a) Félreértések a fogalommal kapcsolatban:

1. Tabuizálás: lehetetlen meg- közelíteni, szemlélés és érintés csak megszentségteleníti, de el nem érheti. Ha ezt Istenre vetítjük, megközelíthetetlensé- gének tisztelete folytán konkrét hívását lehetetlenné teszik. Olyan magasan áll felettük, hogy elérhetetlen. Pedig Isten szeretetét semmibe venni az Ő elembertelenedését jelenti. Akkor csupán a félelem és a bizonytalanság marad meg az emberben.

2. Értékfogalom: valamilyen képességet jelent számunkra emberekben vagy dolgokban.

3. Erkölcsi fogalom: hibátlan, tökéletes, makulátlan embereket értünk alatta. De ilyenek nem igazán léteznek, ezért csak csalódás ér bennünket és a képmutatással fonódik össze.

b) Kifejezései, előfordulásai

A héberben a {kádas} kifejezést olvashatjuk.
A görög szövegben három szó van erre:     

- αγιος {hagiosz}
- οσιος {hosziosz}
- ιερος {hierosz}

A szentség eredetileg erőt {manah} és tabut jelentett. Az isteni erővel nem vot tanácsos szembeszállni. Ezzel szemben a profán: a mindennapi élethez tartozó, a szentségen kívüli. E kettő megkülönböztetésében gyökerezik valamennyi vallás.

1.) Az Újszövetségben leggyakoribb a {hagiosz}, mely a héber {kádas} megfelelője. Eredetileg isteneket, szülőket tisztelni, respektálni értelemben használatos. Az Ószövetségben nemcsak a félelmetes isteni hatalmat jelenti, hanem meghatározott időközönként ezzel érintkezésbe lehet kerülni, ám ha az ember nem készül fel, ez veszélyessé válhat.

(Ézs 6) Nem az elkülönülő jelleg, hanem az érintkezésbe kerülés a lényeg, amely valamiféle magatartást követel az embertől. Ilyen szempontból a szent egy ETIKA ELŐTTI, de ETHOSZT teremtő fogalom. Nem erkölcsi fogalom, de erkölcsiséget teremt.

Az Ószövetség legrégebbi irataiban e szócsoport használata ritka. Általában Jahvét nevezik szentnek, mert pl. súlyos csapás nehezedik rájuk, amikor a szövetség ládáját nem megfelelő tiszteletben részeítik. Ezen kívül a {manah} értelemben fordul elő.
Olvashatunk sok szentélyről, de szent helyről csak kétszer: Józs 5:15, 2Móz 3:5.
Másrészt találkozunk olyannal, amikor személyek szentelődnek meg: 2Sám 11:4, 2Móz 19:10.
Mielőtt tárgyak vagy személyek Isten szolgálatába kerülnek, meg kell azokat szentelni. Ilyen értelemben szent a NÁZÍR.

• Zsolt 5:8 szent templom
• Zsolt 3:5 szent hegy
• Zsolt 20:7 szent ég
• szent kenyerek ...

Az ószövetségi prófécia ritkán irányul a szent dolgok ellen, inkább csak a szent profanizálása esetén szólal meg. Izrael elkötelezett, mert Isten szent népe. Ez az elkötelezettség a próféták ítélethirdetésekor válik nyilvánvalóvá. Mivel Jahve és az Ő népe szent, szóhasználata különbözik az idegen népek szóhasználatától.
Ezékiel is gyakran használja e kifejezést Izrael házára. Ha Jahve összegyűjti őket a fogságból, akkor a szentség újra felragyog.

Az Ószövetségben leggyakrabban a kultusszal függ össze a szent fogalma. Persze mindez a fogság utáni kor terméke. Az Ószövetség utáni zsidóságban megjelenik az Írás szentsége. Ez forradalmi változás, pótolják a templom hiányát. Írás megjelenése >> írásmagyarázatok. Lassan a jeruzsálemi kultuszközösséghez tartozókra is használják a szent fogalmat.

Qumrán: nagy jelentőségű, magukat Isten szent népének tartják. Az Újszövetségben ritkán nevezik Istent szentnek. Krisztust egyszer (Jel 3:5). Az Újszövetségben a szentség a Szentlélek ajándéka. Területe leginkább a prófétálás. A Lélek által munkált életformaváltozásban mutatkozik meg.

A szinoptikusokban Jézust a démonok tekintik szentnek. A páli iratokban a Jézust Úrnak vallókat mondják szentnek. A szentség mindenütt az Istenhez tartozás jellemzője. A szentek többé nem tökéletes, hanem elhívott emberek.
Pál szerint is a keresztyén házastársat nem profanizálja a nem-keresztyén, hanem éppen fordítva történik. Isten az, aki megszentel.

2.) A {hierosz}-nak megfelelő jelentés az Ószövetségben főleg a papi tevékenység körül jellemző. De ez a szó nem illik bele a zsidóság szentség fogalmába. Ez egy későbbi fogalom. Három témakörben értelmezhető:

1. Isteni szférához tartozó
2. Istentől megszentelt
3. Istennek odaszentelt

3.) A {hosziosz} a héber chaszid megfelelője. Azt az embert jelöli, amely Isten népének tagja és vállalja a következményeket, melyek ezzel járnak. Leginkább többesszámban fordul elő, a kultuszban szolgálókat értik alatta. Egészen késői, a makkabeusi korból származik. Az Újszövetségben nyolcszor fordul elő (pl. Zsid 7:26). Olyan abszolút értelmű itt, hogy csak Istenre lehet alkalmazni.

A szent Isten magát megismerteti az emberrel, kiválasztja, megszólítja, hogy a közelében éljen. Aki erre igennel válaszol, az szent. Ilyen értelemben nevezi Pál a gyülekezetet szentnek. Itt nem morális minőséget, hanem a Krisztushoz tartozást jelöli egyedül! Ebből aztán elkötelezés következik. Ebben az értelemben van a szentnek etikai töltése. "Szentek legyetek, mert én szent vagyok" - ez is elsőrendben a hozzátartozást jelenti. Nem a mi teljesítményeinktől függ, hanem Tőle kapjuk. (Vonatkozhat ez Isten szolgálatában személyre és tárgyra egyaránt.)

Jézus szentséggel kapcsolatos tanítása forradalmi: Vele Isten jött hozzánk, de a keresztfán. A kereszt az átok jele volt addig, Jézus után megszűnt azonban a szent és a profán közötti határ. Miután Isten az egész életre igényt tart, így a szentség belép a mindennapi életbe. Ily módon nincs semmi alapja a hellén filozófiánk. Az egész élet Istenhez tartozik.

A bűn is a szentség közelében derül ki. Önmagában nem szabad kezelni. A szentség közelében azonban a megoldást is látjuk!