|
Újszövetség - Nagy Sándor és utódai
2008.10.17. 15:52
A már régóta egyre gyengülő perzsa birodalom összeomlott a nagy makedon király támadásaira. Nagy Sándor atyja, Macedóniai Fülöp a maga uralma alatt egyesítette a görögséget. Ez az egyesítés nem találkozott minden oldalról rokonszenvvel, de az egyesülés helyességéről az érintetteket meg tudta volna győzni egy sikeres és nagyarányú közös vállalkozás. A már hanyatlásnak indult perzsa birodalom megtámadása kecsegtetett ilyen nagytávlatú sikerrel. Fülöp meggyilkolása után fiának, Nagy Sándornak (336–323) jutott e vállalkozás végrehajtásának feladata. 334 és 327 között került sorra a hódítási terv megvalósítása. Az átvonulás Kisázsián sikeres volt. Az Issus-i győzelem (333) megnyitotta a továbbhaladás útját Szírián át Palesztinába, sőt Egyiptomba. Nagy Sándor hadai kegyetlenül letörték Tyrus és Gáza ellenállását. Samária és Júda nem állt ellen. Egyiptom elfoglalása (és Alexandria megalapítása) után Nagy Sándor erői kelet felé fordultak s a méd-perzsa birodalom ellenállását megtörve Indiáig terjesztették ki a makedón hatalom hatósugarát. Nagy Sándor hatalmas világbirodalom tervét akarta megvalósítani, amelyben Kelet és Nyugat görög-makedón vezetés alatt egyesült volna. A nagy elképzelés realizálását megakadályozta Nagy Sándor korán, 32 éves korában bekövetkezett halála (323). Az Ótestamentum világában csak az 1Makk és a Dán 8:5kk. őrzi Nagy Sándor emlékét. Őt szimbolizálja a Kecskebak, amely a Kost legyőzi.
A Nagy Sándor halála után létrejött államok
A Dán 8:8-ban említett négy szarv azt a négy államot jelképezi, amelyek az Ipsus-i (301) győzelem után makedón hatalom alá kerültek (Makedónia, Kisázsia, Szíria és Egyiptom). A Biblia szempontjából közülük kettő, Egyiptom és Szíria bír jelentőséggel.
1. Egyiptom.
Itt Nagy Sándor egyik kitűnő hadvezére, Ptolemaeus ragadta magához a hatalmat. Ezt a nevet az ő nemzetségéből származó utódok is viselték. A Ptolemaeusok birodalmához Egyiptom, Kyrene, Palesztina, Phoenicia tartozott, továbbá Kisázsia déli partvidéke. E korban Egyiptom erőteljes virágzást élt át. A Júdában élő zsidók 198-ig a Ptolemaeusok kíméletlen uralma alatt éltek. Egyiptomban is nagy létszámú zsidó diaspora jött létre. Alexandriában a nagy zsidó gyülekezet a város lakosságának egyenrangú felét alkotta. Az Ótestamentum görög fordítását is a hagyomány szerint Ptolemaeus Philadelphus (284–247) kezdeményezte. Az Egyiptom és Szíria között folyó háború során Palesztina Szíria hatalma alá került.
2. Szíria.
A Nagy Sándor hagyatékából létrejött területileg leghatalmasabb ország volt. Alapítója Seleucus volt, szintén egy Nagy Sándor kitűnő hadvezérei közül. A birodalomnak 301-ben történt felosztása után övé lett a terület a Taurus hegységtől az Indus folyóig. Ehhez később még Kisázsiát is hozzácsatolta. Phoenicia egy része is az övé volt. Így érthető, hogy igyekezett Palesztinát is megszerezni. A Szeleucidák (Seleucus utódai) birodalma alig volt kisebb, mint az egykori perzsa világbirodalom. A királyok igyekeztek birodalmukban a görög kultúrát általánossá tenni. Városokat alapítottak (ezek közül az Újtestamentumból is ismert Antiochia a legnevezetesebb), görög többségű kolóniákat telepítettek, főleg birodalmuk nyugati tájain, s különösen Szíriát sikerült is jócskán hellenizálniuk. A birodalom azonban a következő nemzedékek hitvány uralkodóinak rossz politikája miatt csakhamar hanyatlásnak indult. A görög műveltséghez keleti pompaszeretet és elpuhulás járult s a birodalom bomlani kezdett.
