Jézushoz való viszonyunk valamint a Szentlélek elleni bűn

2008. augusztus 24. vasárnap

(Szolgálattevő: Katona Béla református lelkész)

Textus: Márk 3:22-30

Szeretett Testvéreim!

A mai igehirdetés két témáról fog szólni. Az egyik a Jézushoz való viszonyunk, a másik pedig a Szentlélek elleni bűn. A Jézushoz való viszonyunk tisztázása döntő jelentőségű az életünkben. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy életünk legfontosabb kérdése az, hogy kicsoda nekünk Jézus Krisztus? Őszinte válaszunk örök élet és örök kárhozat dolgában dönt. Ez egy olyan kérdés, melyre egyszer mindenkinek válaszolnia kell. Az utolsó ítéletkor, a Mennyei Atya előtt. Az Ő színe előtt pedig nem lehet mellébeszélni, köntörfalazni, kétértelműen fogalmazni, mert Ő belelát a szívünkbe, sőt látja a gondolatainkat is. Persze sokan úgy vannak vele, hogy a legbölcsebb magatartás mindig az arany közép utat járni. Abból nem lesz semmi hátrányom. Sok esetben azonban nem járható ösvények a középutak. A Jelenések könyvében olvassuk: Bárcsak forró lennél vagy hideg, de mivel langyos vagy, kiköplek a számból. Nem lehet úgy tenni Jézussal kapcsolatban, hogy egyfajta semleges álláspontot alakítok ki. Ha jó az, hogy Jézushoz tartozom, akkor hiszek benne, ha nem jó, mert hátrányom származik belőle, akkor legfeljebb azt mondom, hogy nincs közöm hozzá! Emberileg lehet ebből a semlegesnek tűnő helyzetből profitálni, de ne felejtsük el, hogy Istennek is van véleménye mindenről és az ilyen hozzáállást nem kedveli az Úr! Isten előtt az Őt őszintén tagadó, neki hátat fordító magatartás is többre van értékelve, mint a langymeleg keresztyénség. Őszinte választ kell tehát adnunk e kérdésre, és akkor lehetünk igazán nyugodtak, ha hitből azt mondjuk, hogy Jézus Krisztus az én személyes Megváltóm, aki értem szenvedett és halt meg a Golgotán. Benne és általa van bűnbocsánatom és örök életem.

Jézus az egyik alkalommal megkérdezte tanítványait, hogy kinek mondják őt az emberek. Ők pedig elmondták. Keresztelő Jánosnak, Illésnek, prófétának gondolnak téged. És ti – fordult övéihez a Mester – ti, kinek mondotok engem? Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia – jött Péter válasza. Ezzel azt mondta ki Péter, hogy az Isten által évszázadok óta megígért Messiást, Megváltót látja Jézusban.

Testvéreim! A világtörténelem mögöttünk hagyott időszaka bizonyságául szolgál annak, hogy a nagy egyéniségek mindig megosztják az embereket, a társadalmat, a világot. Nem azért, mert ez a céljuk, hanem mert másképp látjuk őket. Persze Jézus sokkal több, mint egy nagy egyéniség, de az, hogy megosztotta e világot, nem kérdéses. Erre a megosztásra hadd mondjak egy egészen közeli példát. Ma van a pekingi olimpia utolsó napja, így merítsünk onnan egy példát. Aki egy kicsit is nyomon követte az eseményeket, az tudja, hogy az olimpia messze kimagasló nagy egyénisége egy amerikai fiatalember, aki már az olimpia előtt elmondta, hogy nyolc számban fog elindulni, és eltökélt célja, hogy nyolc aranyéremmel térjen haza. Nem beszélt a levegőbe! Megvalósította azt, amit meghirdetett. Ez a 23 éves fiatalember elképesztő teljesítményével megosztja a világot, legalábbis annak sporthoz kötődő részét. Ugyanis az a kérdés, hogy lehet-e ekkora teljesítményt elérni tiszta eszközökkel: hatalmas erőfeszítést igénylő felkészüléssel, vagy azért valami doppingszer lehet a háttérben? Egyelőre nem tudjuk, hogy használt-e valamilyen tiltott szert, az önmagát tisztának mondó úszófenomén, vagy sem. Annyit tudunk, hogy személye és eredményei megosztják a világ közvéleményét.

