gondolja, csak rá nézve érvényes. Nekem csak az a jó, amit én jónak tartok.

 
Az első számú szempont, amit figyelem előtt kell tartanunk, az, hogy az Igében Jézus úgy van megnevezve, mint „Csodálatos Tanácsos”.
„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökké valóság atyjának, békesség fejedelmének!” (Ézs 9,6)
Az Ézsaiás 11,2 szerint is néki adatott a bölcsességnek, értelemnek és tanácsnak lelke.

Ezért, ha megtértünk, ha megbékültünk már Istennel, akkor az első számú, mindenek feletti tanácsosunk Isten kell, hogy legyen. A múltban Isten népe a lelki magaslatokon gyakran nyilatkozott csodálattal Isten tanácsairól: „Uram, te vagy Istenem, magasztallak, dícsérem nevedet! Mivel csodát cselekvél, örök tanácsaid hűség és igazság.” (Ézs 25,1)

„Ez is a seregek Urától származott: Ő ád csodás tanácsot és nagyságos bölcsességet!”(Ézs 28,29)

A lelki hanyatlás időszakaiban pedig az Isten tanácsainak a megvetése jellemezte Isten népét. „Mert ellenszegültek az Isten beszédének, és a Felségesnek tanácsát megútálták.” (Zsolt 107,11)

Tehát mindenek előtt és mindenek fölött azt tartsuk szem előtt, hogy Isten legyen a mi tanácsosunk. Isten tanácsaihoz való helyes viszonyulás az előfeltétele az emberek tanácsaihoz való helyes viszonyulásnak.

A jó tanács elfogadásának fontossága

A Mindenható Isten azonban azt is tanácsolja, hogy fogadjuk el az emberek tanácsát is. Az Ige arról is beszél, hogy milyen emberi tanácsokat ne fogadjunk el. Ha nem Isten Igéje lesz a mi tanácsosunk ezen a területen, akkor nem marad más, mint a világ, a mi bűnös természetünk, és a Kísértő tanácsára való hallgatás.
A büszke, felfuvalkodott, Istentől függetlenedett ember azt gondolja magáról, hogy ő elég okos ahhoz, hogy ne szoruljon az embertársai tanácsára. Ha valaki egyedül boldogul, akkor büszke is a maga bölcsességére, ő nem szorult mások tanácsára. A Biblia azonban azt mondja az olyan emberről, aki megveti a mások tanácsát, hogy bolond. „A bolondnak úta helyes az ő szeme előtt, de a ki tanácscsal él, bölcs az.” (Péld 12,14)

Isten a bölcsességet másként látja, mint ez a világ. Isten Igéje szerint a bölcs az, aki meghallgatja, megszívleli és elfogadja a másoktól jövő tanácsot.
„Csak háborúság lesz a kevélységből: azoknál pedig, a kik a tanácsot beveszik, bölcsesség van.” (Péld 13,10)

Isten az Ő beszédében figyelmeztet arra, hogy a büszkeség, a kevélység – ami a tanács elutasításának egyik mozgató rugója – csak háborúságot szűl.
Sok ember azt gondolja, az a jó, ha neki vannak egyéni gondolatai és azokat egyedül is véghez tudja vinni. Ez jó arra, hogy a saját büszkeségét tovább táplálja.
Az Ige szerint azonban a mi gondolataink akkor lesznek igazán erősek, amikor mások tanácsa által vannak megpróbálva, megerősítve. Az ember ugyanis egyedül
nagyon egyoldalúan tud gondolkozni és cselekedni.
„Hiábavalók lesznek a gondolatok, mikor nincs tanács; de a tanácso sok sokaságában előmennek.” (Péld 15,22) „A gondolatok tanácskozással erősek; és bölcs vezetéssel folytass hadakozást.” (Péld 20,18)

