A munka méltósága
2009.04.23. 10:19
„Isten munkatársai vagyunk.” I. Kor. 3,9.
Tartózkodj minden olyan, Istenért végzett munkától, amely képes elvonni a figyelmed magáról Istenről. Igen sok keresztyén munkás a saját munkáját imádja. A munkásnak az Istenben való elmélyülésen kívül ne legyen másra gondja. Ez azt jelenti, hogy életének, szellemi, erkölcsi és lelki életének többi területei olyan szabadok, ahogy csak egy gyermek szabad, de nem egy akaratos, hanem egy imádkozó gyermek. Annak a munkásnak, akiben nincs meg az Istenben való elmélyülésnek ez az ünnepélyes, uralkodó vonása, csakhamar fejére nő a saját munkája; a testnek, a szellemnek és a léleknek nincs szabad területe, aminek következtében csakhamar kiad magából mindent és összeroppan. Nincs semmi szabadság, semmi öröm az életében. Az idegek, a szellem és a szív olyan nyomasztólag meg vannak terhelve, hogy Isten áldása nem tud megnyugodni rajta. De a dolog másik oldala éppen ilyen igaz: ha egyszer elmélyülünk Istenben, életünk minden területe felszabadul és egyedül Isten uralma alá kerül. A munkáért nem terhel téged felelősség; az az egyetlen felelősséged, hogy élő és állandó érintkezésben maradj Istennel, és ne engedd meg semminek, hogy a Vele való együttműködésed megakadályozza. A megszentelődést követő szabadság egy gyermek szabadsága: azok a dolgok, amelyek az életet lekötve szokták tartani, már elmúltak. De mindig gondolj arra, hogy csak azért vagy szabad, hogy tökéletesen odaszenteld magad Munkatársadnak.
Nincs jogunk eldönteni, hogy hová kerüljünk, vagy jó előre megjegyzéseket tenni afelől, hogy Isten mire akar minket alkalmassá tenni. Mindent Isten hajt végre: bárhová állít is minket, az a mi egyetlen nagy célunk, hogy teljes szívű odaadás áradjon ki belőlünk Ő iránta a kérdéses munkában. „Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed.” (Préd. 9, 12.).
William MacDonald, Ösvényem világossága című áhitatos könyvéből
|