3. Egyiptom és Szíria harca Palesztináért.
Alig érdemes a két birodalom egymással való versengésének történetében elmélyedni. Ami a Dán 11:1–12-re vonatkozik, ott tanulmányozandó. III. (Nagy) Antiochus (222–187) felhasználta V. Ptolemaeus Epiphanes (204–181) kiskorúságának idejét és megsarcolta Egyiptomot. A maga hatalma alá vonta Phoeniciát és Palesztinát. A zsidók közül is sokan a szírekhez pártoltak (Dán 11:14), jóllehet Izráelnek nem volt rossz dolga a Ptolemaeusok uralma alatt. Egyiptom hadvezére, Skopas még egyszer visszafoglalta Palesztinát. 198-ban azonban a Jordán forrásvidékén döntő vereséget szenvedett, Palesztina végleg Szíriához csatoltatott.
4. Szíria története 198 után.
A Dán 11:17–19 ugyanarra a III. Antiochusra vonatkozik. Lányát, Kleopátrát eljegyezte ugyan a fiatal V. Ptolemaeusszal, de ez nem hozta meg a várt megbékélést (17 v.). A „szigetekért”, azaz az egykor Egyiptomhoz tartozott kisázsiai és thráciai területekért folytatott hadjárat konfliktusba keverte Rómával (192–190). Ennek során kitűnt a szír birodalom erőtlensége. A Dán 11:18-ban említett „vezér” Lucius Cornélius Scipio római konzul, aki Magnesia-nál (190-ben) mért csapást a szír erőkre. Antiochus Kisázsia nyugati tartományait elvesztette, a Taurus hegység vonaláig s régi területeiből csak Ciliciát tudta megtartani. Ezen felül még súlyos hadisarc fizetésére is kényszerült. Egy templom kincstárának megrablása közben Antiochust agyonütik (19 v.). Ez 18:7-ben történt. Utóda IV. Deleucus Philopator alatt megkezdődik a zsidók elnyomása. Két cél adja meg az események irányát: pénzt szerezni és Palesztinát hellenizálni. Seleucus elküldi Heliodorus-t a jeruzsálemi templom megsarcolására (Dán 11:20). Erről a 2Makk 3 is megemlékezik. Az „utálatos” (Dán 11:21) IV. Antiochus Epiphanes, elődjének öccse, aki megszerezte a trónt, amelynek örököse igazság szerint unokaöccse lett volna. Róla szól a Dán 11:21–45. Először szíria harcairól, majd első (25kk. v.) s aztán második (29kk. v.) hadjáratáról Egyiptom ellen. A kitteus (30 v.) hajók említése Rómára céloz. Róma követek által felszólította Antiochust, hogy ürítse ki Egyiptomot. Ezt követik a makkabeus felkelések Izráel szabadságáért, amelyek Palesztinában megtörik a szeleuciak hatalmát. E kor szír királyairól az 1Makk emlékezik meg. V. Antiochus Eupatort (164–162) csakhamar I. Demetrius Soter (162–150), IV. Seleucus Philapator fia követett a trónon. (1Makk 7kk.). Ez ellen Alexander Balas kelt fel (150–146, 1Makk 10), de ő sem sokáig örülhetett a hatalomnak, mert I. Demetrius Soter fia, II. Demetrius ragadta magához a hatalmat (145–125). Ez a II. Demetrius erősítette meg főpapi tisztében a makkabeus Jonathánt, majd Jonathán megöletése után (143) Makkabeus Simonnak adómentességet adott s ezzel elismerte a zsidók viszonylagos függetlenségét (142). Szíria további története bibliai szempontból érdektelen. Az ország Tigranes örmény király által vazallus sorsra jutott, Kr. e. 64-ben pedig Pompeius római hadvezér Szíriát Syria provincia néven a római birodalom tartományává tett. E Syria provincia része lett 63-ban Palesztina is és az is maradt az Újszövetség korán át is.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