Testvérek! Ha Jézus Krisztusra tekintünk, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy ő szintén megosztotta a világot. Amikor ott élt a zsidók között, megosztotta Izrael népét, azóta pedig ez a megosztottság világméreteket ölt. De milyennek ismerhették kortársai Jézust? A Biblia leírásából az derül ki, hogy ő egy szelíd, alázatos, másokon segítő, senkit vissza nem utasító, mindenkire nyitott, szeretetet sugárzó ember volt. Ilyen tulajdonságokkal is meg lehet osztani a társadalmat? Meg ám! Mind a mai napig! Még pedig azért, mert vannak, akik azt mondják, hogy nem is élt ez a Jézus, akkor meg minek beszélni róla. Mások szerint remek dolgokat tanított, megszívlelendő dolgokat mondott az őt hallgatóknak. Ismét mások egy kicsit tovább mennek ettől, és azt mondják, hogy jók a tanításai, de megvalósíthatatlan dolgokat kért és kér övéitől! S van egy olyan réteg a világon, melynek tagjai azt mondják: Ő a világ és az én személyes Megváltóm. Mindenki elhelyezheti magát ezekben a kategóriákban, sőt, ha keveselljük, akkor még lehet gyártani néhányat. Az azonban tény, hogy előbb-utóbb szembekerülünk ezzel a kérdéssel: kicsoda nekünk Jézus Krisztus? Az Isten őszinte válaszunkat várja majd, és Ő tudja, hogy tényleg őszintén szólunk-e a Jézushoz való viszonyunkról.  

A nagy egyéniségek jellemzője nemcsak az, hogy megosztják a világot, hanem az is, hogy mindig kikezdik, megvádolják őket. Említettem az olimpián nyolc aranyat nyerő amerikai úszót, akit azzal vádolnak, hogy doppingolt. Lényeges kérdés, hogy igazak-e a vádak? Azt mondhatjuk, hogy csak idő kérdése és kiderül. Hallottam ugyanis egy rádióműsorban, hogy nyolc évig tárolják a versenyzők által leadott mintákat, melyből az állandóan fejlődő műszerek segítségével évek múlva is kideríthető, hogy használt-e doppingszert az, aki nagyszerű eredményeket ért el.  Nos, Jézus esetében is azt mondhatjuk, hogy az idő eldönti/eldöntötte, hogy igazak-e a szavai. Ő ugyanis nem mindennapi dolgokat állított magáról. Nem fennhéjázva, nem gőgösen, de tett néhány olyan kijelentést, melyek alapjaiban rengették meg a világot. Az egyik kijelentése így hangzik: én vagyok a feltámadás és az élet! Sem előtte, sem azóta nem mondott ilyet senki önmagáról. De, hogy helytállóak-e szavai, az rögtön kiderült, amikor elmondta, hiszen a négy napja eltemetett Lázár nőtestvérének jelenti ki ezt önmagáról. Nem sokkal később pedig be is bizonyítja, hogy igazat beszél, mert feltámasztotta Lázárt. Sőt, saját feltámadása is ennek bizonyítéka. Jézus nem bizonyult hazugnak egyetlen szavában sem!