A bölcs ember megfogadja Isten tanácsát, és keresi az embertársai tanácsát is. Meghallgatja, megszívleli és megfogadja azokat. A bölcs ember nem feledkezik meg arról, hogy vannak nálánál okosabb emberek is, olyanok, akiknek nagyobb az ismeretük, mint neki. A bölcs ember nem fe ledkezik meg arról, hogy vannak emberek, akiknek nagyobb az élettapasztalatuk, mint neki, vannak, akik hitben nála előrehaladottabbak. A bölcs ember nem feledkezik meg arról, hogy ő a leginkább hajlamos az elfogultságra az adott kérdésben. Egy kívülállónak több esélye van arra, hogy részrehajlás nélkül ítélje meg az esetet. Persze a tanács elfogadása többet jelent annál, mint meghallgatom, bólogatok, és aztán csinálom úgy, ahogy én azt már korábban eldöntöttem. Sok keresztyén számára sajnos csak ennyit jelent a tanács elfogadásával kapcsolatos gyakorlat. Meghallgatja a tanácsot, mert nem tehet mást, tudja, hogy Isten Igéje felszólítja erre, de aztán semmibe vesz minden tanácsot, és kizárólagosan a korábban már meghozott, saját elhatározása szerint dönt. Ha már eldöntöttük, hogy mit fogunk csinálni, akkor a tanács meghallgatása legtöbbször csak álkegyes magatartás. A tanács meghallgatását követi egy alapos mérlegelés, és a döntés meghozatalát az említett szempontok szem előtt tartásával kell meghozni.

A büszke, felfuvalkodott ember esetében sajnos nem ez történik. Az ilyen ember megveti minde nek előtt Isten tanácsát, amely a tanács elfogadására szóllít fel. Az ilyen ember úgy cselekszik, mintha ő lenne a legokosabb ember a földön, mintha neki lenne a legnagyobb életta pasztalata. A büszke, felfuvalkodott keresztyén úgy cselekszik, mintha nem lenne nála hitben előrehaladottabb ember a földön, aki esetleg többet megértett volna már az Igéből, mint ő. Úgy gondolja, mivel ő személyesen érintett az ügyben, ezért a legsemlegesebben ő tud ítélni ebben a kérdésben. A büszkeség, a felfuvalkodottság az egyik legnagyobb ellensége a tanács elfogadásának. Ahhoz, hogy helyesen viszonyuljunk a tanácsokhoz, mindenek előtt megalázkodásra van szükség. Megalázkodni Isten és emberek előtt, mert „... a megmaradás pedig a sok tanácsos által van.” (Péld 11,14)

Természetesen Isten nem olyan elfogult, hogy ne venné figyelembe a földi állapotokat és nem is arra szólít fel, hogy mindig, mindenki tanácsát el kell fogadnunk. Egy bűn által megromlott világban vannak rosz tanácsok is, és Isten beszéde ezekkel kapcsolatosan el ma rasztalóan ítél. A bűn bejövetelét e világba egy rossz tanács elfogadása indította el. A kísértő adott egy tanácsot Évának, amit jobb lett volna elutasítani.
Sőt, továbbra is kaphatunk rossz tanácsokat a Kísértőtől, de a világtól és a mi bűnös szívünktől is.

A Biblia kitér arra is, hogy a gonoszok tanácsát nem kell elfogadni. Természetesen, a bibliai gondolatmenetet követve, gonoszok alatt azokat értjük, akik az isteni értékrenddel ellentétesen élnek. A tanácsra szoruló, felfuvalkodott ember általában azokat tartja gonosznak, akik az ő eltökélt szándékával ellentétesen tanácsolják. Isten Igéje az istentelen életet élő emberek tanácsát ítéli el. „Az igazaknak gondolatjaik igazak; az istentelenek tanácsa csalás.” (Péld 12,4)
Az Igétől eltérő tanácsokat jó elkerülni, hisz azok elfogadása bűn. Az Isten parancsolata elleni tanács nem lehet bölcs, elfogadásra méltó tanács. „Nincs bölcsesség, és nincs értelem, és nincs tanács az Úr ellen.” (Péld 21,30)

A Biblia bolondnak nevezi azokat, akik megvetik a tanácsot. (Másrészről) a gonoszok tanácsa szerint járni nem érdemes. Boldog ugyanis az az ember, aki ezek tancsát nem fogadja meg: „Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll.” (Zsolt 1,1) Boldog ember az, aki felismeri a gonosz tanácsot, még ha az báránybőr csomagolásban érkezik is, és boldog, ha elutasítja azt.

