. o.
23 Uo. 341. o.
24 Swinnock, George: Works, idézi J. I. Packer: A megújulás teológiája, 321 és 341. o.
25 Szenci Molnár Albert: Napló és más írások, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1984, 94. o.
26 Szenci abban az időben nagyon szegényesen élt.
27 Az első prédikáció, amit aznap meghallgatott, nyolc óra előtt volt, a második pedig ebéd után. Délután meglátogatta báró Thököly Istvánt, aki Szencinek tanulótársa volt, és ott két óra hosszáig tartó „kegyes beszélgetésük volt.”

Forrás: www.reformatus.org (Keskeny út 2005/3.)