18. §. A REFORMKÍSÉRLETEK

1. A reformzsinatok

Az egyház állapotának békés úton való megjavítását legelőbb az egyetemek tudományos körei — főképp a párizsi egyetem tanárai — kezdték sürgetni. Ez a reformpárt közzsinat összehívását követelte, annak az elvnek alapján, hogy az egyetemes zsinat fölötte áll a pápának, s így a reformok megindítására is elsősorban jogosult. A zsinati párt annyira a maga részére hódította a közvéleményt, hogy 1409-re sikerült összehívatni az első reformzsinatot Pisába. Ez a zsinat legelőször a nagy egyházszakadást akarta megszüntetni. Ezért mind a római, mind az avignoni pápát letette és újat választott. De a letett két pápa nem vetette magát alá a zsinat döntésének s így a nyugati keresztyénségnek most már kettő helyett három „feje” lett. Csak a második reformzsinat, a konstanzi (1414-1418) volt szerencsésebb: ennek sikerült visszaállítania az egyház és a pápaság egységét azzal, hogy mind a három versenypápát letette és újat választott. De ennek az újnak első dolga volt, hogy a zsinat többi reformtörekvéseit meghiúsítsa.

Azonban a harmadik reformzsinat, a bázeli (1431-1449) még merészebben hangoztatta követeléseit. Ezeknek érvényt is tudott volna szerezni, ha a pápa aknamunkája következtében a zsinat saját kebelében is ki nem üt a szakadás. E miatt lassan elveszítette jelentőségét s ismét csak a pápaság lett a helyzet urává; az erős francia királysággal kiegyezett, a gyönge Németországot pedig tovább szipolyozta. Így a zsinati reformmozgalom megbukott, de a pápaság sem örülhetett túlságosan győzelmének. A reformvágy Európa-szerte éber és hangos maradt ezután is. A mellett a pápák, hogy a hatalmasabb uralkodókat a zsinati párttól a maguk részére elhódítsák, kénytelenek voltak nekik egyházi dolgokban már a zsinatok folyamán jókora engedményeket tenni. Ebből pedig az lett, hogy a XV. század felé minden hatalmasabb európai államban visszatérőben volt a régi államegyházi rendszer. Egyik nagyon fontos tényezője volt ez a reformáció előkészítésének.

2. Wiclif

A békés zsinati reformtörekvések mellett volt egy forradalmi reformmozgalom is. Ennek megindítója a tudós és jellemes angol Wiclif János oxfordi theologiai tanár volt. Ő először, mint a pápaellenes angol nemzeti párt egyik vezére, politikai okokból került a pápasággal ellentétbe. De később a pápai egyház vallási eltévelyedéseire is egyre jobban felnyílt a szeme. A Bibliából a pápai egyház megítéltetését olvasta ki: a pápát Antikrisztusnak bélyegezte (lásd I. Ján. 2:22, 4:3; II. Ján. 7; II. Thess. 2:3-10. és a Jelenések könyvét; a sátáni krisztusellenesség ősi megszemélyesítése). Azt hirdette, hogy az igaz egyház a választottak közössége, amelynek egyedüli feje Krisztus. Ugyancsak bibliai alapon éles bírálatban részesítette és elvetette a papirendet, a fülbegyónást, a transsubstantiatiót, a szentek, képek, ereklyék tiszteletét. De a legnagyobb tette az volt, hogy a Bibliát a latin szövegből lefordította angolra s ő is, miként Wald, apostoli igehirdetést szervezett. Vándor prédikátorai, a lollhardok¹, hatalmas erővel tudták fölkelteni a nép szomjúságát az Ige iránt s ellenszenvét a zsaroló papi egyházzal szemben. Wiclif egy ideig hazájának legnépszerűbb embere volt. De 1381-ben kitört Angliában egy nagy parasztlázadás és ezért az ellenpárt őt és híveit okolta. Ez teljesen alaptalan vád volt, mert a parasztság nem vallási reformért, hanem gazdasági szabadságának biztosításáért kelt fel. Azonban a szóbeszédnek mégis sokan hitelt adtak. Wiclif a kormány és az előkelők támogatását elveszítette és még tanszékét is el kellett hagynia. Egyéb bántódása ugyan neki magának mindhaláláig (1384) nem lett, de a lollhardok igehirdetését később vérbefojtották. Eszméik mégis tovább éltek s az angol népben folyvást ébrentartották a pápaellenes szellemet.