Természetesen a világ részéről folytonos nyomás van a keresztyéneken, hogy az ő gonosz tanácsaik alapján éljék életüket. A világ nyomást gyakorol a keresztyénekre, hogy az Isten akaratával ellentétes tanácsait meghallgassák, megszívleljék és megéljék a gyakorlatban. Lehet, hogy már a múltban is volt, és bíztos, hogy még a jövőben is lesz részünk olyan nyomásgyakorlásban, amikor a világ fiai az Ige alapján elfogadhatatlan tanácsot próbálnak ránk erőltetni. Kísértés lehet ilyenkor, hogy fogadjuk el a bűnös tanácsot, azért, hogy békességünk legyen a világ fiaival.
Keresztyénekként két veszélyes alternatívánk van: egyik az Isten előtt kedves tanács megvetése, a másik pedig az Isten akaratával ellentétes tanács elfogadása.
Isten figyelmeztet arra, hogy mi vár ránk, amennyiben elutasítjuk az Isten előtt kedves tanácsokat: háborúság, hiábavaló gondolatok, szegénység és gyalázat.
Bátorításként azt is elénkbe tárja, hogy a jó tanács megszívlelése előremenetelt és megmaradást bíztosít számunkra.

A tanács elfogadása tehát hasznos fegyver lehet a mi keresztyén harcainkban (Péld 20,18 és 24,6), és sajnos ezt nagyon kevés keresztyén tudatosítja magában. A büszkeségük és önfejűségük árnyékában szépen virágzik a tanács megvetése is.
Ha Isten Igéjét tartjuk szem előtt, akkor határozottan elmondhatjuk: minél fontosabb dologban kell döntést hoznom, annál inkább ajánlott tanácsot kérni mástól is. Minél nagyobb a harcom egy bizonyos területen, annál inkább szükségem
van erre a fegyverre is. Keresztyénként mindenek előtt és mindenek fölött jó a keresztyén testvérek taná csát keresni. Ez nem jelenti azt, hogy gyakorlati dolgokban hitetlen emberek nem adhatnak jó tanácsot (pl. hogyan érdemes fogni a kalapácsot). De hitbeli gyakorlattal, erkölcsi értékrendel kapcsolatos tanácsokat mindenképpen csak keresztyénektől kérjünk és fogadjunk el. A nemkeresztyének is tudnak az ő élettapasztalatukból fakadóan bizonyos jó tanácsokat adni, de a más erkölcsi értékrendjük miatt, az erkölcsi és életvitelbeli tanácsaik bizony sok esetben sántíthatnak.

Persze a világ szeret olyan tanácsokat adni, amellyel az ő értékrendjét propagálja, és amelyekkel lejáratja a keresztyén értékeket. Teszi ezt olyan jóindulattal és sürgetéssel, hogy néha szinte lehetetlen nemet mondani rá. Másfelől pedig a világ megveti a helyes értelemben vett tanácsokat, és azokkal kapcsolatosan gyakran hangoztatja, hogy: „Ez az én magánéletem és ehhez senkinek semmi köze! Én jobban tudom és ne szóljon ebbe bele senki! Mindenki úgy csinálja, ahogy az neki tetszik!”

Ezen a területen is két út és két úr közül választhatunk. Két irányból fogadhatunk el tanácsokat, és ezek alapján két ellentétes irányba igyekezhetünk. Bárcsak az Ige szerinti tanácsokat elfogadva, a helyes irányba igyekeznénk. „Hallja a bölcs és öregbítse az ő ta nul ságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat.” (Péld 1,5)

Szász Attila

Forrás: www.reformatus.org (Keskeny út 2005/3.)