A világban lévő, megtörténő csodák mindig magyarázat után kiáltanak. Alapigénkben a Jézust megvádoló írástudók az általa tett csodák magyarázatát próbálják megtalálni! Keresték, kutatták, hogy milyen hatalommal, erővel cselekedett Jézus. Manapság is történnek csodás események, melyeknek jó lenne tudni a hátterét. A közelmúltban például csodájára jártak Úri Geller kanálhajlítgatásainak. Sok ember sokféle véleménnyel, okossággal rukkolt elő. Nekem nem célom állást foglalni ebben a kérdésben, de annyit elárulhatok, hogy néhány hete egy gyerekeknek szóló műsorban – melyet személyesen tekintettem meg gyermekeimmel –, a bohóc is meg tudta hajlítani a kanalat, mindnyájunk szeme láttára. Az előző időszakban összeismerkedtem a bohóccal, és a műsor után megkérdeztem tőle, hogy hogyan történt ez a kanálhajlítás. Nem mondta meg. Jobb, ha nem tudom – felelte –, elmúlna az egésznek a varázsa, de nem kell nagy dologra gondolni! Persze Jézus csodái nem bohóckodásból történtek, és soha nem öncélú csodák voltak! Ám a korabeli emberek keresték a csodák magyarázatát. Különösen az ördögűzések csodáira próbáltak választ találni. A korabeli vallásos emberek vezetői – az írástudók – azt mondták, hogy nem lehet ez másképpen, csak úgy, ha Jézus az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki a démonokat a megszállott emberekből. Jézus erre úgy válaszolt alapigénk szerint, hogy vajon a Sátán kiűzi-e a Sátánt? Ha így tenne, akkor meghasonlás támadna! Ha ugyanis ő a Sátán gyermeke, a Sátán képviselője, akkor egyáltalán nem űzné ki az ördögöket másokból! Mindez kevésnek bizonyult magyarázatként az írástudók számára, pedig elég lett volna Jézus életét igazán szemmel követniük, és rájöhettek volna elképzelésük tévességére.

Alapigénk másik témájaként beszéljünk most a Szentlélek elleni bűnről. Aki olvasta már a Bibliából ezt a részt, vagy hallott róla, hogy van ilyen, az bizonyosan megdöbbent. Hiszen ez azt jelenti, hogy van olyan bűn ezen a világon, melyet elkövetve az ember nem kaphat bűnbocsánatot. Lehet úgy vétkeznem, hogy arra nem kapok bocsánatot az Istentől? S vajon én, nem követtem el már ezt a vétket? Bennünk vannak ezek a kérdések és fel is kell tegyük ezeket, mert megnyugtató választ várunk. Nos, a Szentlélek elleni bűn lényegre törően megfogalmazva nem más, mint a kegyelem nyílt és tudatos visszautasítása. Az Isten által Jézusban kínált bűnbocsánat és új élet megtagadása. Valaki ezt úgy fogalmazta meg, hogy gondoljunk egy gyógyíthatatlan beteg emberre, aki mellé odaáll az orvos a gyógyulást elősegítő gyógyszerrel. Ezt kell bevenni, és Ön meggyógyul – szól az orvos. A beteg pedig szánt szándékkal kiüti az orvos kezéből a felkínált gyógyszert, és azt mondja: nincs erre szükségem! Ilyen a Szentlélek elleni bűn! Ezt megkeményedett szívvel lehet csak elkövetni, ez egy megátalkodott hozzáállás, amely tudatosan mond nemet az Istenre! Testvéreim! Ha volt bennetek kétség, hogy követtetek-e el már ilyen bűnt, akkor én szeretnélek megnyugtatni benneteket, mert a hívő ember sokféleképpen vétkezik, de a Szentlélek elleni bűnt nem követi el soha! A hívőtől távol áll ez a fajta bűn. Ugyanis sokszor sokképpen vétkezünk – te is, én is – sőt, olykor vannak kétségeink is, de ezek mind a bocsánatos bűn kategóriájába tartoznak az Úr előtt! Isten Lelke ugyanis munkálkodik életünkben. Megigazít, megszentel, bűnbánatra indít, emlékeztet Jézus szavaira, Istenünkhöz közel visz, üdvösségre vezet. Általa tudjuk Jézus Krisztust is Úrnak vallani. Tisztázzuk hát a Jézushoz való viszonyunkat és engedjünk a Szentlélek vezetésének! Ámen

Az istentiszteleten énekelt énekek: 475, 266, 377, 295