3. Husz és a husziták

Wiclif tanai igazi robbantó erővel hatottak Csehországban. Ez ország uralkodóháza rokonságban állott az angol dinasztiával. Ezen a réven cseh nemes ifjak sűrűn keresték föl az oxfordi egyetemet és onnan Wiclif eszméivel eltelve tértek haza. Ezek hatása alatt csakhamar heves pápaellenes mozgalom keletkezett a prágai egyetemen. A pápának leginkább a német papok, egyetemi tanárok és diákok fogták pártját. Így a mozgalom tüzét a csehek erős németgyűlölete is szította s a vallási reform ügye csakhamar nemzeti jelszóvá lett. Élére a mozgalomnak egy tűzlelkű és tisztajellemű pap, Husz János állott, a Wiclif követője. Csakhamar a nép minden rétege magáévá tette a forradalmi egyházreform ügyét. Egész Csehország föltámadt a pápa ellen, nemzeti érdekei védelmére. A konstanzi zsinat a fenyegető veszedelemnek úgy akarta elejét venni, hogy Huszt megidézte maga elé. Mikor ez, ügye igazságában bízva, halálraszántan megjelent ott, a zsinati atyák elfogatták² és 1415-ben, mint eretneket, máglyán megégettették.

Ez azonban csak olaj volt a tűzre. Husznak magasztosan viselt vértanúsága fanatizmusig fokozta a cseh nép forradalmi lelkesedését. Csakhamar kitörtek a szörnyű huszita- háborúk (1419-1436). A katonailag kitűnően szervezett, halált megvető huszitákkal szemben tehetetlen volt a császári és a pápai hatalom. Utóbb azonban önmaguk között hasonlottak meg a husziták: egy mérsékelt és egy szigorú pártra szakadtak. Amaz hajlandó volt beérni a Husz követelte reformokkal, amelyek között legelső helyen állott az, hogy a laikusoknak is meg kell engedni a két szín alatt úrvacsorázást: ezért is hívták őket utraquistáknak (két szín alattiaknak³), vagy calixtinusoknak (kelyheseknek). Emezek ellenben — akiket főfészkükről, a Prága melletti Táborról táboritáknak neveztek —  tovább akartak haladni a Wiclif és Husz kijelölte úton. Betű szerint értelmezték a Bibliát s ez alapon az egyházi, állami és társadalmi rend gyökeres átalakítását követelték. Egy eszményi kommunizmus képe lebegett előttük. A két párt elmérgesedő viszályaiból végre is a táboriták rajongó kisebbsége húzta a rövidebbet: a calixtinusok fegyverrel tették tönkre őket. Az ő töredékeikből, valdens maradványokból és egyes calixtinusokból alakult a cseh-morva testvérközösség („atyafiak egysége”). Ez az egyszerű és bensőséges bibliai vallásosságot ápolta s eleinte a világtól teljesen visszahúzódva élt, de később értékes munkát tudott kifejteni a nevelés és az irodalom terén. Tagjai rengeteg szenvedés közepett is hívek tudtak maradni hitükhöz. — A győztes calixtinusok pártja viszont egy Rómától független, bár lényegében katholikus cseh nemzeti egyházat alakított. Ennek többsége később a reformációhoz csatlakozott. A pápához a cseh és morva népnek alig egy tizede maradt hű.

^l Valószínűleg gúnynév volt, eredete talán a „lull” angol szóval kapcsolatos (a. m. dúdolni). 
² Husz Zsigmond császárkirálytól menlevelet (salvus conductus) nem, csak egyzserű útlevelet kapott. Azonban szóbelileg csakugyan nyert tőle biztatásokat, hogy megvédi. Ezeket Zsigmond igyekezett is megtartani, de végül is kénytelen volt kiszolgáltatni Huszt a főpapságnak, mert az ettől tette függővé a zsinat sikerét.
³ A sub utraque specie latin kifejezésből.

Forrás: Révész Imre: Egyháztörténelem, Bp. 1936.