Kiválasztás

Minden félreértés és fogalomzavar elkerülése miatt hangsúlyoznunk kell azt, itt nem arról van szó, hogy az ember Istent választja, hanem arról, hogy az ember döntése előtt Isten már kiválasztotta a később Őt választó embert.

Jézus ezt így mondta:
• "Nem ti választottatok engem, hanem én titeket!" Jn 15, 16
• És "... szeressük Őt, mert Ő előbb szeretett minket!" 1 Jn 4, 19

Az ún. predestináció kérdésénél vagyunk. Különböző felfogásokkal találkozunk.
• Kálvin János a kettős predestinációt vallotta: Istent döntette el örök időknek előtte, kik üdvözülnek és kik kárhoznak el.
• A lutheránus ortodoxia a XVII. századtól: Isten a hitre nézve választotta ki az embereket, előre látta, hogy kik fognak hinni (propter fidem, ex praevisa fidei), és azokat nevezhetjük választottaknak.
• Ágoston (egyházatya) szerint mindenki egyaránt a kárhozat gyermeke (massa perditionis: kárhozott tömeg) és Isten ebből szuverén jótetszéséből egyeseket kiemelt és üdvözített. A többit pedig veszni hagyja.
• A predestinációs feszültségeket talán feloldja sokaknak az az érdekes megközelítés, amely mind az augusztinusi, mind a kálvini felfogást bizonyos mértékig ötvözi. Ez a francia reformátusok egyik hitvallásos iratában találhat, a Confession de La Rochelle-ben (1571).

"Hisszük, hogy abból a veszedelemből és romlottságból, melybe minden ember belemerült, Isten kimenti azokat, akiket örök és változhatatlan határozatában egyedül jóságából és könyörületésségéből a Jézus Krisztusban kiválasztott cselekedeteikre való tekintet nélkül. A többieket pedig abban a veszedelemben és pusztulásban hagyja, hogy rajtuk megmutassa igazságát 2 Móz 9, 16, Róm 9, 22, míg az előbbieken könyörületességének gazdagságát ragyogtatja fel, Róm 3, 22; 9, 23. Mert egyik sem jobb, mint a másik Jer 10, 23, s ha Isten nem választotta volna el őket meghatározhatatlan határozatában, amelyet Jézus Krisztusban tett a világ teremtése előtt Ef 1, 4kk, senki nem lenne képes arra, hogy utat építsen Istenhez, mert születésüktől fogva minden jó indítékot, érzést és vélekedést nélkülöznek, míg Isten eléjük nem jön, és képesség nem teszi őket arra."

Néhány megjegyzés a kiválasztással kapcsolatban

1. Nem mindenkit választott ki Isten, mert akkor az nem lenne kiválasztás, hiszen mindenkit nem lehet kiválasztani. A kárhozott tömegből egyeseket kiválasztott az üdvösségre.

2. Az embernek semmi része nincs a kiválasztásban:
a) mert ez a világ teremtése előtt történt: Ef 1, 4  Róm 9, 11
b) nem hite miatt válaszotta ki Isten az egyes embert, mert az nem volt: Ef 2, 1-5
c) nem cselekedetei miatt Ef 2, 8-9, mert azokat Isten készítette el: Ef 2, 10

3. Krisztusban választott ki minket Ef 1, 4
A II. Helvét Hitvallás szerint "Krisztus az a tükör, amelyben kiválasztott mivoltunkat szemlélhetjük." (X. 6.)
Ha tehát valakit érdekel személyes kiválaszottságának kérdése, ezt a tanácsot adhatjuk:
"Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz ..." ApCsel 16, 31

A kiválasztás haszna

1.  Istenre irányítja a figyelmet, aki nagyobb, szuverén, így minden akarata érvényesülhet életünkben.

2. Üdvbizonyosságot ad: üdvösségünk nem emberi érzésünkön, teljesítményünkön, hanem Isten megingathatatlan és visszavonhatatlan végzésein nyugszik, Róm 8, 38, Jn 10, 28. (A Heidelbergi Káté 54. kérdés-válasza és a II. Helvét Hitvallás X/1. fejezete foglalkozik a fenti kérdésekkel.)

Sokan megrettenve közelítik meg a kiválasztás kérdését, mint valamiféle borzalmas, keresztyénellenes tanítást, mely csak kárt és rombolást okozhat az emberek lelki életét illetően. Azonban látnunk kell, hogy ez nem rettentésre adatott (nem decretum horrible). Sokan odáig mennek idegenkedésükben, hogy egyenesen tévtant látnak ebben. Szükséges tehát a kérdés pozítiv megközelítése.

a) Először is mélységes ámulattal tölti el a hívő embert a kiválasztás ténye: miért éppen engem választott ki Isten, amikor nem vagyok sem jobb, sem különb a többieknél (5 Móz 7, 7-8).

b) Másodszor látnunk kell, hogy ez személyes ügy, Isten személyeket választott ki, s ez az Istennel való személyes kapcsolatot erősíti Ef 1, 4  (minket), Gal 1, 15 (elválasztott engem), Jn 17 (olvasuk el az egész fejezeteket, mennyire személyekről van szó).

c) Látnunk kell, hogy a kiválasztás Isten dolga, erről néhány gondolatot közöl velünk. Ám nem a mi feladatunk eldönteni, hogy ki fog üdvözülni, vagy ki van kiválasztva. Mert egyedül az Úr ismeri az övéit (2 Tim 2, 19). A II. Helvét Hitvallás szavaival élve mi mindenki felől jó reménységben lehetünk. Hiszen nem a vak véletlen sodorja az Ige közelébe az embereket és az már jó jel, ha valaki hallhatja Isten beszédét.

d) Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy ez nem vezet evangélizációs rövidzárlathoz, azaz nem bénítja meg a Krisztushoz hívogató munkát, hiszen nem veszi le az emberről a felelősséget. Mert a Biblia a kiválasztás vonalának tanítása mellett világosan megerősíti, hogy ha valaki meg nem tér, elvész.
Az emberi értelem számára felfoghatatlanul két párhuzamos vonal húzódik végig a Szentíráson. Az egyik egy istenközpontú, a másik pedig egy emberközpontú, az egyik a kiválasztás vonala, a másik pedig az ember felelősségteljes döntésének a szünet nélkül való hangsúlyozása.
A hívő ember ámulattal szemléli mind a kettőt életében. Megtérése előtt mintha egy kaput látott volna a felirattal: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan!" (Mt 11, 28) Átlépve a kaput, annak a belső oldalára írva a következőt olvassa: "Senki sem jöhet hozzám, hanem ha az én Atyámtól van megadva neki." (Jn 6, 65)

Forrás: Ifj. Alföldi-Boruss Dezső: Dogmatikai vázlatok (Titus Hitéleti Alapítvány, 14-17 o.)